Ahol legalább 8 szülő ezt igényli, ott kötelező lesz óvodát nyitni

2014-től kötelező az óvoda hároméves kortól. De lesz elég férőhely? Az államtitkárságot kérdeztük.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2014 szeptemberétől minden hároméves gyermeknek óvodába kell járnia. Jelenleg a szabályozás csak ötéves kortól írja elő az óvodába járást, ám még így is sokan vannak, akik kénytelenek otthon tartani a gyermeket, mivel nincs férőhely. Hoffmann Rózsa szerint 25-30 ezer férőhelyet kellene létrehozni, kérdés, hogy ezt hogy kívánják megoldani. 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján már fent a pályázat, mely négy régióra lebontva oszt szét 10 milliárd forintot kapacitásbővítésre vagy új, minimum húsz fős óvodai csoportok kialakítására.

66 fejlesztés valósulhat meg

A Dél-Alföld régiója 2,35 milliárd forintra, az észak-alföldi régió kétmilliárd forintra, az észak-magyarországi régió szintén kétmilliárd forintra, a közép-magyarországi régió pedig négymilliárd forintra pályázhat.

Előreláthatóan az év végéig csak néhány fejlesztés valósul meg teljes egészében, a nagyobb rész áthúzódik 2013-ra - közölték. 2007-2010 között összesen 327 olyan projekt valósult meg, mely az óvodai fejlesztésben is érintett volt, a támogatási összeg meghaladta a 60 milliárd forintot.

Az államtitkárság összesítése szerint a mostani tízmilliárd forintból várhatóan 66 fejlesztés valósulhat meg országszerte. Hogy ez hány új férőhelyet jelent, arról nem kaptunk pontos tájékoztatást, mint mondták, ezt majd csak 2012 áprilisában, a pályázatok bírálatát és a nyertes pályázatok kihirdetését követően lehet összegezni.

Ugyanakkor, ha az államtitkárság előrejelzése igaznak bizonyul, és valóban 66 fejlesztés valósul meg a pénzből, akkor az annyit jelent, hogy a kívánt 25-30 ezer új kapacitáshoz minden egyes megvalósuló fejlesztésnél legalább négyszáz férőhelyet kellene létrehozni.

Háromról kettőre csökkentik az egy gyermekre jutó négyzetméterszámot

A kormány azonban nemcsak így kívánja növelni a kapacitást. Mint megtudtuk, a szabványban az egy gyermekre jutó négyzetméterszámot háromról kettőre kívánják csökkenteni, ez is a férőhely bővüléséhez járulhat hozzá. Ennek a változtatásnak az elfogadása folyamatban van.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint korábban lapunk beszámolt, nemcsak az új férőhelyek kialakítása lehet problémás, az üzemeltetés is ilyen fontos, ha nem fontosabb kérdés. Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke például arról tájékoztatott, több olyan településről is tud, ahol, bár működik az óvoda, van fűtés is, de ebéd már nincs.

Miből fogják az önkormányzatok az intézményeket fenntartani?

Az államtitkárság kérdésünkre, hogy sikerült-e megoldást találni arra, hogy az önkormányzatok az üzemeltetést hogy oldják majd meg, azt közölte: az óvodák fenntartására, működtetésére adható forrásokról törvény rendelkezik, és az alaptörvény is kimondja, hogy a helyi önkormányzat kötelező feladatai ellátásához a feladattal arányos mértékű költségvetési, illetve egyéb támogatásra jogosult.

- A törvény a közszolgáltatásnak megfelelő támogatás költségvetési biztosítását írja elő, mely figyelembe veszi az önkormányzat várható és tényleges saját bevételeit is az önkormányzat által szolgáltatott adatok alapján. A köznevelési törvény emellett külön kiemeli, hogy a központi költségvetés által biztosított költségvetési hozzájárulás összege fedezi a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak illetményét, munkabérét és ezek járulékait - tették hozzá.

Képek! Uniós országok, ahol még mindig tiltott az abortusz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ahol legalább nyolc gyerek szülője kéri, ott óvodát kell létesíteni

Sokakban és főként a kistelepüléseken élőkben joggal merült fel az a kérdés is, hogy mi lesz akkor, ha a faluban nem lesz óvoda, és a gyermeket emiatt egy messzebb lévő településre kell nap mint nap átvinni - mely a szegény családokra elviselhetetlen terhet ró.

Az államtitkárság ezzel kapcsolatban elmondta, 2013. január elsejétől lép hatályba a köznevelési törvény azon rendelkezése, mely szerint, ahol legalább nyolc gyermek szülője kéri, ott helyben meg kell szervezni az óvodát, illetve az alsó tagozatot.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hozzátették: a jelenleg hatályos közoktatási törvény is előírja, hogy a lakhely szerinti önkormányzat köteles megtéríteni a kötelező felvételt biztosító intézménybe történő utazás költségét, illetve szükség esetén az utazáshoz felügyeletet is köteles biztosítani, ha nem ő biztosítja az utazást.

- Ezt a szabályt az új törvényhez kapcsolódó rendeletben is meg kívánjuk tartani, de ez következik az ingyenes nevelés-oktatás alapjogából is - hangsúlyozta az államtitkárság.

Ezt is szeretjük