Eddig nem látott összefogás indult el az országban - Így segítik egymást a koronavírus alatt a magyarok

Rengeteg megható kezdeményezés indult az országban, melyekkel egymás helyzetét próbálják könnyebbé tenni a magyarok ebben a nehéz helyzetben.

Magyar összefogások a koronavírus idején
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A koronavírus az egész világ életét megváltoztatta. A járvány továbbterjedésének megfékezésére több ország, köztük Magyarország is szigorú, ám feltétlenül szükséges intézkedéseket hozott. Számos intézmény bezárt, jó néhány rövidített nyitva tartással üzemel, a munkahelyek nagy része - ahol lehetséges - home office-t rendelt el. Az emberektől pedig azt kérték, önmaguk és mások megóvása érdekében csökkentésék minimálisra az érintkezést, és csak akkor hagyják el otthonukat, amikor valóban szükséges.

Mindezek rendkívül fontosak a vírus megfékezése érdekében, ám sok nehézséget, és eddig szinte ismeretlen kihívásokat is okoznak. Nem csupán az egészségügyi dolgozók vannak ugyanis kitéve nagy megterhelésnek a betegek egyre növekvő száma miatt, hanem a hétköznapi emberek is szembesülnek számos problémával. A kialakult helyzet azonban elképesztő összefogást eredményezett: sokan kedvességgel és nagylelkűséggel igyekeznek segíteni egymást, és sorra hozzák létre a kezdeményezéseket, melyekkel megkönnyíthetik mások mindennapjait, vagy segíthetnek csökkenteni az esélyt arra, hogy elkapják a járványt.

Ingyenétel a kórházi dolgozóknak

A jelenlegi helyzet legnagyobb hősei a kórházi dolgozók, ezt mindenki tudja, az emberek pedig elmondhatatlanul hálásak nekik kitartó munkájukért, és az áldozatokért, amiket meghoztak a nehéz időszakban. Éppen ezért jött létre számos olyan projekt, ami az ő munkájukat igyekszik segíteni – általában étellel, szálláshellyel vagy gyermekeik oktatásával. Megalakult például a Facebookon egy „Etesd a dokit!” nevű jótékonysági csoport, Keve Márton séf és Jókuti András gasztroblogger vezetésével, melynek célja, hogy az orvosoknak, ápolóknak és idősgondozóknak juttassanak el ételt teljesen ingyen. Itt minden vendéglátóhely felajánlhatja, hogyan járulna hozzá a projekthez, és olyan kórházak is jelentkezhetnek, akiknek szüksége lenne ételre. A csoport tagjai, vezetői pedig megszervezik azt, hogy ki, hogyan és mikor juttatja el a kiválasztott kórházba az adományokat.

Ezenkívül több étterem önállóan is segíti az egészségügyben dolgozókat. A Tommy di Napoli napi 200 pizzát szállít ki a budapesti kórházakba, az Ape Regina ebédet és pizzákat, a Fény Utcai Piac lángossütői pedig tizenöt napon keresztül napi ötven lángost visznek a Szent László Kórház munkatársainak.

Mindenki igyekszik segíteni az egészségügyi munkatársakat

De nemcsak ételt, hanem szállást is sokan felajánlottak számukra. Létrejött egy Budapesti Airbnb közösség az egészségügyi dolgozókért nevű csoport a Facebookon, akik ingyen biztosítanak lakást a kórházi dolgozóknak. Így a következő néhány hétben külön tudnak költözni a családjuktól, ennek köszönhetően pedig megelőzhetik, hogy esetlegesen átadják nekik a fertőzést. Emellett a KórházSuli Alapítvány és a Bethesda Gyermekkórház közösen megszervezte az egészségügyben dolgozók otthon maradt gyermekeinek online oktatását. Ennek keretén belül önkéntes egyetemisták tartanak órákat a neten.

Volt olyan taxis, aki ingyenfuvart ajánlott, míg egy visegrádi hotel 111 wellness-hétvégét ad azoknak az elhivatott orvostanhallgatóknak, akik bekapcsolódnak a koronavírus elleni küzdelembe. Mindezek mellett létrejött egy olyan kezdeményezés is, melyben kedves, megható gesztussal mondhatnak köszönetet az emberek a hétköznapi hősöknek. A szolidaritási akción belül minden este 19 órakor közös éneklés kezdődik az egészségügyi dolgozóknak, a rendőröknek, a buszvezetőknek, a postásoknak, a futároknak, a gyermekotthoni nevelőknek, és mindenkinek, aki a következő időszakban kénytelen lesz otthonát elhagyva dolgozni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Összefogtak az idősekért az emberek

Nemcsak a kórházi munkatársakat, hanem egymást is igyekeznek támogatni az emberek. A legtöbben az időseknek nyújtanak segítséget, hiszen a 60 év felettiek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Ezért jött létre a Tartsd otthon a nagyit! nevű kezdeményezés, amely mindenkit arra buzdít, hogy tegyenek meg mindent a nagyszüleikért, a környezetükben élő idősekért. Többek között arra ösztönzik a netezőket, hogy váltsák ki helyettük a gyógyszereiket, vásároljanak be nekik, menjenek el helyettük a postára, a bankba, sétáltassák meg a kutyáikat – a lényeg, hogy nekik egyáltalán ne, vagy minél kevesebbet kelljen kimozdulniuk.

