18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mikor szexeltetek először a pároddal? Ez a kapcsolatotok sorsa

Vajon a korai szex vagy az időhúzás a jobb a kapcsolatban? Meglepő tanulmány született.

Vajon számít, hogy mikor bújsz ágyba a választott férfival? Úgy tűnik, a kérdés nem csak a szerelembe eső nőket érdekli. Az utóbbi időben ugyanis több tanulmány született az Egyesült Államokban, amelyek azzal foglalkoznak, hogy vajon milyen esélyei vannak a tartós kötelékre a kapcsolat legelején szerelmeskedőknek a házasságig várakozókkal szemben.

Mikor bújnak össze a párok először?

Az egyik egy amerikai pszichológiai kutatóintézet által publikált tanulmány, amely egy átfogó felmérésre épül. Előzetesen több mint 2000 házasságot vizsgáltak meg, míg végül meglepő következtetésre jutottak. A kiértékeléskor három csoportra választották a megkérdezetteket attól függően, ki mikor kezdett el partnerével szexuális életet élni: az első csoport már az első randik egyikén ágyba bújt szerelmesével, a második csoport csak később ment bele a dologba, míg a harmadik csupán a nászéjszakán melegedett össze.

Az eredmény tanulságos

Bár manapság sokan legyintenek a házasság intézményére, úgy tűnik, még századunkban is fontos szereppel bír. Az eredmény szerint ugyanis azok, akik a házasságig vártak a szexszel, mintegy 20%-kal elégedettebbeknek vallották magukat a kapcsolatuk működését illetően a többieknél.

A biztató adatok sora azonban nem ér véget itt: a házasság után összebújók sokkal jobb kommunikációs mintákat mutattak, és 22%-kal alacsonyabb volt azok száma is, aki közülük már fontolóra vette a kapcsolatból való kilépést. A szexualitás minőségéről szintén hasonlókat derítettek ki a kutatások, a később szerelmeskedők 15%-kal jobbnak ítélték meg az együttlétet.

Jobb lett volna, ha ezt inkább nem fotózzák le - Képek párokról, amiknek a fiókban kellett volna maradniuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Más is alátámasztotta ezt

A másik felmérést, mely az első együttlét ideális időpontjára irányul, Sharon Sassler vezetésével a Cornell Egyetem készítette. Ebben szintén a rövid és hosszú távú kapcsolatok közötti eltérést vizsgálták meg, azonban a felmérés fókuszában az alacsony és közepesen alacsony jövedelemmel rendelkező, kiskorú gyermekkel élő párok aktusainak minősége áll a házas és az élettársi kapcsolatokban.

A Cornell tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy az első együttlét időpontja és a kapcsolat között valóban összefüggés áll: a korai szex és a gyors összebútorozás gyakran sikertelenséggel zárul. Norval Glenn kutató szerint idő szükséges ahhoz is, hogy egy kapcsolat kellőképpen fejlődhessen. Ha az együttlét elhamarkodott, azt megelőzően a célokra és a hosszú távú elvárásokra nem derülhet fény. Mivel tehát ilyenkor a szex a kellő ismeretség hiányában történik, a párkapcsolatok hamar tönkremehetnek, a lezárás azonban ekkor már sokkal fájdalmasabb, főképpen akkor, ha az elköteleződés nem egyformán erős a felek érzelmeiben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük