Egyetlen dolog, ami miatt azonnal ki kell dobni a férfit - Nem érdemes esélyt adni

Ezt a dolgot semmi esetre se bocsásd meg a pasinak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Háromféle párkapcsolat létezik. Az egyik, amelyik jól működik, és kívülről is harmonikusnak tűnik. A másik, amelyik nem működik jól, és ez meg is látszik kívülről, a harmadik pedig, amelyik konfliktusokkal, feszültséggel teli, de kívülről ebből semmi nem látszik meg rajta.

A probléma, amelyről a cikk szól, zömében az utóbbi két esetben fordul elő, de igazándiból egyik párkapcsolatról sem tudni, jelen van-e benne ez a dolog, vagy nem, leggyakrabban ugyanis nem derül fény rá idejében, hacsak nincsenek szemmel látható nyomai.

A kapcsolati erőszak

A családon belüli erőszak áldozatainak 95%-a nő és gyermek. Magyarországon statisztikai adatok szerint minden héten előfordul olyan eset, amikor a férj, az ex vagy a partner olyan súlyosan bántalmazza a feleségét, volt párját, illetve barátnőjét, hogy az belehal a sérüléseibe. Az esetekből készült bírósági aktákból kiderül, hogy a 80%-ukban hosszan tartó bántalmazás előzte meg a tragédiát.

Soha ne hagyd magad!

Sajnos sok nő annak ellenére, hogy erőfölényét kihasználva, jellemtelen módon megüti, esetleg rendszeresen kék-zöldre veri, nem hagyja el párját, hanem hosszú időn át tűri az agresszív kirohanásait.

Vannak, akik szerelemből maradnak, mert nem tudják elengedni a párjukat, még ha az meg is üti őket, vannak, akik félelemből nem állnak tovább. Sajnos az is gyakori eset, hogy a nő megmagyarázza a férfi viselkedését azzal, hogy valójában ő provokálta ki a pofont, mert hibázott valamiben, és a párja csak azt adta neki, amit megérdemelt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha te is párkapcsolatban élsz, vagy férjnél vagy, esetleg egyedülállóként éppen párt keresel, mindenképpen jegyezd meg egy életre, hogy nincs a világon egyetlen olyan ok sem, amiért egy férfi kezet emelhetne egy nőre. Erre nincs sem magyarázat, sem bocsánat. Sajnos ahol egy pofon volt, ott lehet második is, harmadik is, sokadik is, ezért rögtön az első után jobb, ha szeded a holmid, és elhagyod a párod.

7 árulkodó jel, hogy a férfi nem alkalmas a párkapcsolatra

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ne legyen visszatartó erő a szerelem, hiszen gondolj bele, mit is tett veled a párod, és ne legyen a félelem sem ok a maradásra. Rokonoktól, barátoktól, egyesületektől - például NANE Nők A Nőkért Egyesület - is kérhetsz segítséget. Szégyenérzet pedig a helyzeted miatt ne legyen benned, sokkal inkább büszkeség, amiért nemet mondtál az erőszakra. Szégyellni egy ilyen esetben csak egy embernek, a bántalmazónak van oka magát.

A nők elleni erőszak világnapja

Cikkünk apropója ugyanakkor nem csupán az, hogy felhívjuk a figyelmet a kapcsolati, illetve családon belüli erőszak komolyságára, hanem az is, hogy megemlékezzünk a nők elleni erőszak világnapjáról, mely minden év november 25-én van.

15 jel, hogy elmúlt a szerelem

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nők elleni erőszak aktivistái 1981 óta tartják emléknapjukat,ugyanis ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket, a Dominikai köztársaság emberi jogi aktivistáit Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára. Az ENSZ 1999-ben tette hivatalossá az emléknapot.

OLVASD EL EZT IS!

feszultseg lead
  • párkapcsolat
  • párkapcsolati probléma

5 dolog, amit ne nézz el a párodnak

par lead
  • párkapcsolat
  • psziché és tudomány

Tönkremehet a kapcsolatod, ha sosem vitáztok

Ezt is szeretjük