18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mennyi idő után szexeltetek először?

Ez a kapcsolatotok sorsa

Nagyon meghatározó a párkapcsolatra nézve, hogy mikor kerül sor az első szeretkezésre.

Valójában nincs rá recept, szerencsés esetben éppen jókor van itt az ideje. Ám egyvalamit érdemes figyelembe venni. Az intim együttlét legtöbbször nem csupán két test találkozása.

A két ember között létrejöhet egy olyan lelki kötődés is, amely akkor is él majd, amikor már semmi közük egymáshoz.

A hollywoodi minta

Minden valamirevaló romantikus filmben előre eltervezett menete van a randizásnak. Először vacsora, aztán séta, később pedig tánc - és így tovább.

Tehát az amerikai világszemlélet szerint meg kell alapozni a testi ismerkedést, ezért nagyjából a hetedik találkozás alkalmával illik ágyba bújni. Illetve kell ehhez egy kanapé is, hiszen a kellemes vacsora után - a filmekben - általában ott kezdődik el minden.

Ez akár működőképes változat is lehet, elvégre az ismerkedési fázis nagyon izgalmas, a várakozás pedig csak fokozza a vágyakat. Az élet persze gyakran felülírja mindezt.

Most vagy soha?

Számtalan olyan történet szól hosszú házasságokról, amelyekben a szerelem kezdete szinte egybeesett az első szexuális aktussal. Azaz nem törvényszerű, hogy szexszel tilos elindítani egy kapcsolatot.

Annak azonban, hogy az első éjszaka valaminek a kezdete lehessen - és nem csupán pillanatfelvételként maradjon meg a férfi és nő emlékezetében - van egy feltétele. Szerencsés, és mondhatni végzetes találkozásról legyen szó, amikor szinte az első pillanatban erős érzések lobbannak lángra kettejük között. Mindez ritka véletlen, nem tervezhető. Vagy így van, vagy nem.

9 szexinek hitt női praktika, ami lelohasztja a férfilibidót

Nézegess képeket!

Elolvasom

Alkalmi kapcsolatból szerelem?

Az előbbiek szerint tehát főleg a romantikus lányregényekben fordul elő, hogy a testi közelség lobbantja lángra később az érzelmeket. A valós életben sajnos elvétve tapasztalni ilyesmit. A férfiak leginkább két kategóriára osztják a nőket: vannak, akik a vadászszenvedélyüket piszkálják fel, a másik csoport tagjaival nem zárják ki a tartós kapcsolatot sem. Ha azonban a férfi már besorolt téged a levadászhatók közé, akkor onnan csak nagyon nehezen tudsz kikeveredni.

Hidd el, soha nem dőlnek be a "velem ilyen még nem fordult elő" szabadkozásnak, a többségük abban hisz: ha én könnyen megkaptam őt, bárki, bármikor ugyanígy megkaphatja. Van persze még egy esély: ha egy nő - talán mert ivott, lelki bánata van - hazamegy a nála több klasszissal rosszabb pasival, akkor a férfi reggel lehet, hogy beleszeret. Hiszen arra ébred, hogy élete legjobb nője fekszik mellette az ágyban. Ilyenkor általában a nő fogja menekülőre.

Holtodiglan veled leszek

A családállítás módszere úgy tartja, hogy a szerelem a testi együttlét során válik igazán méllyé. Hiszen az aktus a létezés legaktívabb megtapasztalása, a pár egymás iránti érzéseinek beteljesülése. Épp az elválás, szakítás fájdalma mutatja meg, milyen erős - tudattalan, lelki - kötődés alakul ki ilyenkor. Ezért mindenképpen érdemes megfontolni, kivel létesítünk szexuális kapcsolatot.

Nagyon sokan ugyanis a szerelem nélküli szexben is átélnek egy olyan illuzórikus szeretetet, amely bizony kötődéshez vezet. Úgy érzik például ugyanis, végre megkapták azt az érzéscsomagot, amelyben a gyerekkorukból, a szüleiktől hiányzó közelséget, intimitást, ölelés adta biztonságot, feloldódást élhetik meg pótlólag, és egy kicsit más formában. Ezt nagyon nehéz aztán elengedni. Olykor lélekben képtelenek túllépni a partneren, pedig valójában nem is találják vonzónak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pont akkor, amikor szeretném

Talán várj a szexszel, ha nem vagy biztos az érzéseidben, vagy abban, hogy valóban érdekel-e a másik. Soha ne add oda magad csak azért, mert úgy hiszed, ezzel foghatod meg a partnered. Ám ha hajt a vágy, azaz tényleg szeretnél nagyon közel kerülni a másikhoz, a következő fontos szempontot mindenképp mérlegeld, talán nem hozol rossz döntést. Mindig csak azt tedd meg, amit másnap reggel biztosan nem fogsz megbánni.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük