Mit kompenzál az az anya, aki naponta posztol a gyerekéről cuki fotókat? Eszti szubjektív

A rossz napokon érkező pozitív visszajelzések kedélyállapotra gyakorolt hatása elvitathatatlan. Nemrégiben én is kipróbáltam egy kézenfekvő módszert: kitettem egy vicces, nevetős fotót a Facebookra - rajta a fiam meg én. Az amúgy náthás, hisztizve öltözős, ’hajat kellett volna mosnom, de semmi időm nem volt’ napomat némiképp feldobta a több mint száz lájk.

Hozzáteszem, óvatos duhaj vagyok: a gyerek lassan kétéves, és ez volt a hatodik általam megosztott kép. Azért az eset kapcsán felmerült bennem a kérdés: mi motiválja azt a szülőt, aki napi rendszerességgel kitesz pár fotót a gyerekéről?

A gyakori gyerekfotók mögött

Bizonyítás, túlkompenzálás

Ahogyan a boldog párok kevesebbet posztolnak, úgy az alapvetően kiegyensúlyozott anyukák sem szomjazzák napi rendszerességgel a több száz lájkot. Ha jól érzik magukat a bőrükben, és képesek belehelyezkedni az új szerepkörbe, valószínűleg nemigen jut eszükbe, hogy kifelé bizonygassák, mennyire boldogok is éppen.

A gyerekről feltöltött számolatlan mennyiségű fotó az esetek többségében nem éppen arról tanúskodik, hogy valaki elégedett a sorsával, és megtalálta önmagát az anyaságban. Sokkal inkább azt mutatja, hogy a környezete nem úgy támogatja, ahogyan neki szüksége lenne rá - „Nem csoda, hogy fáradt vagy. Minek veszed fel minden nyekkenésre azt a gyereket?”-, esetleg túl sok kritikát kap - „Unom, hogy mindennap arra jövök haza, hogy a nyakamba zúdítasz egy újabb pelusos-szopis panaszáradatot.” Mindezek hatására az édesanya könnyen elveszettnek érezheti magát, ami ellen tenni kell. És valljuk be, sokkal egyszerűbb és gyorsabb néhány buksisimogató lájkot begyűjteni, mint konfrontálódni a nagyszülőkkel, leülni beszélgetni a férjjel.

A gyerek, mint az élet egyetlen sikere 

A baba születését követő első év során az édesanya újrafogalmazza magát: legtöbben ilyenkor jó ideig nem érzik magukat szuverén lénynek, a babával együtt élnek és lélegeznek. A mindennapok diadalait egyszeriben a fájdalommentes szoptatás, a sikeres altatás, a tankönyv szerinti mozgásfejlődés, a játszótérről való hiszti nélküli hazatérés jelentik. És ez teljesen normális. Az már kevésbé, ha évek múltán is úgy érzi a szülő, gyermeke az egyetlen eredmény, amit élete során felmutathat. Idővel változik, lazul az anya-gyermek közti szimbiózis, még az ezoterikusok is állítják: pár év alatt megszűnik a közös aurában létezés. Vagyis érdemes szép lassan önálló lényként tekinteni a gyerekre, nem úgy, mint valakire, akinek létezése pusztán a szülőt igazolja.

A Facebook sztárgyermekei - Hová vezet ez?

A tökéletesség illúziója

A jól megválasztott, közösségi oldalakra feltöltött fotók nem egyszerűen a gyereket mutatják tökéletesnek, de a gyanútlan szemlélővel szép lassan elhitetik, hogy az egész család élete is hibátlan. A tapasztalatlan ismerősök hajlamosak úgy képzelni, hogy a Facebook sztárgyermekei mosolyogva ébrednek, ibolyaillatú a pelenkájuk, nem kenik a reggelit a falra, a kismotorral mindig arra haladnak, amerre a szülők szeretnék, ebéd után kiszámíthatóan két órát alszanak, hogy aztán újra nagy mosollyal köszönthessék édesanyjukat. A délutáni vásárlás móka velük, hiszen boldogan kacagva megülnek a bevásárlókocsi ’gyerekrekeszében’, az esti habos fürdő után pedig nagyjából húsz perc alatt álomra hajtják a fejüket.

Ezek a napi rendszerességgel feltöltött fotók tehát egyfelől kisebbségi érzést kelthetnek másokban, hiszen, aki komolyan veszi a fotók által kreált csillogó illúziót, óhatatlanul is összehasonlítja azt a saját, jóval valóságszagúbb életével. Másfelől a sok olcsón kapott pozitív visszajelzés egy veszélyes spirálba húzhatja be a gyermekét Facebookon "promózó” szülőt is. Idővel a kicsivel szemben támasztott elvárás a tökéletesség lesz, amit ő nyilvánvalóan képtelen teljesíteni. Az eredmény pedig a szülő csalódottsága lehet.

A digitális személyazonosság védelme

A saját gyerekeden kívül hány olyan személy van az életedben, akiről rendszeresen a megkérdezése nélkül posztolsz képet? Érdemes belegondolni, hogy mire a kicsi betölti a 13. életévét - amikor is legálisan lehet saját Facebook-profilja -, szülei és más felnőttek jóvoltából már egészen komoly digitális lábnyommal rendelkezik. Ez nem elsősorban azért veszélyes, mert a későbbiekben nehezményezheti a felnőttek szerint cuki, szerinte ciki fotókat - a pucér képekkel járó pedofil veszélyekről ugye, nem kell külön szót ejteni? Azért is kockázatos, mert a személyiségi jogokkal kapcsolatban sok szülő meggondolatlanul megszeg egy alapvető szabályt: a születési helyet, időt, teljes nevet, az óvodát, iskolát, ahová a gyerek jár, nem tesszük közzé a Facebookon! Nem véletlen, hogy egyre több országban - köztük Franciaországban és Németországban - már a hatóságok is felhívják a szülők figyelmét arra, hogy a közösségi oldalakon gyerekről megosztott információk, fotók veszélyesek lehetnek, visszaélésekre adhatnak okot.

Gyerekfotókat okosan megosztani?

Mindezeken túl az ismerősök számára idővel unalmassá is válhat a hírfolyamban megjelenő gyerekfotódömping. Érdemes tehát szűkíteni a kört, nem biztos, hogy egy volt munkatárs, akivel csak illedelmességből maradt fent a közösségi oldalon a kapcsolat, értékelni tudja a kalózhajót vezetős, céklát ebédelős, fürdőkádban habszakállat gyártós fotókat. A megfelelő beállítások - zárt csoportok, szűrők - használatával csak az a szűk kör láthatja a feltöltött képet, akit valóban érint. Érdemes használni őket!

• facebook
• közösségi oldal
• gyerek
• poszt
• vélemény
• anyaság
• eszti szubjektív
• Lélek&Test