Két kézzel kezdte szórni a milliárdokat a kormány: meglep, hogy erre megy el?

1 milliárd itt, 40 ott, mintha nem is számítana.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az MTK nemrég közölte, újabb másfél milliárd forintot kap a kormánytól az éppen épülő új stadionjára.

Az állam már így is 4,4 milliárd forinttal szállt be a klub új, 6 milliárd forintból épülő stadionjának árába, ám ezek az összegek aprópénznek tűnnek az összes idei állami "stadionpénzhez" képest.

Még csak idén indult be igazán a stadionépítési láz

Megépült az új Fradi-stadion, átadták a debreceni arénát, és már Felcsútnak is van nemzetközi meccsekre alkalmas létesítménye, de ha azt gondoltad, hogy a stadionépítési láz kezd lecsengeni, nagyot tévedtél. Sőt, idén pörgött csak fel igazán.

Tavaly decemberben az állam úgy tervezte, 22 stadion újul meg idén, amire egyes számítások szerint közel 100 milliárd forintot szántak a költségvetésben - ehhez aztán az év során adtak még pár milliárdot, mint például most az MTK-stadionra.

Több milliárdos beruházás kezdődik idén az MTK-stadionon kívül. Megújul a Bozsik Stadion Budapesten, ami összesen 5,5 milliárdba kerül majd, igaz, idén még csak 2,1 milliárd forint megy el rá. 15 milliárd forintot emészt majd fel a székesfehérvári aréna és a környezete megújulása, legalábbis az állam ennyit szán rá.

Közel 10 milliárdos programot terveznek Szombathelyen is, ebből idén az állam közel 5 milliárd forintot ad az új komplexumra. A diósgyőri és a dunaújvárosi stadionra összesen 5 milliárd forint megy el.

Felsorolni is nehéz, hány stadion kap százmilliókat: a harmadosztály sem kizáró tényező

Rengeteg pénzt visznek el az 1 milliárd forint alatti beruházások is, amikből még harmadosztályú csapatok is részesülnek. Pápa önkormányzata maga kezdett beruházásba - miután az államtól 800 millió forintra kapott ígéretet, ennek negyede pedig már idén megérkezik, de ugyanígy, ugyanekkora összegből gazdálkodta ki egy stadion árát Paks is. Pécs félmilliárd forintra számíthat, de a nyíregyházi és kecskeméti focit sem hagyták ki az idei pénzosztásból, ahogy a Vasas, a Zalaegerszeg és a Kaposvár futballistái is megújult környezetben játszhatnak. Még ezek után is meglepő, hogy a harmadosztályú Kisvárda közel 1 milliárd forintot kapott egy fedett lelátójú, fűtött gyeppel rendelkező létesítmény felhúzására.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A Puskás nagyon megdobja a számlát

A hab a tortán, a legköltségesebb beruházás egyértelműen a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciója lesz, ami összesen akár 100 milliárd forintot is felemészthet. Ez az idei stadionra szánt pénzeknek közel a felét viszi el, hiszen már 2015-ben 41 milliárd forintot különítettek el rá.

Nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mennyi pénz ment el az utóbbi években stadionokra, hiszen az MTK is egy tollvonással kapott plusz pénzt a költségvetésben szereplő tételeken felül, de az összeg akár a 200 milliárd forintot is elérheti.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt; mobilon: Facebook.com/Groupama Aréna.

Ezt is szeretjük