Közeleg a szakítás hónapja!

Márciusban mennek szét a legtöbben?

Gondoltad volna, hogy a Facebook-adatlapról erre is lehet következtetni? Két angol szakember szerint igen.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokak szerint, ahogy az emberi életnek, úgy a kapcsolatoknak is van egyfajta bioritmusa. Ezt igazolja az is, hogy a tavasz a szerelmesek évszakaként él a köztudatban, de ha visszanézzük a születési statisztikákat, szintén nem véletlen, hogy a karácsonyi szabadságok után kilenc hónappal megugranak a számok. Két angol információbúvár szakember gyanút fogott, hogy ha a párkapcsolat pozitív aspektusait illetően megfigyelhetőek hasonló összefüggések, talán igaz ez a szakításokra is.

A szakítások görbéje

David McCandless és Lee Byron 2008-ban a Facebookon szakítós bejegyzések után kutatva 10 000 státuszüzenet alapján állított össze egy statisztikát, melynek végeredményeképpen egy látványos görbe született. Ugyanakkor McCandless maga is kijelentette, hogy eredményeik nem tekinthetők tudományos értékűnek, hiszen csak számos információt helyeztek egymás mellé.

Nem állítjuk tehát, hogy ezek alapján az év bizonyos szakaszaiban téged is garantáltan fenyeget a szakítás, de úgy gondoljuk, hogy a közösségi oldal széles körben elterjedt használatának köszönhetően érdekes információ nyerhető az emberek szociális, ez esetben pedig szerelmi életéről is.

Mikor szakítanak a legtöbben?

Míg február 14-én mindenki a szerelmet ünnepli, a különleges vizsgálat tanúsága szerint mindössze egy-két héttel később, az első márciusi fuvallattal ezen kapcsolatok közül számos véget ér.

Ezek szerint tehát a tavasz csak részben jelent boldogságot. Hiszen míg az újjászületés évszaka a magányosak számára elhozhatja a szerelmet, addig másoknál a zöldbe boruló világ nyomán életre kelő bizsergés sajnos éppen az eddigi közös múlt felülvizsgálatát eredményezheti.

Legalábbis McCandless és Byron vizsgálata során azt találta, hogy a közösségi portálon március beköszöntével ugrásszerűen megnőnek a friss szakításokról beszámoló posztok.

15 jel, hogy elmúlt a szerelem

Nézegess képeket!

Elolvasom

A legtöbb pár ezek szerint a hónap közepéig megy szét - aki tehát úgy érzi, hogy nemcsak ő maga kényelmesedett el a télen, hanem a kapcsolata is, az ebben a hónapban nagy kísértést érezhet arra, hogy végre döntő elhatározásra jusson.

A szakítások napja
A vizsgálat során kiderült, hogy nem csak a hónapok szempontjából figyelhető meg csúcspont. A hétfőt lehetne kinevezni az elhagyottak fekete napjának. Ekkor keletkezik ugyanis a legtöbb elválással kapcsolatos Facebook-üzenet - bár az pontosan nem tisztázott, hogy ezek hányszor vonatkoznak egy hétvégi szakításra, és hányszor konkrétan hétfőire.

Nem a március az egyetlen csúcs

Ugyanakkor nem csak a rügyező fák késztetik az embereket talán már régóta fontolgatott, ám korábban nem kimondott elhatározásokra. Meglepő módon ugyanis két héttel a korábban emlegetett bébiboom periódusa, vagyis a karácsonyi szabadságok előtt is felszaporodnak a szakítások.

Az is elképzelhető tehát, a tavasz hatására felpezsdülő hormonok helyett érzelmesebb okok állnak a kiugró tavasz eleji szakítások mögött, hiszen a két csúcspont arra enged következtetni, hogy a szerelemmel kapcsolatos ünnepek környékén az emberek hajlamosabbak felülvizsgálni a kapcsolataikat és döntést hozni a jövőről, mint a köztes időszakokban.

De persze arról sem érdemes megfeledkezni, hogy egy pár elválása mögött nem feltétlenül könnyen általánosítható okok állnak, hanem számtalanszor egyedi tényezők.

A legszerelmesebb periódus
A számok karácsony környékén a legalacsonyabbak. Bár a görbe készítője szerint ekkor már csak kíméletességi okokból sem szakítanak a párok, vitathatatlan, hogy ez az időszak közelebb hozza egymáshoz az embereket. Hiszen a legtöbben ekkor engedhetik meg maguknak, hogy minden karrierrel kapcsolatos elfoglaltságot félretéve többet foglalkozzanak egymással.

Mit tegyél, ha elhagytak?

Ahhoz, hogy feldolgozd a szakítást és új életet kezdhess, időre van szükség. Ha szeretnéd tudni, hogyan vészelheted át sikeresen ezt a nehéz periódust, nézd meg videónkat!

Mennyire reprezentatív?

Sokak számára az első kérdés a kutatással kapcsolatban az lehet, hogy mégis hogyan jutott McCandless és Byron a Facebookon értékelhető mennyiségű szakítós bejegyzéshez, amikor a legtöbb ember csak az ismerőseivel osztja meg az adatlapján található információkat. A szakemberek a Facebook Lexicon nevű elemző szolgáltatás segítségével nyerhettek statisztikai eredményeket ezekről a magánjellegű információkról, ám ezt a programot mostanra eltávolítottak az oldalról. Nem tudni, hogy eltűnése mennyire hozható összefüggésbe a megbízhatóságával, vagy azzal, hogy ehhez hasonló, talán túlságosan is személyes információkhoz lehetett hozzáférni a segítségével, amely nem kimondottan tartozik hozzá az üzleti elemzésekhez.

Mindenesetre a szakítós felmérés minden bizonnyal tartalmaz hézagokat, hiszen számos ember akad, aki ehhez hasonló intim magánéleti információkat egyáltalán nem oszt meg a közösségi portálon.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ráadásul az is lehet, hogy a tavasz, illetve a karácsony közeledtével az elhagyottak fájdalmasabban élik meg a veszteséget, ezért hajlamosabbak kiírni magukból, mint máskor. Mivel azonban McCandless és Byron nem is reprezentatív társadalmi kutatást kívánt végezni, ennyi hibaszázalék belefér az eredménybe, ami ennek ellenére elgondolkodtató. Ha érdekesnek találtad, nézz meg egy statisztikát a szeretkezési szokásokról is.

Ezt is szeretjük