7 dolog, amit joggal vársz el egy kapcsolatban: ezekből semmiképpen se engedj

Akkor jó egy kapcsolat, ha senki nem érzi magát elnyomva.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Minden kapcsolat természetes velejárója, hogy a férfi és a nő egymáshoz valamilyen szinten idomul, kérdés, hogy miben, és ki milyen arányban hajt fejet a másik akarata előtt.

Gyakori párkapcsolati hiba feláldozni a saját elvárásokat a közös jövő oltárán, az eredmény azonban csalfa: bár látszólag minden rendben lehet, valójában az engedő fél állandó elnyomásban él, hiszen a konfliktuskerülésnek köszönhető béke nem egyenlő a valódi kapcsolati boldogsággal. Persze ennek léteznek fokozatai, de a tények bizony tények.

A boldogtalanság idővel egyik napról a másikra ráül a lélekre, és sokan ilyenkor azt sem tudják, tulajdonképpen miért is jött. Ezt elkerülendő jobb, ha az ember már az elejétől fogva kiáll saját magáért, és mérlegel, hogy miből enged, miből nem. Minden ember másképpen priorizál, ám a következő hét dolog abszolút jogos elvárás egy kapcsolatban, amit nagy hiba lenne feladni.

Tisztelet

Minimum, hogy az embert tisztelje a párja minden körülmények között, és úgy is bánjon vele, hogy méltóságában ne sérüljön, sem egymás közt, sem mások szeme láttára.

Sértetlenség

Kőbe vésendő alapvető elvárás, hogy a kapcsolatban soha egyetlen erőszakos mozdulat ne forduljon elő, így például egy lökés, egy pofon vagy a másik fél akarata ellen való szexuális aktus.

Figyelem az ágyban

Alap, hogy az ember megkapja a megfelelő figyelmet az ágyban, hogy párja ne csupán a saját élvezetét, hanem az övét is tartsa szem előtt.

Összeillesz a pároddal? 12 jel, melyből biztosan kiderül

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egyenrangú félként való kezelés

Megkérdőjelezhetetlenül fontos, hogy a párnak minden kérdésben egyenrangú félként kell megnyilvánulnia.

Kétoldalú kompromisszumkészség

Jogos elvárás, hogy a kapcsolatban mindkét fél egyenlő arányban hajlandó legyen a kompromisszumra, ne pedig mindig az egyik hajtson fejet a másik kedve szerint.

Hűség

Abszolút elvárható, hogy a kapcsolat fennállásának ideje alatt se flört, se csók, se szexuális értelemben vett megcsalás ne történhessen meg.

Őszinteség

Végül pedig joggal elvárható a pártól az őszinteség, hiszen annak hiánya megkérdőjelezi az egymás iránt tanúsított tisztelet meglétét is a kapcsolatban.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük