Ettől retteg leginkább a pasi a kapcsolatban

4 félelem, amit magának sem vallana be

Íme, az aggodalmak, melyekről a férfi nem szívesen beszél.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A férfiak kapcsolatot érintő félelmei között vannak olyanok is, melyeket hajlandó nyíltan vállalni. Ezek közé tartozhatnak az elköteleződéssel és a nő elvárásaival kapcsolatos fenntartások. Mert az még férfiasnak is tekinthető, ha meggyőzi a környezetét arról, hogy ő féktelen szabadságvággyal és termékeny lendülettel rendelkezik más nők irányában is.

Mégis sok férfi rászánja magát arra, hogy tartós kapcsolatban éljen, bármekkora lemondásokkal is jár ez látszólag. Ekkor kerülnek elő azok a témák, melyekben szintén a férfiasság és olykor az ego lehet a tét, csak ellenkező előjellel. E félelmek többsége az intim viszonyokkal járó kockázatot hordozza, így azért tűnhet veszélyesnek a számára, mert leleplezheti a férfi gyengéit.

Ebből aztán különböző félreértések adódhatnak, hiszen előfordul, hogy miközben a nő azt érzi, a párjának ő nem elég fontos, a férfi viselkedésének hátterében talán egész más mozgatók dolgoznak. Utánajártunk, melyek a leggyakoribb félelmek.

Hűtlenség

A férfiak is gyakran rettegnek attól, hogy szerelmük más ágyában talál boldogságot. Igaz, ebben kissé más zavarja őket, mint a nőket. Míg a nők az irántuk táplált érzelmek kihűlésétől félnek, a férfiak rémképeinek egyik legfontosabb eleme, hogy a párjuk testével valaki más lép fizikai kontaktusba. Az érzelmi tényezők mellett - hiszen ki ne szeretné magát kizárólagosnak és kivételezettnek tudni a párja életében - biológiai okok is közrejátszanak ebben. Mert a nő félrelépéséből elvileg olyan utód is születhet, akit később a megcsalt férfinak kell felnevelnie.

Túl érzelmes

A férfiak alapvetően is másképp kommunikálják az érzelmeiket. Gyakran nem tartják olyan fontosnak, hogy újra és újra beszéljenek róluk, emellett előfordulhat, hogy szándékosan titkolják el őket.

15 tipikus női baki a párkapcsolatban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sérülés veszélye, esetleg a megszégyenüléstől való félelem mellett főleg akkor lehet jellemző, ha még nem alakult ki megfelelő bizalom a felek között. De a túlzott kitárulkozás a szemében gyengeségnek vagy férfiatlannak tűnhet.

Ám néha az őszinteség is kockázati tényező, hiszen a másik akár el is utasíthatja azt, amibe bepillantást nyert. Ezért akkor, ha a férfi nehezen nyílik meg, illetve nem szívesen mutatja ki az érzelmeit, nem biztos, hogy a hozzá való alkalmazkodás a megfelelő stratégia. Hasonló esetben lehetsz te a kezdeményező, hátha ez az ő hozzáállásán is változtat.

Nem teljesít jól

A teljesítménykényszer és bizonyítási vágy legtöbbször inspiráló tényező a férfi életében, de előfordulhat, hogy visszájára fordul. Általában sok mindent megtesz azért, hogy a nő felnézzen rá, és igyekszik bizonyítani, mi mindenhez ért, és mennyire sikeres, elsősorban persze az ágyban. Épp ezért lehet erős benne a kudarctól való félelem. Ha úgy érzi, nem kap elég pozitív visszajelzést, esetleg kompenzálni kezd vagy túlzottan teljesítménycentrikussá válik, ami az érzelmek rovására mehet. 

Nem tudja biztosítani az anyagiakat

Talán nem annyira egyértelmű az anyagiaknak a kapcsolatban betöltött szerepe, és természetes, hogy minden pár életében más a jelentősége. Ám a férfi törekvéseiben gyakran fontos tényező, hogy biztosítsa párjának az anyagi feltételeket, és az, hogy el tudja tartani a családját.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Bár manapság nem általános elvárás a nővel szemben, hogy teljesen a férfira bízza magát anyagilag, ha a férfi a teljesítményét nem tudja ebben a formában is megmutatni, vagy nem érzi magát anyagi partnernek a nő mellett, az könnyen az egója és talán a kapcsolat rovására is mehet.

Ezt is szeretjük