Milyen a férfi ölelése? Elárulja, mit érez irántad

Csak mint barátra vagy éppen álmai asszonyaként tekint rád a férfi? Abból, ahogy megölel, messzemenő következtetéseket vonhatsz le.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha a párod vagy a kiszemelted szavakkal nem is tudja kifejezni az érzelmeit, az ölelése mindent elárul arról, hogyan is érez irántad. Ez a fajta megnyilvánulás ugyanis olyan, mint egy érzelmi Richter-skála, ami a férfi-nő kapcsolatban fennálló viszonyokról árulkodik.

Barátságos szeretetnyilvánítás

Ezt az ölelésfajtát úgy lehet a legjobban leírni, mintha a legjobb barátnőd kicsit hosszabban zárná köréd a karját, miközben a hátad felső részét simogatja. Tulajdonképpen olyan, mint egy köszönésforma, ami arról árulkodik, hogy a férfi semmi mást nem akar tőled, mint a barátságodat. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem törődik veled, épp ellenkezőleg.

Nagyon is fontos vagy számára, csak éppen nem romantikus, rózsaszín szemüvegen keresztül tekint rád. Az ellenkező neműek általában akkor szokták ezt a gesztust alkalmazni, amikor meg akarnak nyugtatni, például egy igazán rossz nap után a munkahelyeden, vagy akkor, ha ők maguk szorulnak egy kis törődésre, csak a macsó énjük nem engedi, hogy ezt nyíltan kimondják.

Kicsit lejjebb

Amikor a férfi magához szorít, és nagyjából a hátad közepén érint meg, az minden esetben egészen jót jelent. Amennyiben szingliként tengeted mindennapjaid, vagy éppen nagyon az elején jársz egy románcnak, ez az a fajta ölelés, amiből még bármi lehet. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a férfi csak baráti érzelmeket táplál irántad, ugyanakkor az sem egészen biztos, hogy szerelmes beléd.

15 árulkodó jel, hogy bejössz a pasinak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Valószínűleg vonzódik hozzád, de ő maga sem tudja még, hogy mihez kezdjen ezzel a helyzettel. Ebben az esetben rajtad a sor - ha szeretnél komolyabban belebonyolódni, akkor adj egyértelmű jeleket számára. Ha komoly kapcsolatban élsz, és így ér hozzád a párod, akkor a gyengédségét szeretné iy módon kifejezni.

Kezeket a derékra

Az, hogy a férfi hol érint meg, miközben átölel, sokkal többet mond, mint az, hogy milyen szituációban teszi ezt. Ha a keze egyértelműen a derekadra csúszik, arról már nem lehet azt állítani, hogy csak baráti érzéseket táplál irántad. A derékon végigsimítani ugyanis nagyon intim gesztus, a testbeszéd szerint ez már arra utal, hogy nagyon is mély érzelmeket táplál irántad.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha ez egy régen működő párkapcsolatban történik, akkor tudhatod, hogy a párod még mindig nagyon erősen kötődik hozzád, de egy éppen bimbózó kapcsolatban még nagyobb jelentősége van. Már-már felér egy szerelmi vallomással.

Számodra mit árul el egy ölelés?

Ezt is szeretjük