De például a XII. kerületben is több helyre kikerült egy olyan plakát, amelyen egy önkormányzati képviselő hasonló segítséget ad a nyugdíjasoknak teljesen ingyen. Újpestről is érkezett hasonló felajánlás, illetve a Páger Pince szintén arra kérte a tőlük házhoz szállításra rendelőket, hogy ha van a környezetükben olyan szomszéd, aki a koránál fogva veszélyeztetett, a rendelés mellé írják meg nekik azt is, hogy mire van szüksége a boltból, ők pedig azt is leszállítják.

A munka nélkül maradtak, az érettségizők, az éttermek védelme

A koronavírus miatt kialakult helyzet szinte az összes munkahelyet érinti, és sajnos jócskán akadnak olyanok, akiknek nagy bevételkieséssel kell számolniuk ezalatt, sőt olyanok is, akik elveszítik állásukat. Nekik igyekszik segítséget nyújtani a Friends Hungary, akik létrehoztak egy B-terv nevű kezdeményezést. Ezen keresztül a járvány miatt munka nélkül maradt embereknek próbálnak állást találni olyan területen, ahol most szükség van rá. Így a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyszerre tesznek jót. De létrejött egy olyan projekt is, ami az éttermeket igyekszik megmenteni: a #mentsdmegazettermet kezdeményezéssel arra buzdítanak mindenkit, hogy vegyenek most ajándékutalványokat, hogy ezáltal a vendéglátóhelyeknek ne essen ki a teljes bevétel. Ezeket pedig használják majd fel akkor, amikor vége lesz a korlátozásoknak, ünnepeljék majd így, ha lezárult a koronavírus-járvány.

Az LMP tagjai pedig a tanulókat karolják fel: online korrepetálást vállalnak, hogy segítség az érettségire készülőket abban, hogy otthonról is készülhessenek, gyakorolhassanak a vizsgákra.

Mi lesz az állatokkal, ha karanténba, kórházba kerül a gazdi?

Ebben a helyzetben kiemelten fontos előre gondolkodni, felkészülni a legrosszabb eshetőségekre is. Éppen ezért a gazdiknak nemcsak több hétre elegendő állateledelt érdemes vásárolni, hanem azt is meg kell fontolniuk, hogy ki vigyáz a kedvencre, vagy ki eteti, ha ő esetleg karanténba, kórházba kerülne. A Noé Állatotthon Facebook-oldalán adott hasznos tanácsokat erre az esetre.

Arra kérik az embereket, hogy az ajtajukra fügeszék ki, milyen és mennyi kisállat tartózkodik a lakásban, és hogy esetleg van-e nyilvános értesíthető telefonszám. Társasház, lakóközösség esetében ezeket az információkat érdemes leadni a közös-képviselőnek, gondnoknak, illetve az önkormányzat szociális osztályán. Emellett pedig az Állatmentő Liga létrehozott egy Segítség a gazdiknak karantén idején nevű oldalt, amelynek célja, hogy összekapcsolja a bajba jutott gazdákat a segíteni vágyókkal, és megszervezzék az állatok ellátását, sétáltatását, megőrzését, amikor szükség van rá.

Online segítség a mentális és fizikai egészség fenntartására

Az otthonmaradós időszak alatt az emberek mentális és fizikai egészségére is sokan igyekeznek figyelni. A Mindset Pszichológia mentális akciótervet hirdetett, melynek keretein belül ingyenes terápiás skype-tanácsadást tartanak, illetve lesznek online pszichológiai előadásaik is. Emellett a YogaArt Műhely díjtalan online jógát tart minden este élő közvetítésben, de vannak online meditációk is, melyekkel könnyebb átvészelni a nehéz helyzetet. A CrossFit Everybody minden nap internetes otthoni órát tart a jobb közérzet és az immunrendszer erősítése érdekében, ahogyan az adidas Runners Budapest edzői is megtartják ingyenes termi edzéseiket, jógát, crosstraininget, strechinget, melyeket a Facebookon lehet követni. Sőt, egyes csoportok gyermekeknek is tartanak foglalkozásokat, melyekkel segítenek kielégíteni mozgásigényüket, és levezetni az energiáikat: az OnlineTesi mindennap testnevelésórát közvetít, a Hömbölde pedig esténként gyerekjógát tart.

Persze, ezeken kívül is akadnak zseniális, megható kezdeményezések, melyek megmutatják, milyen csodálatos összefogásokra képes az ország az ilyen nehéz helyzetekben. Példaértékű, amit most a magyarok egymásért tesznek.

A koronavírus környezeti hatása

Az alábbi képeken megnézheted, miként hatott a környezetre, a levegő minőségére és az állatvilágra a hétköznapi élet megszokott ritmusának változása. Nem véletlenül mondják, hogy minden rosszban van valami jó: a jelenlegi vészhelyzetnek ez a pozitív hozadéka.

A koronavírus váratlan hatása: komoly környezeti változásokat okozott a járvány

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borítókép forrása: MTI/Máthé Zoltán.

Ezt is szeretjük