Ne halj bele a sikerbe! - Tudattalanul szabotálhatod a lehetőségeidet

Lehetsz Angelina Jolie és Madame Curie is egy személyben, ha egy családtagod nehéz sorsa köt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor az anya megbetegszik, a kisgyereke inkább az ágya mellett téblábol, és nem megy ki játszani az udvarra. Ösztönösen úgy érzi, nem lehet vidám és boldog ő sem, hiszen azzal megcsalná az anyját.

Ez az úgynevezett csoport-lelkiismeret jelensége, a családi dinamikák legfőbb mozgatója, azaz a családtagokat összekötő szeretet és lojalitás. Olykor azonban épp ez gátolja meg a kibontakozásodat is.

Véletlenül mindig közbejön valami

Vera évek óta szenved attól, hogy képtelen huzamosabb ideig megmaradni egy munkahelyen, illetve egy szakmában. Kevés dolog van, amit nem próbált még, volt már minden, a felszolgálótól a tanítóig. Volt ügynök, ingatlanközvetítő, könyvszerkesztő, sőt, még krupié is egy óceánjárón.

Az egyik állásra ráunt, a másiknál a kollégáival nem jött ki, a harmadik helyről azzal küldték el, hogy nem jól látja el a feladatát. Pedig biztos abban, hogy képes lenne a sikeres munkára, vágyna arra, hogy kitűnjön valamiben. Ám valahogy tudattalanul elszabotálja a lehetőségeit, azt, hogy megmutathassa, mire képes.

Félek, hogy ugyanúgy járok, mint te

Amikor eljött egy családfelállításra, hogy végre kiderítse, miért futja folyton ugyanazokat a köröket, az édesanyját említette meg elsőként a nehéz sorsú családtagjai közül. Vera egészen kicsi volt még, amikor az anyja belefulladt a Balatonba, miközben megpróbált kimenteni onnan egy gyereket.

A lány a szíve mélyén ugyanolyan bátor és határozott szeretne lenni, mint az édesanyja, de bármilyen vonzó ez a minta, bármennyire szeretné hűen követni a példáját, lélekszinten összekötötte a sikerességet a tragédiával. De hiszen neked sem sikerült, meghaltál, hiába voltál erős és kiváló úszó - mondta ki Vera az édesanyját képviselő csoporttagnak. - Nem merek hasonlítani rád, mert abba én is belehalhatok.

Hogy lesz a hűségből áldozat?

A gyerekek bármit megtennének szeretetből a szüleikért. Habozás nélkül lemondanak a saját boldogságukról, de akár még az életüket is odaadják, ha abban hisznek, hogy ezzel jót tesznek, segítenek nekik. Nagyon gyakori tehát, hogy a leszármazók valósítják meg, ami az anyjuknak, apjuknak annak idején nem sikerült, vagy vezekelnek helyettük valamiért, esetleg viselik a terhét annak, amit a szüleik tettek.

Egy nehéz sors bélyege

Bert Hellinger - német pszichoterapeuta, a családállítás módszerének kidolgozója - ugyanakkor azt is felismerte, hogy sok ember életét épp valamelyik felmenőjének nehéz sorsa befolyásolja.

15 tipp a pihentető alvásért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha az illető családtaggal valami életbevágóan rossz történt, a család működésében zavar keletkezik, amit egy később született úgy próbál korrigálni, hogy ugyanúgy él, érez és viselkedik, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg.

A cikk elején említett csoport-lelkiismeret miatt rendeli alá a saját sorsát másokénak. Az illető abban a hitben van, hogy a családhoz tartozás követeli meg ezt tőle. Ezzel a feltétel nélküli hűséggel azonban nem segít, legfeljebb feláldozza magát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Neked nem sikerült, de én azért boldogulhatok

Vera a családállítási csoportban, a képviselők segítségével újra szembenézhetett az édesanyjával. Elmondhatta neki, mennyire hiányzik, és mennyire fél valamiben jónak lenni, mert akkor talán vele is megtörténik ugyanaz.

A lányt a felállítás vezette rá arra, hogy az édesanyja sorsát nem kell átvennie, élheti a saját életét, és nyugodtan választhat magának egy olyan szakmát, melyben kihozhatja magából a maximumot.

Ezt is szeretjük