Az arca buktatja le a rutinos hazudozót: ezt figyeld, miközben beszél

Ezek az apró, önkéntelen mozdulatok és mimikák még a legyakorlottabb hazudozót is leleplezik.

hazugsag2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A testbeszéd rengeteg mindent elárul egy emberről, és még azt is képes megmutatni, ha valaki nem mond igazat. A hazug ember ugyanis bármennyire is próbál figyelni arra, hogy mit és hogyan mond, az agya és a teste önkéntelenül is reagál a füllentés okozta stesszre, így gyakran tudat alatt tesz olyan dolgokat, amivel elárulhatja magát.

De nemcsak a gyanús mozdulatok vagy az erős gesztikuláció leplezheti le, hanem az arca apró rezdülései is. Ezeket a kis jeleket viszont jóval kevesebben ismerik fel, pedig többet elmondanak, mint mondjuk a testtartás.

A szája mindent elárul

Több vizsgálatban megfigyelték már, hogy bizonyos arcizmokat csak az érzelmek tudnak mozgásba hozni. Ha ezek nincsenek meg, tehát hazudik valaki, akkor természetellenes lesz a mimika. A British Columbia Egyetem kutatói például arra jöttek rá, hogy a hamis szomorúság vagy részvét során a járomcsonti, illetve a homlokizmok egy kissé összehúzódnak. De természetesen az erőltetett mosolyt is könnyen észre lehet venni: ilyenkor leginkább csak a száj mosolyodik el, az arc izmai nem követik annyira, mint amikor valaki őszintén mosolyog.

Az is intő jel, ha az illető beszéd közben gyakran benedvesíti az ajkait: a hazugság okozta stressz hatására ugyanis kiszáradnak, ami nagyon kellemetlen és zavaró érzés tud lenni. De nemcsak a száraz, hanem az elszíntelenedett, fehér ajkak is figyelmeztetnek a füllentésre.

Olvass a homlokából

A homlok a másik olyan terület, ami szinte biztosan nem képes hazudni. Amikor szomorú vagy, egy kicsit összehúzódik a bőre, de nevetés közben is látszódnak az apró gyűrődések. Ha viszont valaki egy hamis érzelmet akar megjeleníteni, akkor ennek a területnek az izmai nem mozdulnak, vagy ha mégis tudatosan próbál rájátszani, akkor garantáltan természetellenes lesz a hatás. Ezért mindenképpen érdemes figyelni a homlokát annak, akinél gyanakszol a füllentésre.

Sőt, a szemöldöke sem csak azt árulja el egy emberről, hogy szimpatikus vagy-e neki, hanem azt is, hogy igazat mond-e. Hazudás közben sokan többször felhúzzák a szemöldöküket, amivel még jobban meg akarják győzni a partnert, de rengetegen önkéntelenül is csinálják ezt a stressz hatására.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A szeme sem tud hazudni

A szem tényleg a lélek tükre, és azt is jól tükrözi, ha valaki hazudik. Rengetegféleképpen árulkodhat a füllentésről: sokan például jobbra néznek, amikor nem mondanak igazat, de a túl gyakori pislogás is intő jel ugyanúgy, ahogy a szem több másodpercre történő lecsukása. És bár többek szerint a szemkontaktus kerülése a legjellemzőbb a füllentőknél, ez nem mindig igaz. Néha ugyanis pont, hogy a hosszú, szinte már erőltetettnek ható szemkontaktus jelent hazugságot, mert az illető így próbál hatásosan meggyőzni arról, hogy igazat mond.

Apró, de sokatmondó jelek

Van még néhány apróság, amiket szintén érdemes figyelni. Például a nők hajlamosabbak elpirulni, miközben valótlant állítanak, de egyesek az orrukat piszkálják és vakarják a stressz okozta vérbőség miatt, míg mások akaratlanul is gyakran érintik meg a szájukat vagy az arcukat, miközben füllentenek. 

Ezt is szeretjük