18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A szex a legjobb fejfájás-csillapító

3 kutatás az erotikáról

A szex tudományos szempontból is érdekes téma, kutatják is szorgalmasan.

Ha van téma, amivel a kutatók sokat és szívesen foglalkoznak, akkor az a szex. Ez a téma kimeríthetetlen, és mindig akad egy-egy olyan kutatási eredmény, amelyen még a legtapasztaltabb lepedőakrobaták is meglepődnek. A következő három például ilyen.

A szex a legjobb fejfájás-csillapító

Már-már közhelyes, hogy sok nő fejfájásra panaszkodva utasítja el párját, noha előfordul, hogy valós rosszullét áll a háttérben. Ha neked is ismerős a probléma, legközelebb ne mondj nemet a párodnak, ha nagyon fáj is a fejed, mert az egyik leghatékonyabb gyógyszerről mondasz le.

A Cephalagia februári számában ugyanis beszámolt egy kutatásról, mely szerint a szex bizonyítottan csökkenti a fejfájást. A kutatók nyolcszáz fejfájós és kétszáz migrénes nő részvételével végezték a vizsgálatot. 60%-uk elmondása szerint szeretkezés után gyengült a fejfájásuk, a maradék 40%-nál erősödött a fájdalom.

A kísérletből kiderül, hogy a szex jó fejfájás-csillapító, hiszen az alanyoknak több mint a fele javulásról számolt be. Ez a kutatók szerint az aktus közben felszabaduló endorfinnak köszönhető, mely nemcsak a fej, hanem más testrész fájdalmát is csökkentheti.

Aki fiatalon csapongó, felnőttként droghoz nyúlhat

Az Archives of Sexual Behaviour megdöbbentő kutatási eredményt közölt februári számában. Eszerint azok az emberek, akik már egész fiatalon randiznak és szexuális életet élnek, gyakorta más és más partnerrel, felnőttként hajlamosabbak az alkoholizmusra és a drogfüggőségre.

Az ezzel kapcsolatos felmérést a hetvenes években végezték Új-Zélandon, ezer fő részvételével. A kutatás eredménye főleg azokra a nőkre igaz, akik fiatalon évente átlagosan 2,5 férfival jártak, náluk ugyanis a függőség kockázata felnőttkorban a 17-szeresére növekszik.

Akiknek sokkal nagyobb a nemi szervük, mint a testük

Nézegess képeket!

Elolvasom

Csak 21 kalória ég el szex közben

Ha volt már olyan, hogy a szex jelentette testmozgás miatt hagytad ki az aerobikórát, máskor ne tedd. Új eredmények szerint ugyanis tévedtek azok, akik eddig azt hitték, a szex felér egy kiadós edzéssel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Közel sem ég el a korábban vélt három-négyszáz kalória közben, hanem csupán 21, még akkor is, ha figyelembe vesszük a különböző pozíciók jelentette különbségeket. A kutatásról az England Journal of Medicine számolt be februári számában.

Mindennek ismeretében nincs kifogás, menj lelkiismeretesen az edzésre, mert az alól a szex sem fog felmenteni.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük