Ennyien nem dolgoznak ma Magyarországon

Kijavították a kínos hibát

A KSH szerint nőtt a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma is. A munkanélküliségi ráta 11,5%.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Központi Statisztikai Hivatal kedden nyilvánosságra hozta jelentését a foglalkoztatottságról és munkanélküliségről, ám, mint kiderült, nem a megfelelő adatok kerültek nyilvánosságra. A hibát az okozta, hogy rossz népességszámot használtak az adatok teljeskörűsítéséhez. A hivatal szerdára korrigálta az eredményeket, így kiderült, az első számításokhoz képest 19 ezerrel kevesebb ember dolgozott Magyarországon a december-februári időszakban.

Az első jelentés szerint a foglalkoztatottak száma 3,762 millió fő, a korrigált szerint viszont 3,743 millió a dolgozók száma. Ez 0,5%-kal több az előző év azonos időszakában mért adatokkal. Az első jelentés szerint 1% a különbség.

A munkanélküliek számában a különbség kétezer fő, az első jelentés szerint 489 ezer munkanélküli volt hazánkban, a második szerint 487 ezer fő, nyolcezerrel több, mint egy évvel korábban, ám a növekedés hibahatáron belüli. A munkanélküliségi ráta 11,5%-os.

A magyarázat

A hivatal szerint az, hogy a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma is nőtt, azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az úgynevezett inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak - munkanélküliként - gazdaságilag aktívvá.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,712 ezer fő volt, 16 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 85 ezer fővel kevesebb - elsősorban a szezonális tényezők miatt - a három hónappal ezelőttinél (2010. szeptember-november).

A korcsoport 54,8%-os foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 0,2 százalékponttal haladta meg.

A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 1,991 millió fő volt, 59,7%-os foglalkoztatási rátával, a nők megfelelő mutatói: 1,721 millió fő, illetve 50,0%. 

Nincs kevesebb munkanélküli

A 11,5%-os munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőttivel, az előző háromhavi értéknél (2010. november-2011. január) pedig 0,3 százalékponttal volt magasabb. A munkanélküliségi ráta a férfiak körében 12,0%, a nők esetében 10,9% volt 2010. december-2011. februárban.

Így élnek a hajléktalan nők

Nézegess képeket!

Elolvasom

A munkanélküliek 16%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az e korcsoportra számított 26,5%-os munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakinál.

A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,7% volt, ami megegyezett az egy évvel korábbival. A munkanélküliek 52,0%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,3 hónap, két hónappal hosszabb az előző év azonos időszakinál.

Ezt is szeretjük