5 alig ismert trükk, amivel mindenkin átláthatsz - A hangot és a viselkedést is figyeld

Az egykori FBI-ügynök trükkjeivel mindenkiről leránthatod a leplet.

beszelgetes cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem könnyű átlátni az embereken, illetve megfejteni, mikor füllentenek, szimpatikusnak tartanak-e, mik a céljaik, terveik veled. De van néhány apróság, melynek segítségével megértheted őket, a viselkedésüket, és egy kicsit beleláthatsz a gondolataikba is.

Egy volt FBI-os, LaRae Quy 23 évig dolgozott ügynökként, és elárulta a leghatásosabb trükkjeit, amit  arra használt, hogy belelásson mások fejébe. Nem is kell ehhez sok mindent tenned, csupán pár jelentéktelennek hitt dologra odafigyelni.

Apróságok, melyek leleplezik a másik szándékát

Az exügynök a Bright Side-nak mesélte el, hogy leginkább a másik viselkedését, gesztusait és hanglejtését kell figyelned ahhoz, hogy átláss rajta. Ha már ismered az illetőt, azt gondold át, hogy tesz-e olyat, amit nem szokott. Például, ha valaki általában nem gesztikulál erősen, de egyszer csak megváltozik ez a szokása, akkor valószínűleg nem mond igazat, vagy rejteget előled valamit. Erre utalhat a beszélgetés közbeni köhögés, fejvakarás, lábmozgatás is, ami szintén óvatosságra int.

ferfi hazudik

Hasonlítsd össze a viselkedést!

A szakértő szerint azt is érdemes nézni, hogy ha többen vagytok egy helyen, kivel hogy viselkedik a másik. Ha veled beszél, de néha mások felé néz, akkor valószínűleg hazudik, de, ha egyszer-egyszer rád mosolyog, közben pedig kicsit kitágulnak a pupillái, akkor biztos, hogy kedvel téged. És még arra is nagy az esély, hogy tetszel neki.

De ne csak másokéval, hanem a saját viselkedéseddel is hasonlítsd össze az övét. Ha szimpatikus vagy neki, akkor a szakértő szerint valamennyire utánozni fogja azt, amit te csinálsz. Amikor mosolyogsz, ő is elmosolyodik, vagy egy kis idő után felvesz egy, a tiédhez hasonló testtartást. Ha viszont ez nem történik meg, akkor lehet, hogy nem nyerted el a szimpátiáját, vagy nem tetszett neki néhány megnyilvánulásod.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hangját is figyeld!

Az sem mindegy, hogyan beszél valaki. A túl hangos, harsány ember általában csak magabiztosnak akarja mutatni magát, valójában viszont inkább bizonytalan. Az önbizalommal teli, vezető személyiségeknek inkább határozott, erős hangjuk van, de nem kiabálnak. A szakértő szerint egy csapatban - akár baráti, akár munkahelyi - mindig keresd meg a domináns főt, mert akkor tudsz majd a legjobban beilleszkedni, ha ismered az erőviszonyokat. Ezek az emberek nem feltétlenül állnak vagy ülnek mindig központi helyen, és nem mindig ők a társaság középpontjai a közhiedelemmel ellentétben. Viszont a többiek hallgatnak rájuk, kikérik a véleményüket, és általában tisztelet is övezi őket.

A szavai is leleplezik

Azt is figyeld, hogy milyen szavakat használ. A kijelentő módú igék határozottságról árulkodnak, de azt is érzékeltetik, hogy az illetőnek már kész tervei, céljai vannak. Például, ha a főnököd azt mondja, hogy „Úgy döntöttem, hogy ez a feladat a tiéd lesz”, az azt mutatja, hogy a döntése végleges, tudja, mit akar, és mi fog következni. Azok az emberek, akik sok igét használnak, határozottabbak, nehezebb őket eltántorítani a céljuktól, de sokszor önfejűek is lehetnek.

ferfi no beszelget

Nézd a járást!

Az ember járása is rengeteg mindent elárul. Aki görnyedten, lefelé nézve sétál, az valószínűleg bizonytalan vagy visszahúzódó személyiség. Ha ezt tapasztalod egy kollégádnál, akkor érdemes néhány pozitív szót szólnod hozzá, megdicsérni valamiért, mert ezzel növelheted a beléd vetett bizalmát, és fejlesztheted a kapcsolatotokat. De, ha csak egy bizonyos helyzetben vagy egy beszélgetés során látod, hogy keresztbe teszi a karjait, a lábát, és előreejti a vállát, akkor valószínűleg belül forrong valamiért, amit nem mer kimondani. Tegyél fel neki indirekt kérdéseket, hogy kihúzd belőle a problémát, mielőtt az nagyobbá duzzad.

A fentebb említett apróságokra figyelve könnyen megállapíthatod, hogyan állnak hozzád az emberek, mit gondolnak, mik a céljaik, illetve azt is, hogy igazat mondanak-e. Ahhoz pedig, hogy szimpatikusnak találjanak, vess be néhány hatásos trükköt, hogy tudat alatt nyerd el a bizalmukat.

Ezt is szeretjük