4 romantikus mondat a férfitól, mely valójában lepattintás

A pasi kedves szavai mögött egészen más is húzódhat. Ismerd fel, ha nem lesz több randi!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A férfiaknak velük született tehetségük van ahhoz, hogy úgy ködösítsenek, hogy az még akár ígéretesnek is tűnjön. Fordítsd le ezeket a kétértelmű bizonytalanságokat, hogy kiderüljön, mi is valójában a pasi szándéka veled.

- Hívlak majd!

Veszélyes, kétértelmű mondat. Az első esetben tényleg megalapozott a hívás ígérete, a második variációnál pedig soha nem fog csörögni az a bizonyos telefon.

És hogy mi az első eset? Például, amikor a pasi annyira zavarba jön a tőled, hogy a vadászból áldozattá válik - ráadásul pillanatok alatt. Ilyenkor előfordul, hogy csúszik vagy elmarad a jelentkezés a riadalom miatt.

Ám fennállhat a búcsúzás pillanatának kínos - "fogalmam nincs, mit kell mondani" -, illetve a rutinból kicsusszanó "majd hívlak" szituációja is. Bármelyikről van szó, nem sok esély mutatkozik arra, hogy valóban hívás lesz a vége.

- Majd összefutunk!

Ez a mondat lefordítva azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy később valóban találkoztok, de egyelőre inkább ne, mert elég volt. Ugyanis, ha a pasi találkozni akar, akkor megteszi a szükséges lépéseket.

Ezzel együtt a fenti mondat nem a gerinctelen, aljas, lerázó kategóriába tartozik, inkább finomítottan őszinte, udvarias megoldást jelent. És hogy mit reagálj rá? Például: - Ha mindketten úgy akarjuk.

A hazugság 12 leggyakoribb jele

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezzel a pasinak megmarad a lehetősége egy esetleges találkozásra, és számodra sem válik az egész egy direkt visszautasított-alárendelt helyzetté.

- Jó fej vagy, kedvellek...

...de nem annyira, hogy már elkötelezzem magam melletted - folyatódhatna a mondat. A kedvellek nem egyenlő azzal, hogy szeretlek. Még nem. Persze, kifejlődhet belőle akár az is, ám a bizonytalanság, amit a pasi érez, szét is rombolhatja az alakuló kapcsolatot. Pláne abban az esetben, ha neked már konkrét terveid vannak vele.

Tudat alatt zavart kelt ez a mondat, így kihúzhatja a biztos talajt a lábad alól. A jó fej vagy, kedvellek mondat nem kifejezetten sumákolós pasimegnyilvánulás, de mindenképpen spekulatív.

- Te biztosan jobbat érdemelnél!

Ezt az üzenetet nagyon egyszerű értelmezni. A pasi így próbálja levédeni magát, mert ez egyszerűbb, mint ha felelősséget vállalna egy kapcsolatért. Célszerű megkérdezni, hogy a fenti mondat egészen pontosan mit akar kifejezni a részéről.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha a válasz csak hümmögés és ködösítés, olyan kifogással például, hogy vele nagyon nehéz együtt élni, vagy ehhez hasonló félrebeszélések, akkor gyorsan jelezd felé, hogy ennél valóban többet érdemelsz. Ugyanez vonatkozik arra is, ha azzal próbálkozik, hogy ő nem könnyű eset. Ha valóban többet szeretne tőled, akkor megadná neked a lehetőséget, hogy ezt magad döntsd el.

Cikkünk megírásában Tóth Mercédesz Online Szerelem című könyve segített, mely a Bioenergetic Kiadó gondozásában jelent meg.

Neked mondtak már a fentiekhez hasonlót?

Ezt is szeretjük