Túl van már a pasi az előző kapcsolatán? 4 árulkodó jel, hogy nem

Két jel, ha még csak randiztok, két jel, ha már egy pár vagytok - sosem késő rájönni, hogy mi is a helyzet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hacsak nem tiniszerelemről van szó, amikor még az első szerelmet éli meg az ember, elkerülhetetlen, hogy az ne olyan illetővel ismerkedjen össze, akinek már van már múltja a párkapcsolatokat illetően.

Felnőttként komoly kapcsolatok, akár házasság is állhat a mögött a férfi mögött, akivel összehoz a sors, és ezt tudnod kell kezelni. Ha elvált, együtt kell tudnod élni a gondolattal, hogy volt már, akinek megkérte a kezét, és akivel oltár elé állt. Ha gyerekei vannak, meg kell értened, hogy ő az édesapjuk, szereti őket, és van egy nő, akivel örökre egy erős kötelék köti össze, mint azok édesanyjával.

Ha pedig ennyire komoly dolog nem is volt még az életében, nagy szerelme bizonyára mégis akadt, ahogy nyilvánvalóan neked is, és ki kell bírnod anélkül, hogy féltékenykedj rá, vagy hasonlítgasd magad az exével, hiszen ő már a múlt, és ezzel csak magad és a kapcsolatod alatt vágod a fát.

Ennyit dióhéjban arról, hogyan védd ki, hogy a kapcsolatod tönkremenjen, csak mert a férfi előtted is élte az életét. Na de mi van akkor, ha éppen ő az, aki nincs túl a múlton?

Vajon sikerült már érzelmileg teljesen eltávolodnia az exétől? Ha nem, akkor a ti kapcsolatotok sajnos valószínűleg halálra van ítélve. Íme, négy árulkodó jel.

Ha még nem vagytok egy pár

A legjobb akkor rájönni az igazságra, amikor még nem vagytok egy pár, csak randizgattok. Figyeld meg, mikről beszél a férfi, és azonnal tudni fogod a választ.

Sokáig beszél exéről

Az első randik valamelyikén általában előjön a téma, ki mióta szingli, és miért ment szét exével. Ha a pasi erről a témáról egy-két mondatnál többet beszél, téged pszichológusnak néz, és kiönti a lelkét, valószínűleg még nincs túl a szakításon.

12 férfi, akivel semmiképpen se randizz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem kapkodja el

Az a férfi, aki a sokadik randi után sem ölel át, fogja meg a kezed vagy csókol meg, talán csak bátortalan, de még valószínűbb, hogy még maga sem tudja, mit akar, és húzhatja az időt, mert esetleg reménykedhet, hogy exével mégis kibékülnek.

A Facebookon

Tetszik vagy sem, a közösségi oldal jelen van az életünkben, és akik aktív használói, azokról sok mindent el is árul. Ha a férfi tag, és te is az vagy, mégsem jelöl be téged pár hét ismeretség után sem, talán exe elől szeretne eltitkolni, ameddig biztos nem lesz a kettőtök dolgában, no meg az övékében.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ha már egy pár vagytok

Ilyenkor már fájdalmasabb rájönni, hogy a pasi még mindig az exét szereti, de még mindig jobb, mint hazugságban élni.

Őrizget dolgokat

Nincs azzal gond, ha a férfi nem dobta ki az exétől kapott dolgait vagy közös emlékeiket, hiszen az élete része volt, és sok nő sem tesz így, talán neked is megvannak még a régi tárgyaid valahol. A kérdés inkább az, hogy őrzi a dolgokat: ha például hordja azt az ékszert, ami a szerelmüket szimbolizálta, vagy a gépe, telefonja tele van a nő képeivel, üzeneteivel, tőle kapott ajándékainak szinte szentélye van a lakásban, nem pedig a szekrény mélyén tartja őket egy dobozban, az mind rossz jel.

Kommunikálnak

Bár egy exszel lehet jó viszonyt ápolni, hacsak nincsenek közös gyerekek, mégiscsak egészségesebb, és jobban segíti az elválást, ha a férfi és a nő nem beszélnek, nem kommunikálnak sehol. Ha még ismerősök a Facebookon, és a párod lájkolgatja a képeit, posztjait, ne adj' Isten még beszélni is szoktak néha telefonon, neten vagy személyesen, az semmi jót nem ígér.

Ezt is szeretjük