18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mennyi idő után szeretkeztetek először? Így befolyásolja a kapcsolatotokat egy kutatás szerint

Miért számít, meddig vártatok?

Vannak, akik hónapokat várnak, mások heteket, megint mások már az első napok valamelyikén vízszintes helyzetben kötnek ki újdonsült párjukkal. De vajon mennyi idő után ideális engedni a csábításnak, és először hódolni a testi örömöknek?

Erre próbált fényt deríteni egy kutatás, melyet a Virginiai Egyetemen végeztek el a Nemzeti házasságprojekt keretében, kérdőíves formában, amerikai házaspárok részvételével. Olyan kérdéseket tettek fel, hogyan jönnek ki a résztvevők párjaikkal, mennyire boldogok, és persze az első szex időpontjára is kíváncsiak voltak.

A kutatás eredménye szerint azoknak a pároknak a házassága boldogabb, akik csak egy bizonyos idő elteltével, és nem mindjárt az első napon vagy héten bújtak ágyba először. A kutatók tehát arra a következtetésre jutottak, hogy minél tovább vár egy pár, annál nagyobb az esélye a boldog kapcsolatra.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mi hozza tűzbe a férfiakat?

Képgalériánkban összefoglaltuk, mivel lehet felébreszteni a pasikban az alvó oroszlánt. Kattints!

Vágyfokozó ételek a forró szexért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük