5 vadítónak hitt női praktika, amitől a pasi falra mászik

Ezeket kerüld el

Íme, a legnagyobb bakik, melyek az ígéretes folytatás útjába állnak!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ember olykor - főleg a kapcsolat elején és a csábítás szakaszában - hajlamos lehet jobban bízni néhány mesterséges praktikában, mint saját megérzéseinek és egyéniségének varázserejében. Olykor persze nem hátrány némi tudatos rákészülés, de a női fortélyosság éppúgy visszaüthet, mint bármilyen más, hatásos fegyver.

Azzal, ha az ember szeretne minél imponálóbb lenni, gyakran együtt járhat, hogy elbizonytalanodik abban, hogy mindent jól csinál. Főleg, ha még nem ismeri annyira a másik embert, hogy tudja, mi az, ami beválik nála.

Ilyenkor nem lehet biztosra menni, de nem is szükséges. Elég, ha a másik lát fantáziát a folytatásban. Nézd meg, milyen magatartásformák akadályozzák ebben!

Megszerezhetetlenség

Nyilvánvalóan vonzó a férfi számára, ha a nő megszerzése kihívást jelent, és úgy érezheti, hogy valóban megdolgozott érte. Sőt, a kapcsolat értékét is növelheti, ha egy kevés küzdelem árán jut hozzá. A vadászösztönt némi játékkal és távolságtartással ébren lehet tartani, és az arisztokrata báj is vonzó lehet. Ám az is tény, hogy a férfiak többsége olyan nőknél próbálkozik, akiknek megszerzését nem látja eleve kudarcra ítéltnek. A jégkirálynő típus, aki folyamatosan azt érezteti, hogy hihetetlen erőfeszítéseket igényel, ugyanolyan elbizonytalanító lehet, mint az, aki kapásból felajánlkozik. Hiszen ki akarná az egész életét arra tenni, hogy olyan szekér után fusson, amelyik nem veszi fel? Főleg, ha hamar jön a másik.

15 szerelemébresztő női praktika

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ártatlankislány-szerep

A skála másik végén helyezkednek el azok a nők, akikkel kapcsolatba lépni már-már a liliomtiprás érzetét kelti. Persze a kislányos báj nagyon vonzó tulajdonság lehet, és felébreszti a férfi védelmező ösztönét. Ám kevésbé imponáló, ha valaki folyamatosan gyámolításra szorul, és nehéz helyzetekben elhárítja magától a felelősséget. Ezek inkább alkalmi, mint tartós kapcsolatra bátorítnak. Bár a férfiaknak fontos, hogy felnézzenek rájuk, megcsillanthassák irányítási képességüket, és vetélytársat sem keresnek a nőben, nem árt, ha képviseld az érdekeidet és megállsz a saját lábadon. 

Hozd le nekem a csillagokat!

Természetes, hogy a férfi szeretne a neki tetsző nő kedvében járni. Ha nem is lesi minden kívánságát, azért sok mindent megtesz azért, hogy imponáljon. Ilyenkor pedig jólesik neki, ha kimutatod, hogy örülsz a gondoskodásának. De néhány nő hajlamos abba a hibába esni, hogy ezen felbátorodva nem ajándékként, hanem feltételekként tekint ezekre a gesztusokra. A férfi szívesen hív meg egy italra, moziba vagy vacsorára, vagy hív taxit, de csak akkor, ha ezt nem várod el tőle. Amint kevésnek tűnik az, amit örömmel biztosít, hamar elszáll a csillaglehozó kedve.

Lerohanó csók

Vannak esetek, amikor a nő bizonytalanságnak értékeli a férfi hezitálását, és nem bírja kivárni, hogy lépjen végre, ezért ő kezdeményez csókot. Néhány esetben ez be is válik és megolvasztja a jeget, de többnyire érdemes a férfira hagyni a kezdeményezést. De lerohanás lehet az is, hogy amikor csókra kerül a sor, a bájos leányzó olyan erőszakosan veszi célba a férfi száját, mintha felszámolandó terület lenne, vagy mintha fordított behatolásra adna alkalmat. Pedig egy kellemes, bársonyos csók sokkal fantáziaébresztőbb.

Mit rontasz el?

Ha régóta kudarcba fulladnak a randijaid, lehet, hogy magadban keresed a hibád. De vajon tényleg te rontasz el valamit? Nézd meg a videót, melyből kiderül, mi minden állhat még a háttérben!

Elvárások nélkül

A férfiak legendásan rettegnek a túlmisztifikált női elvárásoktól. Mindez arra sarkallhat, hogy elvárás-nélküliségedet kezdd el bizonygatni. Ám aki felé nincsenek elvárások, az úgy érezheti, egyáltalán nem is fontos, mit tesz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Amellett, hogy valaki nyomás- és kényszermentesnek érzi a kapcsolatot, szükség van bizonyos keretekre is. Ezért nem kell feltétlenül lenyelned a nemtetszésedet, hiszen azon keresztül tud alakulni és fejlődni a kapcsolat, ha kiderül, ki mit vár el a másiktól, és mi az, ami nem fér bele.

Ezt is szeretjük