Innen tudhatod, mit akar a férfi

Lesd el a táncból a válaszokat

A tangó szenvedélyes mozdulatait a való életben is megfigyelheted, ha ügyesen fordítod a testbeszédet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha gyakran előfordul veled, hogy rosszul értelmezed a pasik gesztusait, illetve nem veszed észre, ha valaki felfigyelt rád, most a tangó segítségével leleplezheted az árulkodó jeleket.

A legizgalmasabb, ha testközelből szemléled, hogyan is csinálják a profik. A Tango Sabor a Nemzeti Táncszínház előadásában tekinthető meg Josip Bartulovic és Kulik Johanna, valamint a Pesti Tangózenekar közreműködésével, augusztus 1-én és 13-án, este fél 9 órai kezdettel.

- A tangó nem olyan, mint az élet, a tangó maga az élet.

Josip és Johanna 13 év közös munkáját vonultatja fel. Tango Sabor, a tangó íze jelenik meg táncaikban, mely érzéki és felkavaró. Az emlékezés és felejtés tánca ez, valamint az örök érzékeké, mert semmilyen érzelem nem öregszik együtt a testtel. A legmélyebb és legigazibb vágy az a vágy, hogy közel kerüljünk valakihez, ez a tangóban már az ölelésben megvalósul és tánc közben ölt testet.

A közelség egyben távolságtartás is, ebben rejlik hódító ereje. Az est ezt a férfi és nő közötti játékot mutatja be a tangó különböző arculatain keresztül. Astor Piazzolla művei mellett felcsendülnek a legmelodikusabb tangó zenék, melyeket a Pesti Tangózenekar tesz még felejthetetlenebbé. Különlegességük a bandoneón, az igazi tangóharmonika, mely a tangózenekar lelke. Zene és tánc együtt, egymás hatását erősítve varázsolja el a nézőt és röpíti egy álomvilágba, amelyből nem szeretne felébredni.

  • Radnai Tamás - bandoneón
  • Vörös Eszter - bandoneón, ének
  • Horváth Eszter - hegedű
  • Meskó Ilona - zongora
  • Szőllősi András - nagybőgő, ének

Koreográfia és tánc: Josip Bartulovic és Kulik Johanna

Ezt is szeretjük