18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

5 örök ok, amiért a pasi félrelép

Ezekre ügyelj!

Néhány feles és egy volt barátnő a férfinak már elegendő mentség, de van, amikor komolyabb dolog áll a csalfaság hátterében.

Hűséges éveinek számától függetlenül a legtöbb férfi életében eljön az a pillanat, amikor az első hívogató szempár után fordul, és fut. Mert a pasi csalfa, hűtlen és nőcsábász: ne gondold, hogy majd te leszel az az egy, aki megszédíti, és megdicsőülten bevezeti a monogámia templomába. Ha akad is néhány kivétel, aki ellenáll a kísértésnek, a vágy minden pasiban ott motoszkál.

Retro-láz

A düledező romkocsmák szakadozott bőrfoteljeiben szürcsölgetve a málnás sört, feje fölött egy rozoga lampionnal, az asztal túlsó végén pedig az exszel, a férfi lelke menthetetlenül fejest ugrik a Balaton-illatú régi idők édesbús nosztalgiájába. Még egy-két menet csocsó, kényes magánéleti témákkal fűszerezve, amiből világossá válik az izgató tény, hogy az exnek ugyan van valakije, de a lakás éppen üres: több nem is kell a pasinak.

Felhívás keringőre, az elmúlt szerelem ízével fűszerezve. Az pedig, hogy a nő nem facér, csak ráadás, még izgalmasabbá teszi a kalandot, és pecséttel bizonyított garancia arra, hogy másnap nem kell számítania kínos telefonra. Hogy vétke végleg a feledés homályába merülhet a régi nyarakkal együtt, és hazatérve mit sem sejtve, kedvesen öleled majd magadhoz.

Kaland

Az emlékek mellett legalább olyan igéző az újdonság íze is. No, nem a párkapcsolatban, mert a húsleves, az úgy az igazi, ha mindig pontosan ugyanúgy készül, a barátnő pedig akkor, ha a családi esték jól megszokott menetét nem rúgja fel semmilyen furfangos ötlettel, különösen nem olyan programmal, amihez át kell lépni a lakás küszöbét. De az éjszaka nője, az a buja csoda, akitől bizseregni kezd a férficomb, ő kalandot és újdonságot ígér, és ilyenkor a kényelmes, meleg otthon csábító képe egy pillanat alatt szertefoszlik. A megállapodott, otthonülő pasiban ilyenkor feléled az alkoholgőzös egyetemista bulik emléke, és a felelőtlen, könnyed légyott ígérete elhomályosítja legőszintébb hűségesküjét is.

Válságkezelés férfi módra

A biztos párkapcsolat puha fészkét azonban nem csak a könnyű kaland képes pillanatok alatt kényelmetlenül szűkössé változtatni. Ha ugyanis pénztárcád vastagabb, mint a párodé, és attól sem riadsz vissza, hogy te viseld a nadrágot, a pasi könnyen lehet, hogy olyan nő után néz, aki mellett valódi férfi lehet. Aki sem anyagi, sem testi hiányosságait nem veti a szemére. Mert a társadalmi státusz mellett legalább annyira fontos a pasinak, hogy testben és erőben is férfinak érezze magát melletted, ha pedig az első pillanatban kedvesnek tartottad domborodó pocakját, akkor évek múlva se próbáld születésnapjára fitneszbérlettel megajándékozni.

Ha párod minden kiállását és férfiasságát elveszíti melletted, akkor úgy fogja érezni, hogy az ágyban sem tud kielégíteni. Ha pedig az eddig olajozottan működő gépezet fogaskerekei akadozni kezdenek, akkor a férfi a legegyszerűbb megoldás után néz, és keres valakit, aki újra lángra tudja lobbantani lankadó férfiasságát.

Szex vagy videó?

Van úgy, hogy korántsem saját férfiasságával elégedetlen a pasi, hanem veled. Ha esti programként egyre sűrűbben választod az izzasztó szeretkezések helyett a Született feleségek valamelyik agyonnézett epizódját, könnyen lehet, hogy nem kell sokat törnöd azon a fejed, partnered végül miért kötött ki más nő ágyában. A szex, az csak szex, viszont a férfinak, amíg a saját vére hajtja, és nem a kis kék tabletta, az egyik legfontosabb dolog a világon. Lehetsz lelki társ vagy odaadó partner, ha nem vagy egyben szenvedélyes szerető is, akkor buja kalandokért más ajtón fog kopogtatni párod.

Felesek után a ráadás

A bosszantó összeállításból azonban a véletlent sem szabad kihagyni. Indoknak persze könnyebb tekinteni, mint valódi oknak, mert amikor a pasi azzal áll elő, hogy a 15. feles után a keze a bárpultról véletlenül a csaposlány bugyijába tévedt, azt egyetlen nő sem nézi jó szemmel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pedig ilyenkor a férfi legalább őszintesége jutalmaként elvárna egy enyhe megbocsátást: az már nem ötlik fel a fejében, hogy női szemmel a részegség nem mentség. Mert az italra lehet nemet is mondani, ugyanúgy, ahogy a kacéran villanó comboknak ellenállni. A legtöbb pasi számára ez mégis megoldhatatlanabb feladatnak bizonyul, mint a Cooper-teszt izzasztó 12 perce.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük