A mimika, amivel pillanatokon belül elnyered bárki szimpátiáját - A pszichológusok bevált trükkjei

A legapróbb mozdulatokkal érheted el a legnagyobb hatást tudat alatt.

mimika cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy lábtartás, egy kézmozdulat, sőt, még az emberek közti távolság is rengeteg mindent sugallhat a beszélgetők viszonyáról, de mindegyikükről külön-külön is. Például megmutatja, hogy valaki igazat mond-e, magabiztos, vagy kényelmetlenül érzi magát, de ezek azt is befolyásolják, hogy szimpatikus lesz-e az illető másoknak.

Azonban nemcsak a nagyobb, jól látható mozdulatok számítanak: a legapróbb mimika is sokat jelentenek, és akár el is döntheti, hogyan viszonyul majd hozzád a másik. Ha beveted az alábbi, pszichológusok által javasolt trükköket, garantáltan szimpátiát keltesz majd mindenkiben.

Mimika a jó benyomásért

Az köztudott, hogy a szemkontaktus kötelező a beszélgetés során, de azt már kevesebben tudják, hogy ennek ellenére tilos folyamatosan tartani. A pozitív benyomás leginkább akkor alakul ki, ha az idő 60-70%-ában nézel folyamatosan a másik szemébe, ha ugyanis ennél többet, akkor akár azt is gondolhatja, hogy nem vagy őszinte, és kínos helyzetbe hozhatod a partnert. Ha viszont tartod ezt az időt, eléred, hogy megbízzanak benned, és szimpatikusnak találjanak.

Bármilyen furcsa, a pislogás is számít. A legjobb, ha figyelsz, hogy ne csináld túl gyakran, mivel ez idegességet tükröz. Alkalmazd a pszichológusok által ismert erőnézést, ami azt jelenti, hogy amíg élénken figyelsz a másik beszédére, addig próbálj kevesebbet pislogni, és szűkítsd össze egy picit a szemhéjaidat. Ezzel bátorítod a beszélgetőpartnert, és közben azt érzékelteted felé, hogy figyelsz, és rendkívül érdekesnek találod a mondandóját, amitől azonnal megkedvel.

A szemöldök és a pupillák is fontosak

A szemöldök mimikája általában automatikus, de nem árt néha belevinni egy kis tudatosságot, főleg akkor, ha szimpátiát akarsz kelteni. Ha meglátod a másikat, vagy éppen köszöntök egymásnak, érdemes néhány másodpercig - pontosan tíz, de ezt persze nem kell számolni - megemelned a szemöldöködet, amivel üdvözlést és örömet sugárzol, és akár beszélgetés kezdeményezésére is ösztönözheted a másikat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

És bár a pupillák jelentéktelennek tűnnek, sokat számítanak az első benyomásban, és szinte mindent elárulnak az érzéseidről vagy a hangulatodról. Például, ha izgatott leszel, akár négyszer akkorára is kitágulnak, az idegesség és a düh viszont a normálisnál kisebbre zsugorítja őket. És bár lehet, hogy meglepő, tudatosan is tudod befolyásolni a változásukat. Ahhoz, hogy szimpatikusnak tituláljanak, csak meg kell dupláznod a méretüket a következő, egyszerű trükkel: hagyd abba a fókuszálást, engedd, hogy elhomályosodjon előtted minden, és lazítsd el a szemeidet.

Ezek az apró pszichológiai trükkök segítenek jó benyomást kelteni, de persze nem kell minden alkalommal szigorúan odafigyelned rájuk, ha új emberrel találkozol. Abban az esetben viszont, ha mondjuk állásinterjúra kerülne a sor, vagy egy fontos tárgyalásra, akkor érdemes bevetni őket, mert hatásosabbak, mint gondolnád.

Ezt is szeretjük