Az anyósod bábuként irányítja a férjed?

Így kezeld a helyzetet

Nem könnyű a helyzete annak a feleségnek, akinek az anyósa a háttérből manipulál.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mindig mérd fel a férfi anyját, mielőtt végleg elköteleződnél az adott párkapcsolatban. Ne legyints rá, ha úgy tűnik, rövid pórázon tartja a leendő társadat.

Az esélyed szinte a nullával egyenlő, amikor erőből, kellően átgondolt stratégia nélkül akarod megbontani ezt az egységet. Így ne bízz vakon abban sem, hogy majd a vonzerőd segíthet megszüntetni kettőjük szimbiózisát. Ezt a mondatot pedig soha, semmilyen körülmények között ne mondd ki: válassz, vagy én, vagy az anyád.

Erős konkurencia, helyzeti előnnyel

Ha komolyan veszed a bevezetőben említett ajánlásokat, csakis magadat okolhatod, amikor egy ilyen háromszögharc egyik résztvevőjévé válsz.

Amennyiben már késő bánat, azaz nyakig benne vagy, és javában csatázol az anyósoddal, nézzük meg először is, vajon miért alakulhat ki egy ilyen helyzet. A legtöbb esetben felfedezhető ugyanis valamiféle tudattalan összefüggés a háttérben, mondjuk: a férjed anyja azért nem fogadja el a gyermeke felnőtté válását, mert nőként nem boldog - csalja, bántja, elhagyta vagy meghalt a férje és így tovább -, így az anyaszerep jelenti a biztonságos terepet a számára. Viszont csakis addig lehet anya, amíg gyereke van - emiatt nem engedi ki a kezéből a párodat. A családállítás módszere ugyan fel tudja deríteni ezeket a rejtett összefüggéseket, ám te biztosan nem jutsz ezzel előrébb.

Az esélytelenek nyugalma

A fiúért folytatott harcban ugyanis fegyvertelen vagy, fogalmazhatnék úgy is: mivel senki nem cserélheti le az anyját, neked jut a könnyebben kigolyózható bábu szerepe.

Vedd tehát tudomásul, hogy nem győzhetsz. Legfeljebb tűrhető kompromisszumra törekedj, illetve esetleg még szerencséd is lehet. A háromszög férfi tagjának van egyedüli lehetősége számodra is megfelelő módon rendezni a helyzet. Amennyiben szeretné, és ha egyáltalán képes rá. Ez azonban a saját elhatározása kell, hogy legyen, te hiába próbálod befolyásolni, kényszeríteni pedig semmiképp nem tudod rá.

Különösen nehéz az az eset, amikor egy fiú önként vállal be komoly lelki feladatot az anyja mellett. Úgy hiszi, lehet ő is a család feje, ha például az apja nem teljesíti - az anya elvárásainak megfelelve - jól ezt a feladatot. Így alakulhat ki nagyon szoros érzelmi kötelék anya és fia között. Az ilyen vállalásokat a gyerek olykor csak a szülő halála után teszi le, és addig bizony nem törődik azzal sem, mit - vagy kit - veszít el a saját életében emiatt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Megszoksz vagy megszöksz?

Kérdés ezek után persze, te vajon mit is keresel ebben a párkapcsolatban? Mi az a feladat, amire kiválasztódtál? Netán te is gyereknek álltál be az új családodba, és lemodellezve a saját problémádat, anyád helyett csatázol az anyósoddal? Vagy egy másik anyának szerződtél, aki mellett a - lelkében inkább gyerekminőségben élő - párod egy kicsit szabadabbnak érezheti magát?

Ne feledd el, hogy ezek a lelki üzletek sokszor kölcsönösek, így bizony benne lehetsz a különös összeköttetésekben te is. Azt kellene legelőször is kiderítened, neked nincs-e - és ha mégis, mi az - valamilyen a rejtett hasznod a furcsa, tudattalan összefonódásokból. Amennyiben ezt felismered, feloldod, és el tudod engedni, döntési helyzetbe kerülhetsz. Bevállalod-e a párod családi csomagját is vele együtt? Hiszen úgy kell elköteleződnöd mellette, nem biztosan változik, és változtat majd. Ezt előírni a számára egyrészt nem korrekt, másrészt illuzórikus és lehetetlen.

Akitől még az Egyesült Államok elnöke is rettegett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kockázatos, de akár össze is jöhet

Ám ha már a szerencsét említettem, igen, mindig vannak kivételek. Ha te minden rejtett lelki ok, és különösebb elvárások nélkül csöppensz bele egy ilyen - anya-fia - viszonyrendszerbe, igazi nőként, akkor egy olyan más lelki minőséget tapasztalhat meg melletted a párod, amely miatt netán még a stoptáblákat is kiteszi az édesanyjának. Ezt úgy értem, hogy nemet mond mindarra, ami nem az ő feladata, amiben nem tud segíteni egy gyerek a szülőnek.

A saját boldogságodat egy másoknak kiszolgáltatott helyzetre alapozni az azonban épp olyan, mintha a következő villanyszámlád kifizetését egy lehetséges lottó főnyereményből terveznéd meg. Csakis esélyről beszélünk ilyenkor, amire nincs garancia.

Ezt is szeretjük