18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Miért tart a férfi szeretőt?

Van úgy, hogy egy női öl gyönyöre nem elég, és a férfi egyszerre több helyen keresi a kéjt. De miért kell az a csalfa, röpke ölelés, amit a szerető adhat?

Kezdhetnénk azzal, hogy kétféle férfi van: az egyik sosem csalná meg a párját, a másik pedig már azalatt megtette kétszer, valahol a másik oldalán a városnak, míg ennek a mondatnak a végére értem. Pont.

Mondhatnánk, csakhogy mondandónk nem lenne teljes. A harmadik típus ugyanis tartja magát, vacillál, a feje még épp a víz felett, de szíve szerint már nagyon belefulladna abba a Másikba. Az ő indokai következnek. A mesélő: Kránitz Lajos.

Változatosság, gyönyör, aztán meg köd

Legyünk őszinték, nyúljunk vissza szüleink mesésen bevált, az első szexuális felvilágosításokra betárazott kvaterkáinak állandó behelyettesítő tudományához, nosza, a szemléltetéshez ragadjunk biológiát: míg a nő a legjobbat kiválasztani mind közül, a férfi szórni született a magot. Ez van. A csiga egy ilyen csúszkamászka állat, hátán hordja a házát, futóversenyre kényszeríteni – valljuk be – hülyeség.

Lecövekelni egy nő mellett nem olyan egyszerű. Oké, oké: bizonyos pasiknak. És valójában az, akinek a feje felett ott őrköd a hűség lángoscsillaga, az a mázlistább.

Partra vetett

Nem is feltételeznénk, hogy kiskegyedék holmi nagyképű, arcoskodó, korrektségükben kétséges, lelkiekben bávatag fiatalemberekkel kezdenének ki – mindenesetre aki kanban cseppnyi jó érzés lapít, az bizonnyal kétszer is meggondolja a zavarosba való fejesugrást.

Murvás annak az alja, legtöbbször a vize is csupa homály, a csukafejes után lehet, hogy inkább plezúros lesz a pofa, mintsem kisimult és ránctalan. Nyilván, ha valakinek ilyesmi jár a fejében, az már régen rossz, de urak, a szíven a kéz – kósza gondolatai mindenkinek vannak. És aki mégis csobban, az megérdemli utána a pofont.

Magyarázkodjunk

A szerelemnek a szeretőhöz köze nemigen van – még akkor sem, ha esetenként azt hazudjuk, hogy igen. Persze lehet, hogyne. A Marson is lehet, hogy van élet. De fellobbanás az inkább – nem ritkán a faszi még meg is győzi magát arról, hogy neki nem a nuni, neki a lélek kell.

Egy a biztos: az igazi férfi nem csupán elcsábítani, de szerelemben megtartani is képes a lányt. Abba pedig nemigen fér bele, hogy becsapom, csak mert az ember szerszáma, mint a sugárzásmérő mutatója Csernobilban, úgy leng ki, ha tavasszal nekibimbódzik a női mell. Ha az urad szeretőt tart, akkor valamit nagyon elnéztél, lányom.

Emóció lerombolja Tokiót!

Ha az urad szeretőt tart, akkor ott biza besült már valami jó régen. Lehet, hogy csak elvágyódott, azok a fránya szirének meg úgy csábították, mint a gyanútlan, jóhiszemű medvét a málnás. Vagy belédunt, a szerelmetek Amigává lett, a szomszéd huszonéves, feketecopfos, miniszoknyás kislánynál viszont nagyképernyős tévé van, meg playstation.

Az ok, az ezerféle, az eredmény, az egy: a pasid más csipkebugyiban talált rá a boldogságra. És akkor lesz ám Terror! Agyhalál! Haddelhadd! Borzalom! Az érzelmi élet rögvest hatvanas évekbeli japán szörnyfilmmé lesz: mindenki rohan, a nagy, zöld szörny meg kettébe harapja a láthatóan műanyag kisvasutat. Meg azt az éppen dobogó, lukasztott futballbőrszagú, belesápadt valamit, ami a szíved volt valaha, te lány, te.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Érdekes lenne még letisztázni, hogy a – khömm – maszterkálás, egy-egy éjszakai pornó gerjesztette áltatás az önnek, az vajon megcsalásnak számít-e. Mert akkor, lányok, mi mindannyian sárosak vagyunk egy kicsit.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük