Nem tudhatta meg, hogy apa lesz! A szörnyű tragédia után 9 hónappal született kisfia

A nagymama szerint unokájában él tovább a fia.

Pontosan kilenc hónappal kedvese halála után egy gyönyörű kisfiúnak adott életet Georgina Brown. Szerelme annyira gyorsan, tragikus körülmények között vesztette életét, hogy már nem tudhatta meg, apa lesz. Daniele Polito egy légikatasztrófa során vesztette életét 11 társával együtt, Nyugat-Sussex repülőterének közelében. Egy zuhanó, lángoló repülőgép esett a férfi autójára.

Arra készült, hogy elmondja

A pár egy társkereső oldalon ismerkedett meg nem sokkal a katasztrófa előtt. A lány éppen aznap készült arra, hogy elmondja az örömhírt párjának, amikor megtörtént a borzalom. A tragédia után hetekre magába fordult, és próbált megbirkózni a veszteséggel. Aztán rájött, hogy ha már elveszítette a szerelmét, a babájára még jobban kell vigyáznia.

Olyan, mint az apja

Georgina később azt nyilatkozta, hogy a nap, amikor a kis Jaxson megszületett, olyan volt, mint a fény az éjszakában. Azóta sok öröme telt a kisfiában, akiről azt reméli, éppen olyan életrevaló és szemtelen lesz, mint amilyen az édesapja volt.

Az elhunyt férfi édesanyja elmondta, hogy a katasztrófa óta semmit sem változtattak a fia szobáján. Nem tudja elviselni a gondolatot, hogy nincs többé a gyermeke. Georginával viszont nagyon jó kapcsolatban vannak, és amióta megszületett a baba, azt vallja, hogy a fiát is visszakapta általa.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük