- A főnököm a szeretőm

Tabu viszony a munkahelyen

Szerelmi kapcsolatba bonyolódtál a főnökkel? Így kezeld a titkos és bonyolult helyzetet!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A közösen megoldott feladatok, helyzetek, illetve az intenzív együttlét olyan bizalmas viszonyt alakíthatnak ki kollégák között, amelybe olykor testi, lelki vonzalom is belecsúszik. Mit tegyél, ha nehezen állsz ellen a kísértésnek? Vajon árthat-e az efféle céges szerelem?

A várva várt lehetőség

Szilvia sokáig visszaverte az osztályvezetője egyre hevesebb ostromát. Valójában már a megismerkedésük első pillanatától szikrázott körülöttük a levegő, a lány azonban eleinte még lecsillapította az érzéseit. Tamásnak felesége és gyereke van, nem hiányzik a felesleges komplikáció az életemből, mondogatta magának a húszas évei végén járó lány. Így inkább belevetette magát a munkába, és a karrierjére próbált koncentrálni.

Ő volt az tehát, aki szívesen bent maradt késő estig, sőt, akár még hétvégén is hadra fogható volt, ha szorított a határidő egy-egy munkánál. Gyakran végeztek egy időben Tamással, aki ilyenkor mindig felajánlotta, hogy hazaviszi Szilvit. A kocsiban eleinte szigorúan munkahelyi témákat érintettek, aztán már szó esett arról is, ki mivel tölti majd a hétvégét, hova készül nyaralni, mi a kedvenc étele, mit olvas, mit szeretne megnézni a moziban.

Egyre többször fordult elő, hogy az egyikük csak húzta az időt munkavégzést mímelve, és közben a másikra várt, el nem mulasztva a közös utazás lehetőségét. Egy napon Tamás fontos, több napos vidéki tárgyalásra kapott megbízatást, és kíséretképpen szüksége volt egy, a témához jól értő, ügyes segítségre. Szilvit választotta ki maga mellé.

Titkos motivációk

Sokféle indíttatás állhat a magánjellegű munkahelyi kapcsolatok hátterében. Hiszen az előrejutás biztosabb lehetősége miatt is kikezdhet valaki a főnökével. A céges ranglétra magasabb fokán állót pedig akár presztízsokok is biztathatják kezdeményezésre, avagy a felkínálkozás elfogadására.

Ezekben az esetekben a nemek szerepe tökéletesen csereszabatos, hiszen a beosztott férfi és női főnök viszonya sem rendkívüli. Mindkét nem képviselői felhasználhatnak egy ilyen alkalmat például az otthon megkérdőjelezett nőiességük, férfiasságuk visszaszerzésére, bizonyítására.

Így lehetsz népszerű a munkahelyeden!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenképp leszögezhető az előbbiekről, hogy igaz szerelemről nem nagyon beszélhetünk, ilyenkor sokkal inkább a pozícióba kerülés a tét, ami komoly veszélyforrás is lehet.

Amikor ugyanis valamelyik alkalmazott vagy a főnök behozza a saját családi dinamikáját a szervezetbe, vagyis egy otthoni mintát próbál a munkahelyén alkalmazni, netán családi konfliktusra a vállalati közösségen belül keres tudattalanul megoldást, azzal akár a cég működését is eltorzíthatja.

Szerelmi kérdésekben is családállítás

A családállítás segítségével a szerelmi problémáidra is választ kaphatsz. Még nem vettél részt ilyen csoportterápián? Akkor nézd meg videónkat, és ismerkedj meg a módszerrel!

Nem csupán amiatt, hogy a főnök kivételezni kezd a szeretővé előlépett beosztottjával, esetleg nem reálisan ítéli meg a munkáját, sőt, feltűnően érdemtelenül ruházza fel előjogokkal és jutalmazza őt, ami bizony komoly visszatetszést meg feszültséget kelthet a kollektívában. De az alacsonyabb pozícióban lévő fél olyan, a munkaköréhez nem tartozó, beosztásával nem indokolt bizalmas és fontos céges információkhoz is hozzájuthat, amelyekkel netán visszaélhet.

Beépített keserűség

Így történt ez Szilvia és Tamás első közös vidéki tárgyalásán is, amely nem csupán a vállalatuk szempontjából, hanem a lány és a férfi magánéletét illetően is meghatározóan alakult.

Szilvi beleláthatott a cégvezetés stratégiájába, amelyben egyebek mellett annak a részlegnek a felszámolása szerepelt, ahol ő is dolgozott. Ami pedig a közösen töltött éjszakájukat illeti, másfél éves viszony vette ezzel kezdetét.

A lány mindkét szempontból nehéz helyzetbe került. Nehezen viselte a nős férfi nem hivatalos partnere vagyok státuszt, annak minden boldogságával és fájdalmával együtt. A kapcsolatukat - hogy Tamást ne kezdhessék ki a vállalaton belüli ellenségei - ráadásul kémregénybe illő titokzatossággal bonyolították. Nem kávéztak együtt többé a munkahelyükön, nem indultak el egyszerre haza, a beszélgetéseiket is csak a feladatokhoz szükséges minimumra korlátozták.

A lány nagyon szenvedett attól is, hogy közvetlen kolléganői semmit nem sejtettek a jövőjükről, ő pedig már hetekkel korábban tudta, hogy borítékba került a felmondólevelük. Amikor Tamás javaslatára Szilvit hirtelen áthelyezték egy másik részleghez, a többiek nagyon sajnálkoztak. Az elbocsátások napján aztán néhány - épp kirúgott - kolléganője lerohanta a büfében a lányt. Haragosan kérdezték meg tőle: - Mondd, édesem, mivel háláltad meg a főnöknek azt, hogy te itt maradhatsz?
Szilvi akkor döntött úgy, nem csinálja tovább, szakít és felmond.

Mi marad a viszony után?

A munkahelyi szerelmek és viszonyok döntő többsége nem boldogan végződik. A különválás persze egyik félnek sem kellemes. Általában a főnök jön ki a helyzetből jobban, netán győztesen.

Neki vannak hatékonyabb eszközei a végleges lezárásra: megvádolhatja a beosztottat például azzal, hogy rosszul végzi a munkáját. A volt szerető eltávolítása azonban kétélű dolog, hiszen ha a főnök zsarolható pozícióban van, akkor visszafelé is elsülhet mindez. Ami a tapasztalatok szerint biztató, a legtöbb munkahelyi pár - épp az előbbi szempontokat megfontolva - igyekszik csendben és békésen elválni. Nem ritka az sem, hogy a főnök segít a beosztottnak a továbblépésben, munkát szerez neki, persze inkább valahol máshol. Ne mondjunk le azért a ritka kivételekről sem. Akad olyan főnök és beosztott között szövődött szerelem is, amelyből végül felvállalt beteljesülés, valamint házasság lesz. Üröm az örömben, hogy a kisebb beosztásban dolgozó legtöbbször váltani kényszerül ilyenkor.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Szilvi és Tamás kapcsolata is beteljesült végül. Némi huzavona után a férfi elvált, a lány pedig gyorsan megszülte első közös gyereküket, aztán pedig a másodikat hozta világra - így hosszú évekre távol maradhatott a közös munkahelyükről. A lány tehát a karrierjét áldozta be a munkahelyi szerelemért cserébe.

Ezt is szeretjük