Itt feszítették keresztre Jézus Krisztust

Képeken a Golgota

Akár hívő vagy, akár nem, érdemes megnézni a bibliai helyszínt, ahol Jézus Krisztus meghalt.

Dia

	Semmi fényűző vagy látványos nincs benne, mégis emberek százezreit vonzza évről évre a hely, ahol Jézus meghalt.

Fotó: orientador.wordpress.com

Dia

	A Golgotát más néven Kálváriának is szokták nevezni, ami koponyát, koponyahelyet jelent. Mivel ez a terület az ókori időkben feltételezhetően kivégzések színhelye volt, a név eredete érthető. Bár egyes mondák úgy tartják, hogy az ősatya, Ádám csontjait is itt temették el, tehát a név innen is származhat.

Fotó: en.wikipedia.org, Golgota szócikk, Magnus Manske

Dia

	Már-már kísérteties, hogy a sziklák bemélyedései jól láthatóan egy emberi koponyát, mondhatni arcot formáznak. A szkeptikusok szerint csak véletlen egybeesés, de a hívők szerint Jézus Krisztus jelent meg ilyen formában.

Fotó: commons.wikimedia.org, Юкатан

Dia

	A Golgota időszámításunk hajnalán egy kőbányához tartozó kiemelkedés volt, ez magyarázza a nagy mélyedéseket és a hiányos sziklatömböket.

Fotó: drdantomlinson.com

Dia

	Most csupán csak egy történelmi városrésznek tűnik, de állítólag ezen az útvonalon hordozta végig Jézus a keresztet a Golgotáig. A neve is erre utal: a Via Dolorosát leginkább a fájdalmak vagy szenvedés útjának lehet fordítani.

Fotó: bomfinha.wordpress.com

Dia

	Íme, a Szent Sír-templom Jeruzsálem óvárosában, amelyről feltételezik, hogy a keresztrefeszítés helyszínén épült. A szentély székhelye a jeruzsálemi görög-katolikus pátriárkának és jeruzsálemi katolikus érseknek is, valamint a turisták egyik kedvenc célpontja.

Fotó: en.wikipedia.org, Church of the Holy Sepulchre szócikk, Jlascar
Ezt is szeretjük
Szerző: Debreceni Andi
Fotó: