Így készültek a régiek a nászéjszakára: miért került kalász az ágy alá?
A régiek még hittek a házasságig tartó ártatlanságban: hagyományok sora gyűlt a nászéjszaka köré.

Dia

                        	Annak idején az esküvő előtt a házasulandó párnak minden erotikától, testi vonzalomtól, bűnösnek tartott gondolatoktól mentesen, tiszta szeretettel kellett közeledni egymáshoz. A nászéjszaka volt az első alkalom, hogy a vőlegény és a menyasszony intim közelségbe került.
                        	Esküvői fotó, 1932

Fotó: fortepan.hu; Tóth Luca Réka

Dia

                        	A menyasszony lányságát a menyasszonytánccal búcsúztatták el, ekkor a násznép tagjai, kezdve a násznaggyal, sorra megtáncoltatták az újdonsült arát, és ahogy ma is, a násznagy közben pénzt gyűjtött be a vendégektől.
                        	Násznép1931-ből

Fotó: fortepan.hu; Zsohár Zuzsa

Dia

                        	A lakodalomra hagyományos ételeket főztek az asszonyok, sülteket, töltött káposztát és bort kínáltak a vendégeknek. Készült azonban egy lakodalmas kalács is, amelybe a pár termékenységét meghozó zöld ágakat, virágokat, gyümölcsöket szúrtak.
                        	Lakodalomra készülő asszonyok, 1961

Fotó: fortepan.hu; Lukács Zsolt

Dia

                        	A nászágy előkészítése aprólékos munka volt, ügyeltek minden apró részletre, és hogy fiú gyermek foganjon rajta, kalászt tettek az ágy alá. Fiú gyermek reményében más hagyomány is élt: a férfi kucsmában maradt, a nő szájába vette a párna csücskét az aktus idejére.
                        	A képen aratók 1932-ből

Fotó: fortepan.hu

Dia

	A lakodalom után a rokon és barát asszonyok levették az ara fejéről a pártát, és főkötőre cserélték, a haját felkontyolták. Ezután a nyoszolyólány és nyoszolyóasszony segítettek neki levetkőzni, és befektették az ágyba, ahogyan az újdonsült férjet is. Reggel bőséges reggelivel ébresztették őket, néhol még a lepedőn ejtett nyomokat is megkeresgélték, és vérfolt hiányában szégyen érte a menyasszonyt, hiszen kételkedtek szüzességében.	Szoba, 1911

A lakodalom után a rokon és barát asszonyok levették az ara fejéről a pártát, és főkötőre cserélték, a haját felkontyolták. Ezután a nyoszolyólány és nyoszolyóasszony segítettek neki levetkőzni, és befektették az ágyba, ahogyan az újdonsült férjet is. Reggel bőséges reggelivel ébresztették őket, néhol még a lepedőn ejtett nyomokat is megkeresgélték, és vérfolt hiányában szégyen érte a menyasszonyt, hiszen kételkedtek szüzességében.

Szoba, 1911

Fotó: fortepan.hu
Blog.hu ajánló
Szerző: Kovács Gabriella
Fotó: