Gyurcsány Ferenc a szegények szavazataira számít? - Ételt oszt a DK

A Demokratikus Koalíció aktivistái akcióba lendültek a szegénység elleni világnapon.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Demokratikus Koalíció aktivistái október 17-én, a szegénység elleni világnapon élelmiszert osztanak Budapest három helyszínén.

A párt aktivistái csütörtökön három helyszínen, a Széll Kálmán téren, a Nyugati téren és a Blaha Lujza téren segít majd a szegényeknek délután 13 órától azzal, hogy krumplit, lisztet és cukrot oszt majd nekik.

Megdöbbentő adatok

A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc pártja egy nappal korábban jelezte, hogy nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is próbál küzdeni a szegénység ellen Magyarországon.

A Jobbik október 17-i közleményében kifejtette, hogy a válságban tovább erősödött a társadalom szegmentálódása, a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. A magyar embereknek pedig joguk van a tisztességes munkához és bérhez, amiből képesek otthont teremteni és családot alapítani.

Az MSZP is közleményben fejtette ki, hogy az Orbán-kormány egyre inkább mélyíti a szakadékot a szegények és a gazdagok között és hozzátette, hogy történelmi küldetésüknek érzi a szegénység megállítását.

A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint 2011-ben 3,2 millió embert érintett csak Magyarországon a relatív jövedelmi szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség, mélyszegénységben pedig közel félmillióan éltek. Magyarországon a legveszélyeztetettebb csoportok a gyerekek, az idősek, az alacsony végzettségűek, a kistelepüléseken élők, a romák és a fogyatékkal élők.

A felmérések szerint a lakosság 14%-a, tehát 1,3 millió ember élt olyan háztartásban, ahol a háztartás jövedelme nem érte el az átlagjövedelem 60%-át, 66 ezer forintot. Az Európai Unió 2011-es 27 országában a népesség közel negyede élt relatív szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben. 2011-ben a legmagasabb szegénységi küszöb Norvégiában, amíg a legalacsonyabb Romániában volt, Magyarország pedig az ötödik legalacsonyabb volt, a 227 eurós fizetéssel.

Mi a helyzet a világ másik oldalán?

Az elmúlt három évben 45%-kal csökkent a szegénységi küszöb Tibetben, így várhatóan év végéig 457 ezer tibeti fog a szegénységi küszöb alatt élni. Ez annak köszönhető, hogy a központi és az országos önkormányzatok 140 milliárd forintnak megfelelő jüannal támogatták a szegénység felszámolását szolgáló alapot.

Az összeget elsősorban oktatási segélyekre, vállalkozásösztönzésre, műszaki eszközökre és új technológiával történő ellátásra és egyéb támogatásokra fordítják. Az eddigi sikerek is főleg a mezőgazdasági fejlesztéseknek köszönhetőek. 2010-ben még Tibetben volt a legnagyobb a szegénység, így a pásztorok és a vidéki lakosság 34,4%-a élt a szegénységi küszöb alatt.

Nap a szegénység ellen

Az ENSZ 1992-ben nyilvánította október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává, amivel célja felhívni a figyelmet a szegénység problémájára.
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a párt jótékonysági eseményére, megjegyezve, hogy a jelenlegi kormány a nemrég megszavazott szabálysértési törvénnyel éppen a legszegényebbeket sújtja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ennek értelmében Budapest bizonyos területein a fedélnélküliek nem tartózkodhatnak életvitelszerűen közterületen. Ezzel együtt felkérte az embereket, hogy ha tehetik, járuljanak hozzá az élelemosztáshoz tartós élelmiszerekkel.
Ezt is szeretjük