12 tipp a 12 hónapra a jól működő kapcsolatért

Így lehet boldogabb ez az évetek

Januártól decemberig egy-egy aprósággal tehettek érte.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nincs olyan kapcsolat, ahol ne lennének néha konfliktusok, vagy ne lenne egy-egy nehezebb időszak. Mindez természetes velejárója egy párkapcsolatnak. Ugyanakkor bármennyire is normális néha hullámvölgybe sodródni, nap mint nap küzdeni kell az ellen, hogy ez bekövetkezzen.

Annál is inkább, mert egyes hullámvölgyek olyan meredekek lehetnek, hogy onnan visszaevickélni már nem lehet.

Nemcsak a bajt elkerülendő, hanem a jót még jobbá teendő is kell, hogy az ember folyamatosan dolgozzon kapcsolatáért. Az alábbi 12 tanács az év 12 hónapjára szól. Ha minden hónapban csak az adott egy dolgot éritek el, jövő ilyenkor elmondhatjátok majd, hogy boldogabb évetek volt, és kapcsolatotok nagy fejlődésen ment keresztül. A sorrend tetszés szerint variálható, és ha csak a felét sikerül megvalósítani, máris sokat tettetek kettőtökért.

Január

Az első hónap szóljon önmagatok megerősítéséről. Tegyetek meg mindent azért, hogy kiegyensúlyozottak, magabiztosak és erősek legyetek mindketten, mint két különálló ember. Ahhoz ugyanis, hogy ketten egy jól működő páros legyetek, ez elengedhetetlen.

Február

Ez a hónap a Valentin-nap hónapja. Ha szeretitek, ha nem, ha tartjátok, ha nem, ebben a hónapban kerüljön a középpontba a szerelem! Menjetek vissza a megismerkedésetek helyére, idézzétek fel a kapcsolatotok indulását! Menjetek újra randizni, éljétek át újra a kezdet varázsát!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Március

A jól működő kapcsolat legalapvetőbb feltétele a jó kommunikáció. Ebben a hónapban ezt fejlesszétek! Üljetek le gyakrabban beszélgetni, és ilyenkor legyetek teljesen őszinték. A problémák átbeszéléséhez és felszínre hozásához jó konfliktusmegoldó technikákról olvashatsz itt.

Április

Érintsétek meg egymást gyakrabban! Akik hosszú ideje együtt vannak, nem is veszik észre, de hajlamosak elfelejteni megcsókolni egymást, vagy megölelni, kézen fogni a másikat. Ne hagyjátok, hogy ez elvesszen! Ha elveszik, annak ugyanis beláthatatlan negatív következményei lehetnek a kapcsolatra nézvést.

Május

Vigyetek színt mindabba, ami a hálószobában történik! A párkapcsolatok működőképességének másik nagyon lényeges feltétele, hogy jól működjön a két fél közt a szex. Beszéljetek nyíltan arról, mit szeretnétek, mit csinálnátok másképp, és ami lényeges, próbáljatok ki új dolgokat! Új helyszínek, új szerepek, bármi, ami mindkettőtöknek tetszik.

10 dolog, amit a pasi nem szeret, pedig érte is történik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Június

Beszéljétek át, hogy kinek mi a szerepe a kapcsolatban, illetve házasságban, minden szempontból. Alakítsatok ki rendszert az életetekben, ami persze nem szentírás, csupán arra jó, hogy legyen mihez tartanotok magatokat. Egyenlítsétek ki az otthoni feladatok végzésében is a felosztást, ne háruljon egyikőtökre minden, hiszen ketten éltek a lakásban. A többet robotoló félnél egyszer betelne a pohár, ne várjátok meg.

Július

Sebészeti úton válasszátok le magatokat az internet hálójáról! Ne lógjatok mindig a Facebookon, hiszen a kettesben töltött idő nem teljes értékű, ha csak egy szobában vagytok, de egyikőtök a laptopjába, másikótok a tabletjébe van bújva, és szinte fel sem néztek a képernyőről. Sokkal hasznosabban és kellemesebben is eltölthetitek a szabadidőtöket. A Facebook egyébként is nagy kapcsolatrombolóként ismeretes.

Augusztus

Töltsetek el legalább egy hétvégét valahol kettesben! Ha vannak már gyerekeitek, ez szinte felüdülés lesz, hiszen bármennyire is szeretitek őket, a kettesben töltött idő nagyon hiányozhat. A kicsik mellett nem nagyon van remény romantikázásra, és sokszor egyebekre sem, ezért teremtsetek minderre egy ilyen jó alkalmat.

7 tipp, ami segít megmenteni a párkapcsolatod

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szeptember

Ne csak egyszer-egyszer, hanem rendszeresen, minden héten igyekezzetek csak kettesben tölteni egy estét - barátok, családtagok nélkül. Ez az este legyen csak a tiétek. Fontos szabály, hogy ilyenkor nem szabad arról beszélgetni, hogy új tornacipő kellene a gyereknek, vagy be kellene fizetni a számlákat. Ilyenkor minden hétköznapi dologról igyekezzetek elfelejtkezni, és egymásra figyeljetek.

Október

Járjatok el többet társaságba, és hívjatok meg magatokhoz embereket! Nem szabad minden estét otthon, a hétköznapok szürkeségében eltölteni. Kell, hogy találkozzatok másokkal is! Ha otthonotokban szerveztek valamilyen találkozót, a közös szervezés még inkább összehozhat benneteket.

November

Keressetek magatoknak valami új, közös hobbit! Ez lehet akár sport, akár színházba járás, akár más új dolog. Így új témáitok lesznek, amikről tudtok beszélgetni, kicsit kizökkentek abból a megszokott életből, amiben vagytok, és új oldalát is ismerhetitek meg egymásnak ezáltal.

December

Ez a hónap legyen a bizalom megerősítésének a hónapja. Ha ez idáig féltékenység árnyékolta be a kapcsolatotokat, számoljátok fel! Fontos, hogy leüljetek, és minden félelmeteket megosszátok a másikkal, hogy ő megnyugtató válasszal szolgálhasson. Semmiképpen se vitázzatok azonban, és ne féljetek őszintének lenni.

Ezt is szeretjük