3 jel, hogy bejössz a pasinak, és biztosan hívni fog

Az első találkozás után

A férfi testbeszédéből kiderítheted, mire számíts tőle!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizonytalan vagy, mert úgy érzed, nem sikerült tökéletesen a randi? Lehet, hogy nem mondtál el mindent, amit akartál, vagy úgy érzed, a férfi nem volt túlzottan beszédes. Mégsem biztos, hogy veszett az ügy. Az első randevúnak általában az a határozott célja, hogy megpróbáljátok minél jobban megismerni egymást, illetve meggyőződjetek arról, hogy egyáltalán érdemes-e kezdeni a másikkal.

Ilyenkor valószínűleg mindketten a jó oldalatokat igyekeztek megmutatni - vagy ha nem, akkor az feltűnő jel, mely általában arról árulkodik, hogy nem lesz folytatás. De feltehetően mindketten inkább arra törekedtek, hogy így vagy úgy feltárjátok egymásnak érzéseiteket, reményeiteket és félelmeiteket.

Mégsem mindig sikerül úgy a randi, ahogy valamelyik fél elképzelte. A felek nem mindig sodródnak egyszerre végletes szerelembe, és előfordul, hogy a randi végére talán még az sem derül ki egyértelműen, hogy lesz-e folytatás. Ha a pasi azt mondja, hívni fog, sokakban megkondul a vészharang. Ez a mondat mégsem mindig jelent elutasítást.

Ha más jelekre is figyelsz, leszűrheted, hogy mennyire izgul, illetve mennyire voltál neki szimpatikus, illetve mennyire vonzódik hozzád. Segítenek abban, hogy tisztán láss, és eldönthesd, mik az esélyek. Ha ismered a másik testbeszédét, könnyebben megérted, mit gondol, mit érez, továbbá mit szeretne csinálni potenciális partnered.

Mire figyelj?

Gesztusaiból és testbeszédéből kiderül, hogy mennyire érdeklődik irántad, mennyire figyel rád a férfi. Emellett azt is elárulja, hogy mennyire izgul, mennyire van zavarban. Az emberek akkor viselkednek a legtermészetesebben, ha mérsékelt izgalmi állapotban vannak.

10 árulkodó jel, hogy a férfi szerelmes

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha nem izgul, ez azt jelenti, hogy nem elég motivált, és nem túlzottan érdekled. Ilyenkor inkább az unalom jeleit mutatja. Ha túlságosan izgul, akkor könnyebben követ el bakikat. Minderről elsősorban a mimikája, a kézmozdulatai és a testtartása árulkodik.

Sokáig néz a szemedbe

Ha valaki érdeklődik irántad, az arcodra és a szemedbe néz. Ha potenciálisan szexuális szituációról van szó, titokban meg-megnézi a testedet is, de gyors, apró szemvillanásokkal, anélkül, hogy fixírozna. Többnyire olyankor teszi ezt, amikor beszélsz, így nem feltétlenül veszed észre. Emellett, ha valaki figyel rád, kevesebbet kalandozik el a tekintete, mint ameddig rád néz. A macsó férfi viszont nem törekszik arra, hogy leplezze a végigmérést, én nem töri magát, hogy a szemedbe vagy az egész arcodra nézzen. Mindebből azt szűrheted le, hogy nem annyira te, mint a saját igénye érdekli.

Milyen barátnőre vágyik a pasi?

Videónkból kiderül, melyek a legkelendőbb női tulajdonságok.

Őszinte a mosolya

A mosoly számos különböző jelentést hordozhat. Az arcnak sok izma van, és más-más izmokat használunk a mosolygáshoz attól függően, hogy őszinte-e a mosolyunk, vagy sem. Az őszinte mosoly széles és kerek, lassan bontakozik ki, mint ahogy lassan is halványul el. Ezt szimmetrikus mosolynak nevezik, mert az arc mindkét fele egyforma. A feltűnően hosszú, de hirtelen véget érő, féloldalas, vagyis aszimmetrikus mosoly, mely kissé gúnyos hatást kelthet, valószínűleg nem őszinte. Az ideges mosoly rövid és hirtelen marad abba.

Tükröz

Testünkkel elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk a másikat. A legnyilvánvalóbb elutasítás a hátat fordítás, de vannak finomabb elutasítások, például, ha csak félig fordul feléd, elfordul tőled vagy túlnéz rajtad. Ha érdekled őt, teljes testével feléd fordul és előredől, míg ha kevésbé, akkor inkább hátra és karba teszi a kezét. A szimpátia határozott jele a tükörjáték, amikor óvatosan, szinte észrevétlenül utánoz, és rímelnek a mozdulatai a tiédre.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mindez a búcsú pillanatában is sok mindent elárulhat. Ha közelebb húzódik, amikor közelebb húzódsz hozzá, ez azt jelzi, vonzódik hozzád. Ha viszont passzív marad és eltávolodik, az elutasítást jelez.

Cikkünk David Cohen: Szexbeszéd című könyve alapján készült.

Ha az ember nem megrögzött remete vagy született életművész, bizony főhet a feje amiatt, hogyan hozzon össze egy randit azzal, aki tetszik neki, miképp hódítsa, sőt tartsa meg választottját. David Cohen könyve arra tanít, hogy a vonzás-választás titkai nem megfejthetetlenek. Bárki "kibetűzheti" a másik fél egyszerűbb-összetettebb jelzéseit: az arcizmok és szemrebbenések, a kéz- és testtartás szavak nélkül is sok mindenről árulkodnak. A Szexbeszéd, ez a rendhagyó nyelvkönyv, segít elsajátítani a párkapcsolat, a szerelem és a szexualitás bonyolult testbeszédét.

Kiadja a Park Könyvkiadó
Ára: 2500 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük