18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 szextabu, amire a pasik titokban vágyakoznak (18+)

A férfi gondolatai a nap nagy részében a szex körül forognak. Tudd meg, miről álmodozik!

A tilalmas, furcsa dolgok mindig is csiklandozták a férfi fantáziáját. A filmtörténet szexi hősei sem bírták ki, hogy ne eredjenek a frigyláda nyomába, vagy ne tudják meg, hogy mi is az a Nílus gyöngye, de természetesen a nagy kaland nő nélkül nem az igazi. Hiszen a dagadó izmokat és a mesteri viaskodást valakinek látnia kell.

A mozivásznon innen sincs ezzel másképp a pasi: kölyökként mindenből bombát eszkábál, később pedig a szexualitás legfülledtebb mélységeit kutatja, amit ugyebár egyedül mégsem lehet.

Míg tehát te csak egy kis romantikára és forró csókra vágysz, párodat sokkal jobban izgatja feneked kívánatos vonala, illetve az a sál, amibe véletlenül belegabalyodott a csuklód, és hidd el, előbb vagy utóbb meg is próbál majd rávenni némi huncutkodásra. Annál jobb, ha megelőzöd: váltsd valóra legforróbb vágyát, és szerezz mindkettőtöknek egy feledhetetlen éjszakát!

Kötözés

Az egyik legnépszerűbb szexuális fantázia, ami a legtöbb pasi fejében megfordul, az nem más, mint az uralom. A férfi szereti magát az ágyban teljes mértékben nyeregben érezni, a képet azonban egy bilincs vagy egy ártatlan selyemsál teszi csak igazán teljessé. Ez nem jelent egyet azzal, hogy a pasi egy teljesen mozdulatlan, magatehetetlen nővel vágyik szeretkezni, mert a játék csak úgy működik, ha a szexi köteléket te is élvezed. Bár a kötözős szexet egyelőre sok nő tartja tabunak, a különös hatalmi játék nem csak a pasi érzékeit borzolja a végső határokig. Kiszolgáltatottnak lenni legalább olyan izgalmas élmény lehet számodra is, mint párodnak uralkodni egy felajánlkozó nő felett. Ha tehát kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek, egyáltalán nem kell tartanod ettől a tilalmas hancúrtól. Ha tiszteletben tartjátok egymást, és kerülitek a durvaságot, az izgalmas hatalmi harc vérforralóan tüzes szeretkezéshez vezethet, ami benned is könnyedén életre kelti a szenvedélyes vadmacskát.

Mindent a szemnek, semmit a kéznek!

A férfiképzelet azonban nem olyan szerény, hogy a kötözés után szende pislogásokkal visszavonulót fújjon. Gondolatban van még tovább is, az igazán izgalmas részletek ugyanis csak azután következnek, amikor az édes béklyó lekerült. És hogy ne gondold, hogy a pasi önző, és folyton csak uralkodni vágyik, íme, egy olyan izgató tabu, amelyben tiéd az abszolút főszerep!

A férfi ugyanis nem mindig csak magára gondol: azt sem utasítja vissza, ha kötözés helyett egy forró magánszámmal kényezteted. Miközben párod távolabb húzódik tőled, kezdd el simogatni magad úgy, hogy a lehető legnagyobb örömöt éld át közben, és meglátod, partnered nehezen állja majd meg, hogy készségesen a segítségedre ne siessen. Míg a maszturbáció a legtöbb nő szemében érzékeny téma, a pasik éppen tilalmas volta miatt kimondottan izgatónak tartják. Hiszen, ha még barátnőiddel sem beszélsz erről a titokról, de párod előtt nyíltan izgatod magad, az számára a legnagyobb feltárulkozás, ami egyben azt is jelenti, hogy legalább annyira szereted a szexet, mint ő.
 

Szexi mozi

Sok pasi fejében megfordul a gondolat, hogy szeretkezéseit videóra véve nézze vissza, ugyanis az, hogy szex közben lát téged, érezheti a bőrödet, és foghatja a melledet, még nem elég, a férfi legszívesebben önmagát is nézné.

Ezt a legegyszerűbben úgy oldhatjátok meg, ha egy kellőképpen széles, tükrös gardróbszekrényt helyeztek el a hálószobában, lehetőleg az ágy mellé, így pedig már csak a legizgatóbb szexpózt kell megtalálni. Ha nem zavar, hogy párod a tükörből figyeli izgató mozdulataitokat, egészen különleges élménnyel ajándékozhatod meg, sőt, ha te is mersz pár pillantást vetni tükörképetekre, akár még szeretői képességeiteken is csiszolhattok, mint a tükörfal előtt gyakorló táncosok.

Anális szex

A női fenék titokzatossága és szépsége nyughatatlan igézet alatt tartja a férfit. Van, akit a feszes, kerek popsi annyira képes hatalmába keríteni, hogy egyenesen ez alapján ítéli meg a nőket, nem csoda hát, ha előbb vagy utóbb az anális szex a legtöbb párkapcsolatban terítékre kerül. Ha ez nálatok is megtörtént, az korántsem azt jelenti, hogy párod elégedetlen lenne szexuális teljesítményeddel.

A popsi nem azért izgatja a férfit, mert a nyíló rózsabimbóként hívogató hüvellyel nem elégedett, egyszerűen csak kíváncsi, és a hátsó ajtót is ki szeretné próbálni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebbe azonban csak akkor menj bele, ha minden gátlásodat le tudod vetkőzni, és tabu helyett izgalmas gyönyörforrásként tekintesz az popsiszexre, ha ugyanis akaratod ellenére ajánlkozol fel partnerednek, akkor nemcsak fájdalmas lesz az aktus, de komoly lelki sérüléseket is elszenvedhetsz.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük