4 kapcsolattípus létezik a kutatók szerint - Megmondták, melyik végződik szakítással

Felsorolták a típusok jellemzőit is, így azt is megtudhatod, ti melyikbe tartoztok a pároddal. Házasság vagy szakítás lesz a vége?

boldog par
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden kapcsolat különbözik kicsit a többitől. Vannak például, akik amellett, hogy szeretik egymást, rengeteget vitáznak, de olyanok is, akiknek a sok veszekedés már nem igazán fér bele a boldog kapcsolat fogalmába.

Természetesen ez egyén- és párfüggő, a lényeg az, hogy a felek jól érezzék magukat egymással. A kutatókat viszont annyira érdekelték ezek az eltérések, hogy 376 szerelmespár egymással való viselkedését és szokásait vizsgálták meg, ami alapján sikerült is megállapítaniuk a fő kapcsolattípusokat, sőt, azok várható végkimenetelét is.

Ez a négy fő kapcsolattípus

Az Illinois-i Egyetem kutatói ugyanis arra jöttek rá, hogy négy fő kapcsolattípus létezik: a partnerközpontú párok, a konfliktusimádó szenvedélyes párok, a dramatikus párok, valamint az aktív társasági életet élő szerelmesek. A további vizsgálódások során pedig a legjellemzőbb tulajdonságaikat is sikerült megállapítaniuk, valamint azt is, hogy a különböző fajta szerelmek hogyan végződnek.

A partnerközpontú párok rengeteg időt töltenek együtt, mindent együtt csinálnak, közösek az érdeklődési köreik, valamint a hobbijaik is, és ritkán hoznak meg még apró döntéseket is anélkül, hogy megkérdeznék a másikat. Szinte mindenben egyetértenek, hasonló a világnézetük, a konfliktusokat pedig leginkább kompromisszumokkal oldják meg úgy, hogy lehetőleg mindkettőjüknek jó legyen.

- Talán ezek a párok a leglelkiismeretesebbek, náluk a legerősebb az elköteleződés, és általában ők alakítják ki a legmélyebb kapcsolatot egymással - mondta Brian Ogolsky, a kutatás vezetője, aki azt is hozzátette, hogy ez a fajta szerelem végződik a leggyakrabban boldog házassággal, valamint az ebbe a kategóriába sorolt párok 90%-a családot is alapított.

A konfliktusimádó szenvedélyes párok

A konfliktuskedvelő párok a többiekhez képes viszonylag keveset vannak kettesben, de amikor mégis magukra maradnának, rendkívül szenvedélyes a viszonyuk. És mivel mindketten erőteljes személyiségek, sokszor emelik fel a hangjukat, gyakoriak a veszekedések, de ugyanúgy a filmbe illő kibékülések is. Az érzéseik folyamatosan változnak, néha imádják, néha egyenesen utálják egymást, de mindig a másik karjai közt kötnek ki.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Azonban bármilyen meglepő is, egyáltalán nem ők azok, akik hajlamosak szakítani. A konfliktusimádó kapcsolatok ugyanis egyáltalán nem végződnek gyakrabban különválással, mint a többi típusba tartozók.

A drámázók

A drámázóknak szinte hullámvölgyekből áll a kapcsolatuk: minden apróságból hatalmas problémát csinálnak, erőteljesen megviselik őket a veszekedések, és egy-egy negatív történés akár a kapcsolathoz való hozzáállásukat vagy a döntéseiket is befolyásolhatja. Az egymás iránti elkötelezettségük erőssége folyamatosan változik attól függően, hogy éppen mélységet vagy magasságot él át a kapcsolatuk.

A kutatók azt is megállapították, hogy az ebbe a típusba tartozó pároknál kétszer annyi a szakítás esélye, mint a többi esetben, és észrevették, hogy az ilyen kapcsolatoknak csak kevesebb mint a fele végződött házassággal.

Az aktív társasági életet élők

Az aktív társasági életet élő szerelmeseknek az ismertségi körük és a barátaik is nagyrészt közösek, és rengeteg időt töltenek velük. Ritkán vannak kettesben, mert lételemük a közösség élet, imádnak kimozdulni otthonról, és jókat szórakozni, ha pedig ezt nem tehetik meg, nem is érzik jól magukat. Rengeteget használják a közösségi oldalakat, egymással is ott beszélgetnek, ha tehetik, telefonálás helyett, és számukra a kikapcsolódás nem egy közös filmezés a kanapén, hanem egy vacsora vagy egy mozi.

A kutatók azt vették észre, hogy az ilyen típusú párok között igen erős a kötődés, mivel a szerelmük barátságon is alapul, ez pedig a házasodási adatokban is látszik, ugyanis az ilyen kapcsolatok kétharmada házassággal folytatódott. De persze ez nem azt jelenti, hogy minden kapcsolatot kategóriákba lehet skatulyázni, és mindegyikre igaz az, amire a kutatók rájöttek. Ez az eredmény csak egy általános megfigyelést közölt, és természetesen nem biztos, hogy minden párra igaz.

Ezt is szeretjük