Magas fizetéssel indulsz, ha ezt a szakmát választod

Megéri tanárnak menni?

Szeptembertől emelkednek a tanári fizetések, de nem erről volt szó.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy több mint 150 ezer pedagógusnak emelkedik a fizetése, ami elégedettebb szülőket és képzettebb diákokat jelent.

Az új pedagógusprogram bevezetésével egy sokkal eredményesebb rendszer jön létre, amiben a gyerekek joga jobban érvényesül, és a pedagógusok illetménye is jelentős mértékben növekszik, ami a tanári pályát választók erkölcsi megbecsülésének növekedését is maga után vonja.

Mennyivel nő a fizetés?

A pedagógusok fizetése 2013. szeptember 1-jétől emelkedik átlagosan 34%-kal, majd négy éven keresztül minden évben 5%-os emelkedésre lehet számítani.

Amennyiben a szakmában eltöltött évek száma és a minősítés is indokolja, akkor akár évi 10%-os béremeléssel is számolhat egy tanár. Tehát, ha az átlagot vesszük, akkor egy 100 ezer forint nettó bért kereső tanár az átlagos 34%-os növekedés után 134 ezer forintot fog keresni, ami 2017-re 155 440 forintra emelkedik.

A teljes életpályában foglalt béremelésnek idén a 60%-át, a következő négy évben minden évben további 10%-ot kapnak a pedagógusok már idén szeptembertől.

Vonzóbb lesz a szakma

Az új rendszer Balog Zoltán elmondása alapján sokkal igazságosabb lesz, hiszen megszűnnek a fizetések közötti óriási különbségek minden pedagógus munkakörben dolgozónál, tehát az óvodapedagógusoknál, az iskolapedagógusoknál, a gyógytestnevelőknél vagy a logopédusoknál, valamint a szakmai szolgáltatásokban dolgozóknál. Megszűnik az egyenlőtlenség, mindenki tudni fogja, milyen bérre számíthat.

A változások következtében megszűnnek a túlórák, a rendszertelen és igazságtalan kifizetések vagy ki nem fizetések. Ez a fajta teljesítményen alapuló bér sokkal motiváltabbá teszi a tanárokat, erősíti a hivatástudatot, így az ország minden pontján az összes diák ugyanazt a magas színvonalú oktatást kapja majd. Ezáltal a diákok joga a jó minőségű neveléshez és oktatáshoz maradéktalanul érvényesül.

Képek! Tüntetések országszerte

Nézegess képeket!

Elolvasom

A miniszter még két újdonság bevezetéséről beszélt, az egyik a Klebelsberg-ösztöndíj 2013. szeptemberi bevezetése, aminek keretében a tanárképzésben részt vevő diákok ösztöndíjat kapnak, ami miatt népszerűbb lesz a tanári szak. A Nemzeti Pedagógus Kar létrejötte pedig a magas színvonalú munkavégzéshez járul hozzá, valamint a pedagógusoknak lehetőségük lesz mostantól mesterpedagógusi fokozatot megszerezni.

Óriási különbségek a juttatásokban

Az emberi erőforrások minisztere ismertette, hogy összesen 1450 olyan pedagógus van, akinek minimálisan emelkedik a bére, ugyanakkor ők magas túlórapénzt, illetve többletjuttatásokat kaptak. A pedagógusok pótléka pedig különösen egyenlőtlenül alakult eddig, hiszen az önkormányzatok esetében akár 100 ezer forintos különbségek is voltak az országban.

A tanév elejétől a tanárokat négy kategóriába sorolják majd, lesz pedagógus 1. és 2., valamint mestertanári és kutatótanári kategória. A Fidesz szerint a rendszerváltás óta ez a legnagyobb béremelés, amit tanárok kaptak.

Fotók: össze-vissza kóvályogtak Budapesten a diáktüntetők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem hangzik elég jól

A tervezett béremelést máris sokan kritizálják. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László szerdán kifejtette, hogy a mostani fizetésekhez képest az életpályamodellt előíró törvény alapján nem 34, hanem 58%-os béremelés járna a tanároknak szeptembertől.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné szerint az új rendszerben ott van a hiba, hogy nem ismeri el a minőségi munkát és nem motiválja a pedagógusokat. Ugyanakkor elmondta azt is, pozitív az, hogy a megemelt bérekhez nem társul párhuzamosan több munkavégzés, és az is jó, hogy az emelés vonatkozik a szakmai szolgáltatásokban és a szakszolgálatban dolgozókra is. Emellett előny, hogy a teljes közalkalmazotti munkaviszonyt beszámítják, nem csak a tanítással töltött időt.

A Jobbik szerint megbukott a kormány köznevelési koncepciója, mert nem tudják tartani a pedagógusoknak tett ígéretüket, vagyis nem tudják bevezetni a tervezett teljes béremelést. Az Együtt-PM is hasonlóan nyilatkozott az ügyben, szerintük a kormány elveszi a túlóráért járó bért és a további béren kívüli juttatásokat, valamint a pedagógusok önállóságát.

Ezt is szeretjük