A 4 leggyakoribb ok, amiért félrelépnek a férfiak

Kifogás vagy hiba?

A szex miatt, vagy mert a kapcsolat nem működik? Tudd meg, miért teszik, ami neked annyira fáj!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Természetesen nem csak a férfiak részéről fordul elő a súlyos baki. Mindenesetre a csalfa nők igen ritkán takaróznak azzal, hogy a genetika leküzdhetetlen hatalma miatt hűtlenkedtek volna.

Éppen ezért a pasik esetében fokozottan érdekes lehet, hogy a megcsalás hátterében mégis milyen valódi okok állhatnak: érzelmi, vagy inkább csak a kaland, az újdonság, netán a nemi örömök iránti vágy hajszolja őket egy idegen nő karjaiba? Most megtudhatod!

A szexfaktor

Egy, a témában készült kutatásból kiderült, hogy a férfiaknál többször szerepel a megcsalás okai között a szex, mint a nőknél.

Ennek tanúsága szerint a félrekacsintás hátterében gyakran nem más áll náluk, mint hogy keveslik az együttlétek számát a párkapcsolatban, netán egyéb téren hiányolnak valamit a szexből.

Nem feltétlenül szerelemről szól tehát a viszony ebben az esetben, azonban minden ok közül talán ez az első tekinthető a leginkább kifogásnak, semmint valós oknak a megcsalásra.

Hiszen a szex minőségén és gyakoriságán bizonyos keretek között lehet javítani, feltéve persze, hogy nem szélsőségesen különböző a pár egyes tagjainak a nemi étvágya.

Amennyiben azonban ez lenne a helyzet, akkor sem a megcsalás kellene, hogy az első alternatívát jelentse, hallottunk már olyan pasiról ugyanis, aki beérte egy ésszerű kompromisszummal. Akad a férfiak között is olyan, aki nem a legbecsesebb testrésze után megy, hanem, ha választania kell, akkor már inkább a szíve után.

15 jel, hogy a pasi megcsal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Halmozott feszültség

Nem csak kifogásszámba menő megcsalási okok léteznek azonban. Megeshet, hogy egy kapcsolatban a belső, kimondatlan feszültség olyannyira elharapódzik, hogy az együttlét öröm helyett leginkább kínt jelent. Ez főleg abban az esetben válik a férfiak részéről a félrelépés felé terelő okká, ha a partner a megértés, illetve egy probléma megbeszélése helyett rendszerint csak hibáztat.

Ha ugyanis egy jó szó sem hangzik el otthon, az komoly baki, hiszen idővel már nem a problémák megoldása lesz a legfontosabb a férfi számára, hanem az, hogy valahol pozitív visszajelzést találjon.

Amennyiben egy pasi hasonló okokból keveredik párkapcsolaton kívüli viszonyba, az előzővel szemben egyértelműen érzelmi okokról van szó - ami a legtöbbjük szerint súlyosabb eset, mint a szex miatti megcsalás.

Ha ugyanis érzelmi vigaszt keres egy pasi, akkor a párjától eközben visszafordíthatatlanul eltávolodhat, a konfliktusokat tehát jobb azelőtt megbeszélni, hogy hasonló káros következményekkel járnának.

Teszteld a pasit!
Kíváncsi vagy, mennyire bízhatsz a párodban? Töltsd ki tesztünket, és ha tetszett az elemzés, nézd meg a többi Szex és szerelem tesztet is!

Férfias önigazolás

Sokakat a férfiúi vonzerő, a hódítási képesség bizonyítása sarkall megcsalásra. Ez abban az esetben merül fel, ha a pasi a párkapcsolatában nem kap elég visszajelzést arról, hogy igenis sármos, kívánatos, netán a hiúságát sárba tiporva a nő hordja a nadrágot a legtöbb kulcsfontosságú helyzetben.

A visszajelzés hiánya persze női részről is komoly kapcsolatromboló tényező, ebben az esetben tehát egyértelmű, hogy nem kifogásról, hanem hibáról van szó. Különösen, mivel pár bátorító szó nem nagy fáradság, és már ennyivel is elkerülhető lenne, hogy a pasi máshol keresse a kedvességet. Persze abba sem árt belemenni, hogy néha a férfi felvehesse azt a szerepet, amit a hiúsága diktál neki. Még ha határozott egyéniség vagy is, aki megáll a saját lábán, legalább az illúzióját megadhatod alkalmanként annak, hogy jólesik egy erős férfira támaszkodni. Ami pedig a vonzó külsőt illeti, a dicséret a pasinak is legalább annyira kell, mint neked, akár szexuális, akár egyszerű esztétikai kontextusban.

Megcsalt a párod?

Megtörtént a félrelépés, a tudomásodra is jutott, és azon morfondírozol, mi legyen a párkapcsolatotok sorsa? Nézd meg videónkat: szakértőnk véleménye a segítségedre lehet a nehéz helyzetben!

Szakítás helyett

A leggyakoribb okok között vitathatatlanul nem a másik fél hibájaként felróható az, amikor a férfi csupán azért keveredik tiltott viszonyba, mert gyenge felvállalni azt a szomorú tényt, hogy ő voltaképpen már szeretne kilépni a kapcsolatból. Ezt a típusú megcsalást arról lehet felismerni, hogy az illető nem is titkolja igazán, sőt, amikor végül kiderül a botlása, inkább a megkönnyebbülés látszik rajta, semmint a lelkiismeret-furdalás.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Mivel a jelenség hátterében többnyire az áll, hogy a kapcsolat kiüresedett, a megelőzés kevésbé jöhet szóba, mint a többi esetben. Amennyiben hasonló férfimagatartással találkozol, inkább a saját büszkeséged megóvására gondolj, és nem utolsósorban azt a lehetőséget se zárd ki, hogy talán egy olyan pasi vár rád valahol, aki ugyanúgy tabuként kezeli a megcsalást, mint te magad.

Ezt is szeretjük