18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Nem csak az anyáskodástól akad ki a férfi: sorra veszi az legfontosabbakat

Bizonyos visszatérő típushibákkal könnyen kikergetheted a férfit a világból. Tudd meg, melyek ezek!

A és a férfi azért nem fogja megérteni egymást sosem, mert ugye, míg a férfi a nőt akarja, addig a a férfit. Ezzel a Karinthy-egysorossal kezdünk most viharkavarásba: következzék három tipikusan i édesjóistenem.

Végtelen ruhaválogatás

A pepecseléssel rokon. Mondhatni kuzinok. A ruhaboltban való több órás gulágok állandó velejárója, elmezsibbasztó tétlenkedés. Pörgés önmagunk körül, melynek során hiába ordítunk, hogy jaj, anya, tegyél le, mindjárt hányok, anya a ringlispílből juszt sem enged, inkább visszamegy bugyit válogatni. Közel sem arról van itt szó, hogy nekünk most férfinak kellene lennünk - már nem úgy, hogy az egész ruhaboltot menedzserestül felgyújtjuk a fenébe, hanem, hogy keményen, döngő hangon, salamoni precizitással rámutatunk egy otthonkára: azt vegyed meg, mehetünk haza.

A hajmeresztő a megoldásra való törekvés teljes hiánya. Olyan csáva ez, melyből képtelenség kikerülni. Mert teszem azt rámutatok a kiválasztásra felkínált darabok közül az osztrák teveszőr blézerre, hogy anya, angyalkás, vásárold meg azt, mire kisül, hogy a kisasszony, szívünk csücske, lelkünk fodrosítója, mézszag a gondolatjaink helyén, Nem Arra Gondolt, neki igazából Nem is Az Tetszik.

Talán tetszenek érteni a fonákot, hogy miféle tükörlabirintusba lett itt belevezetve a manus. Dönts helyettem, de az legyen a befutó, amelyik nekem bejön. Inkább kössünk vádalkut.

Nagy a fenekem szindróma

Nagyon szeretjük, hogy a körülöttünk pörgő lánykák többsége képes viccet csinálni a túlsúlyból. Már ami rajtuk van, egyébként innen üzenjük: van rajtuk. Mit csináljunk, ha már a zsírnak olyan jó ízlése van manapság: annyira megszerette a i formákat, hogy minden további értesítés nélkül, simán odatelepszi magát, kéjeskedni. Háj abból lesz, hogy vannak, akik majd hülyék lesznek visszadobni a bőrös csülköt vasárnap a sárospataki tálba, mondván, hogy ma víznapom van, bocs nagyi. Nagyon becsüljük, hogy léteznek még asszonyi formák. Kevésbé szimpatikus ellenben, ha mindemellé nem társul az  egészséges i önkritikán túl némi öntudat és szellem.

15 tipp, amivel elcsábíthatod a pasit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mit csinál a férfi, ha tokát ereszt, ám nem szándékozik foglalkozni vele? Gúnyolódik. A pocakot a szexgép motorjának nevezi, netalántán szextartálynak. Hallani ilyesmit i szájból? Láttatok már lányok, húsos fehérszemélyt a strandon mókából azért könyörögni, ugyan görgetné már vissza őt a Balatonba a Greenpeace? Hát a tükör előtt feneket stírölni, majd egyre kénesebb rosszkedvvel tudakolni meg, hogy de ugye, nem nagy? Tán csak nem ti voltatok azok? Na ugye.

Pedig ugyanez a helyzet áll fenn: a csajszi nem szándékozik a fölösleggel  érdemben megküzdeni. Nem azért kérdezi, mert, ha igent mondunk, akkor ő mostan lebirkózza a popsiról a dagadót. Egyáltalában nincsen helyes válasz: a nemre megmarad ugyan a helyén a zsír, de lesz egy csipetnyi belenyugvás, úgy egy napig. Az igenre be lehet ellenben sértődni, ami azért tiszta haszon, mert a kilókkal törődni megint nem kell, elég utálni azt a szemét, szemtelen, pocakos marhát, aki akkor éppen mi vagyunk.

Anyáskodás

Olyan probléma ez, mely a férfinál is ugyanúgy megvan, csak éppen máshogy hívják. A parancsolgatás. Az az lesz, amit én akarok, vagy, ha nem, hát nemulass. Mulatni egyébként is csak óvatosan: mert kocsmázáskor bújik elő igazán a Banyaanyu a lányból. Hogy már megint hol jártál? Hogy miért maradtál munka után még egy sörre? Megmagyaráznád? Elköltözöm, itt hagylak, színem se látod, ha ez még egyszer! Mit lehet erre mondani? Kistündérből hárpiát faragtak az unalmas hétköznapok.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha sokáig csinálod, a manus még tán ott is hagy. Pedig miről beszélünk itt? Három-négy sörről. Rendetlenül a kanapéra hányt ingekről. Rossz szokásokról - az van ám mindenkinek.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük