Katasztrófahelyzet! Mindenkit kimentettek, tisztítják az M1-est

Összefogott az ország

A márciusi hó óriási bajt okozott mindenhol.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy katasztrófahelyzet állt elő, amire a hatóságok későn reagáltak. Pintér Sándor délelőtt 11 után adott ki riasztást. Rengetegen rekedtek az autópályán, vonatokon, buszokon, van, akinek se fűtése, se étele, és már tegnap délután óta a kocsijában várja a segítséget. Az időjárás természetesen a mentést is megnehezíti, hiszen a segítség sem juthat el könnyen a bajbajutottakhoz.

Az éjszaka folyamán kimentették az összes autóban rekedt embert az M1-es autópályáról. Reggelre fél hatra a teljes szakaszon járhatóvá tették. A rendőrségen már lehet érdeklődni az utak mellett hagyott járművekről.

Az Útinform szolgálatának szombat reggel 6 órai összesítése alapján Fejérben 31, Veszprémben 24, Komárom-Esztergomban 22, Tolnában 19, Győr-Moson-Sopronban 9, Zalában 6, Somogyban 4, Bács-Kiskunban 4, Szabolcs-Szatmár-Beregben 4, Pest megyében 3, Baranyában 2 járhatatlan út volt.

Veszprém megyében még mindig nyolc elzárt település van.

Szinte minden vonat menetrend szerint elindult szombat reggel, az országban jelentősebb késések és fennakadások nincsenek a vasúti közlekedésben. Itt érdemes a jelentősebb szóra is figyelni és érdeklődni.

A Rendőrség tájékoztatja azokat a gépjármű-tulajdonosokat, akik a rendkívüli időjárás miatt az autópályákon, illetve autóutakon hátra hagyták járműveiket, hogy az illetékes főkapitányságok központi ügyeletén 2013. március 16-án 7 órától egy-egy munkatárs foglalkozik a gépjárművek elszállításával kapcsolatos tájékoztatással.

23.26 - Hende Csaba büszke - A honvédelmi miniszter rendkívül büszke a magyar katonák nehéz időjárási körülmények között végzett munkájára, helytállására. A tárcavezető a szlovéniai Lendváról hazafelé tartva, péntek este telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

22.40 - A rendőrség még küzd - A Győr-Budapest felé vezető M1 autópálya 119 és a 103 km szelvények közötti szakaszán továbbra is tart a küzdelem. Több személyautó és buszok is vesztegelnek az úton mentésre várva.

22.29 - Mindenkit kimentettek?  - Orbán Viktor egy fogadáson azt mondta, hogy minden embert kihoztak a hó fogságából, úgyhogy bátran fogyasszanak a résztvevők a svédasztalról.

- Az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is.- A kormányfő ezt a Szépművészeti Múzeumban közölte azon a hagyományteremtő vacsorán, amelyet a nemzeti ünnepen Kossuth-díjjal kitüntetett művészek tiszteletére adtak.

22. 24 - Még több hókotró - A korábbi öt után újabb négy hókotrót küld Magyarországra az osztrák autópálya-kezelő társaság - közölte a vállalat péntek este. A közlemény szerint a négy jármű a Bécstől hatvan kilométerre délre fekvő Traiskirchen térségéből, összesen nyolcfős személyzettel, rendőri kísérettel indul útnak.

22.18 - Budaörsön éjszakáznak - Csaknem négyszáz, az M7-es és M1-es autópályán, illetve az 1-es főúton rekedt, a rendőrség és a katasztrófavédelem segítségével a budaörsi hipermarketek parkolójában menedéket talált embernek tud ágyat és takarót biztosítani egy helyi általános iskolában éjszakára a katasztrófavédelem és a vöröskereszt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője péntek este az MTI-vel.

Közbe a facebookon terjed a hír, hogy élelmet kér a Vöröskereszt az iskolához, mert nincs elegendő.

21.09 - Menekítik az autósokat - A hóban elakadt járművekben tartózkodók mentése folyamatos. 20 óra 15 perckor rendelkezésre álló adatok szerint a mentő egységek országszerte 12.670 főt és 3.466 gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából, a katasztrófavédelem 692 műszaki mentést hajtott végre. Jelenleg 146 személy és 73 jármű mentése van folyamatban. Az elzárt utak száma 141.- írja a police.hu

21.04 - Időjárás - Az éjszakai órákban a Dunától keletre helyenként még kialakulhat kisebb havazás. Az északnyugati szelet a késő esti, éjféli órákig a Dunántúl középső területein továbbra is még helyenként viharos (60-75 km/h) széllökések kísérhetik, amely ezeken a területeken erős hófúvást okozhat. Az éjszaka második felében a szél további mérséklődése várható, így a Dunántúl döntő részén a hófúvás (jelentősebb) gyengülése várható. Szombaton napközben a Dunától keletre kisebb területen kialakulhat még időnkénti havazás (lepel-2 cm). Az esti órákig a középső országrészben és az északkeleti határ közelében még kialakulhat mérsékelt hóátfúvás. - met.hu

20.37 - Bábolna  -  Még mindig sokan várnak arra, hogy kimenekítsék őket. Egy busz előtt még mindig 20 kilométernyi járhatatlan út van, az osztrák vöröskereszt ért oda hozzájuk, de élelmet ők sem tudtak vinni, csal takarót és innivalót - írja az Index.

Az Orbán Viktor által is említett veszélyben lévő tüdőbeteget kimentették azóta.

Rendőrök és tűzoltók egy elakadt autót tolnak az M1-es autópályán Bábolna mellett.

20.30 - Kérdések, amik a nap folyamán felmerültek bennünk

- Miért nem lépett 18 órán keresztül a katasztrófavédelem?
- Miért 11 után riadóztatott a belügyminiszter?
- Miért nem volt itthon a minsziterelnök helyettes, ha a miniszterelnök sem volt itthon?
- Miért ültek rengetegen autóba, amikor tudták, hogy nagyon rossz idő lesz?
- A kamionstop elrendelése után miért nem ellenőrzik, hogy valóban betartják-e a sofőrök ezt?
- Miért bontották le a hóhálókat? - Erre választ kaptunk, nem bontották le, csak átfújt felettük a hó állítólag.
- A lengyel vendégtüntetőkkel mi történt?
- Tegnap adott ki a katasztrófavédelem vagy a belügyminisztérium olyan közleményt, amiben az szerepelt, hogy senki ne induljon útnak?
- Kinek kellett volna lépnie?
- Fázott a miniszterelnökhelyettes a lovon?
- A közszolgálati televíziót nem érdekelték az események?
- Miért monda Orbán Viktor a friss Kossuth-díjasoknak, hogy mindenkit kimentettek, amikor még bőven vártak emberek mentésre az M1-esen

19.55 - Folytatódik a mentés - Rendőrök szállították haza azokat a borsodi családokat, amelyek a zord idő miatt a nyíregyházi vasútállomáson rekedtek.

Több mint száz, az 1-es főút Pest megyei szakaszán a hóban rekedt járművet, közöttük buszokat állítanak konvojba a rendőrök, hogy az M1-es autópályán visszakísérhessék azokat a budaörsi hipermarketek parkolójába - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek este az MTI-t.

19.07 - Az önkénteseket nem engedik fel az autópályára és a lezárt utakra.

19.05 - Néhány utat megnyitottak - A rendőrség megnyitotta az M1 autópálya (bal pályatest) Tata és Budapest közötti - főváros felé vezető szakaszát, valamint az M1 autópálya Győr és Hegyeshalom közötti szakasza minkét oldalon járható. A rendőrség megnyitotta az M7 autópályát, így az M7 autópálya mindkét irányban teljes szakaszon járható.

18.55 - Hiányoztak a fák - Fórumokon olvasott vélemények szerint, a pályák mellett kivágott fák és az idő előtt felszedett hóhálók is nagyban rontottak a helyzeten.

Tegnapról pedig azt a hírt kaptuk, hogy az utakat nem sózták, hiába hivatkoztak erre a hatóságok.

18.19 - Orbán Viktor hazaért - 155 ember van még az utakon és 288 jármű, Bábolna környékén a legsúlyosabb a helyzet, egy 12 km-es hófal miatt - mondja a miniszterelnök. Megköszönte az osztrákoknak a segítséget.

Egy ember, tüdőtranszplantált, életveszélyben van, helikopterrel szeretnék kimenteni. A miniszterelnök azt kéri, hogy mindenki hallgasson a hatóságokra, ne hagyják el a melegedőket, ne menjenek fel az utakra. Megköszönte az önkéntesek segítségét.

Arra kéri a bajban lévőket, hogy tartsanak ki, akik a kocsiban vagy elzárt településen rekedtek. Már nem tudnak járművel eljutni az autópályán rekedtekhez, kézi erővel próbálnak eljutni hozzájuk.

18.14 - Traktorral segítettek - A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság valamint a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság összefogásának köszönhetően 2013. március 15-én délután sikerült azoknak a gyerekeknek élelmiszert vinni, akiknek az intézményét elzárta a hó a külvilágtól. A két napra elegendő ellátást a Vajtai és a Pálfai Önkormányzat ajánlotta fel, és biztosította a pálfai Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthon lakóinak. A szállítmányt Vajtáról rendőri felvezetéssel traktorral vitték át a szomszédos településre. - írja a police.hu

17.42 - Tizenhárom megyében vannak járhatatlan utak - A rendkívüli időjárási körülmények miatt jelenleg az ország tizenhárom megyéjében vannak járhatatlan utak - olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. MTI-hez eljuttatott összesítésében.

E szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Vas, Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Tolna, Komárom-Esztergom, Zala és Somogy megyében csaknem 170 útszakasz járhatatlan. Emellett Zala, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében több település megközelíthetetlen.

17.27 - Információk - A Social Times összegyűjtötte a fontosabb oldalakat, facebook-lapokat, melyeket érdemes figyelemmel követni.

17.16 - Megnyitottak egy szakaszt az M1-esből - A rendőrség felvezetéssel megnyitotta M1 autópálya (bal pályatest) Tata (62 kilométer szelvény) és Budapest közötti szakaszát.

17.11 - Már dolgoznak - Megkezdték a munkát az M1-es autópályán az osztrák hókotrók - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese MTI-vel.

17.05 - Továbbra is várják a segítséget - Egyes információk szerint az M1-es autópálya bizonyos szakaszain még nem kezdték meg a mentést. Az ott rekedtek attól félnek, hogy még egy éjszakát a kocsiban kell tölteniük úgy, hogy sokak már nem tudnak fűteni és élelmük sincs. Valaki ezt írta a Facebookon: M1 autopálya 94km szelvenye Bécs fele: Itt nem szedtek szét korlátokat, nincs melegítő busz, nincs hómaró/hókotró, nincs üres út a túloldalon és leginkább: nincs semmi hír. Hírek szerint ezen a szakaszon családok, gyerekek, idősek... Víz, ennivaló nincs - benzin fogy, környező autókban ugyanez.

16.39 - Bábolnánál kritikus a helyzet  - Az M1-es autópálya bábolnai csomópontja környékén, a 90-es és a 110-es kilométer között kritikus a helyzet, főként Győr felé, ahol a szél helyenként három méter magas hófalat emelt - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

16.21 - További segítség - Itt is lehet segítséget kérni és adni, ha mással nem, megosztással: Szájról-szájra a facebookon.

 

16.17 - Eközben Budapesten - Szerencsére rendben folynak az ünnepi megemlékezések., közölte a KIM az MTI-vel.

16.10 - Időjárás - Lassan elvékonyodik a felhőzet, hhavazásra a keleti országrészben lehet számítani, a szél mérséklődik.

16.01 - Estig mindenki megmenekül?  - A honvédség reméli, hogy péntek estig sikerül kimenekíteni a havas utakon rekedt valamennyi embert - erről a Magyar Honvédség műveleti csoportjának vezetője beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Pintér Sándor közben sapka nélkül, napszemüvegben mondja ugyanezt a Hír Tv híradójának.

15.58 - Rengeteg segítség - Az autóban, buszban és vonaton rekedteket rengetegen segítik a környékbeli településekről, példás összefogás. Közben van, akihez sajnos még nem jutott ennivaló és tea, hiába mondják ezt a hatóságok.

15.56 - Áder: ez a cselekvés napja - Sajnos az idei esztendőben március 15. nem az ünnep, hanem a cselekvés napja lett - mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak, miután péntek kora délután látogatást tett az operatív törzsnél, hogy tájékozódjon az időjárás miatt kialakult helyzetről - írja az MTI.

15.53 - Elindult az egymásra mutogatás - Ennek talán nem most van itt az ideje, egyik párt részéről sem.

15.35 - Már nincs elzárt település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakembereinek sikerült az összes elzárt települést kiszabadítaniuk a hó fogságából - közölte Pécsi Norbert Sándor szóvivő péntek délután az MTI-vel.

15.25 - Segítség a Facebookról - Itt is lehet tájékozódni: Szárnyas Fejvadász a Facebookon.

15.24 - Nyitva több Tesco - A budaörsi áruház például 1500 embert fogadott be.

15.16 - Jönnek az osztrákok! - A szabadságharc évfordulóján az osztrákok segíteni jönnek, már állnak a hókotrók a határon, amik utat vágnak majd a Vöröskereszt járműveinek, amennyiben megkapják az engedélyt.

15.10 - Áder János a fedélzeten - A köztársasági elnök Bakondi Györggyel, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjével folytatott megbeszélést.  Hamarosan érkezik az M1-es autópályához Pintér Sándor, ha minden igaz. Mindenesetre elégedett a mentés helyzetével.

15.09 - Mentő mentés

 

15.02 - Még egy éjszaka az autópályán? - A Hírt Tv korábbi munkatársa a csatorna hiradójában elmondta, hogy a katasztrófavédelmisektől azt halotta, hogy elképzelhető még egy éjszakát kell a kocsiban tölteni, a gyerekeket egy közeli gyorsétterembe vitték.

14.54 - Megnyitották az M7-est Budapest felé! - A rendőrség felvezetéssel megnyitotta az M7-es autópálya országhatártól Budapest irányába tartó teljes szakaszát - közölte a rendőrség a honlapján. Közölték továbbá, hogy a másik irányba - Budapesttől az országhatár felé - egyelőre a Balatonvilágos és Letenye közötti szakaszt nyitották meg kora délután.

14.50 - Még mindig sokan a hó fogságában - Van, aki már 20 órája ül a kocsijában, és még mndig nem jutott el hozzá segítség. A MÁV közben nincs a helyzet magaslatán, ami egyrészről érthető, másrészről viszont nem ártana tájékoztatni az utasokat.

14.40 - Győrben és Fehérváron várják a melegedni vágyókat - Kinyitották a Győri RTO-parkot, illetve a Székesfehérvári Főnix Csarnokot, ha valaki nem tudna máshová menni.

14.30 - A hatóságok teszik a dolgukat - A déli órákban készült összesítés szerint a mentő egységek pénteken több mint négyezer embert és 2138 gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából, a katasztrófavédelem 409 műszaki mentést hajtott végre. Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján közöltek szerint az úton rekedtek ellátása érdekében az érintett megyékben 227 melegedő szálláshelyet alakítottak ki, ahol 6240 embert helyeztek el. Azok számára, akik nem kívánták a gépjárművüket magára hagyni, melegedő buszok állnak rendelkezésre.

14.22 - Elindult a légimentés - A helikopteres repülés időjárási feltételeinek hiánya a légimentést késő délelőttig lehetetlenné tette. Jelenleg a helikopteres mentés három légibázison korlátozott bevethetőséggel ugyan, de már működik, a gépek bekapcsolódtak a bajbajutottak mentésébe.- írja az OMSZ.

13.55 - Katasztrófatérkép - A lejjebb említett HungarySOS gyorsan összerakott egy térképet, ahol mindenki tájékozódhat. Fontos, hogy aki hozzányúl, olvassa el a használatot. Kattints a linkre a térkép eléréséhez!

13.53 - A tévéket nem érdekli az esemény? - Lehet, hogy csak mi nem kapcsolgattunk jó időben, de úgy látszik a vészhelyzet egy televíziót sem érdekel, legalábbis nem találkoztunk ilyen adással. 

13.52 - Segít a Vöröskereszt - Szinte az ország egész területén részt vettek a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei az úton rekedtek vagy a leállt vonatok utasainak ellátásában az elmúlt 24 órában - mondta Kardos István főigazgató pénteken az MTI-nek.

A legnagyobb feladatot az M1-es és az M7-es autópályán elakadt autósok ellátása jelentette, továbbá Nyíregyházánál több veszteglő vonat utasainak nyújtottak segítséget a vöröskeresztesek - tette hozzá.

13.38 - 60 ezren áram nélkül - Akadozik, helyenként pedig szünetel az áramszolgáltatás a rendkívüli időjárás miatt az ország északi térségében, ez mintegy 60 ezer háztartást érint - tájékoztatta az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. az MTI-t

13.33 - Kimentettek egy kismamát - A Facebookon olvasható, hogy sikerült egy szülő nőt kimenteni, a mama és a baba is jól van. Van, akinek inzulint vittek.

13.30 - Mentő-helyzet - Az Országos Mentőszolgálatnál a szabadnapos orvosokat, mentőtiszteket is behívták, a mentősök egyes, kocsival megközelíthetetlen helyeken kilométereken át gyalogoltak a beteghez - közölte Győrfi Pál szóvivő pénteken az MTI-vel. Az országban kialakult veszélyes időjárási helyzet miatt az Országos Mentőszolgálat is rendkívüli intézkedéseket hozott. A mentőellátás folyamatos biztosítása érdekében az elmúlt 24 órában készenlétbe helyezték a tömeges baleseti egységeket, ezen felül minden megyében mentőorvosi kocsikat állítottak szolgálatba, a fővárosi mentőellátást 10 további mentőegységgel erősítették meg.

13.25 - Pintér Sándor elégedetlen - Pintér a sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, elégedett-e az eddigi megelőző, illetve mentési tevékenységgel, azt mondta: amit az egységek tettek, azzal elégedett, ugyanakkor az állampolgári fegyelemmel nem. Az egységek mind odaadással, mind szakmai felkészültséggel jelesre vizsgáztak - szögezte le. - írja az origo.

13.17 - A Honvédség is segít -  A télies időjárás okozta rendkívüli helyzetben a Magyar Honvédség katonái, valamint harci járművei, köztük lánctalpas gépek is segítik a mentést - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
A katonák éjjel életveszélyes helyzetek megoldásában, valamint hóban rekedt tömegszállítási eszközökön lévők mentésében vettek részt. Viszont a lánctalpas járművek is elakadtak néhol.

13.13 - Három halálos baleset - Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta: az elmúlt 24 órában a közutakon három halálos baleset történt, ebből kettő függ össze a rendkívüli időjárási helyzettel. Kilenc baleset súlyos, ötvenhét könnyű, háromszáz pedig sérülés nélkül végződött.
Az ország hat megyéjében - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Fejér és Zala - 1430 elakadt jármű van, négyszázan tartózkodnak még most is az autóikban. Az elmúlt 24 órában 4000 embert mentettek ki elakadt autóból - közölte.

13.11 - Van elég vér - Az országban a vérellátás az ítéletidő ellenére is zavartalan - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat. Ugyanakkor arra kérik a lakosságot, hogyha javul az idő, menjenek el vért adni.

13.05 - Szalagkorlát bontás - Több ponton elbontották a szalagkorlátot az M1-es sztrádán. A Győrbe igyekvő autókat azonban Pest irányába fordítanák, de a többségük nem arra akar menni. Közben egy busz miatt ott is elakadt a forgalom.- írja a nol.hu

13.04 - Eközben Nyíregyházán - A kifutójukra dőlt fán keresztül kiszökött a Nyíregyházi Állatparkból harminc pávián péntekre virradó éjjel. Az állatokat sikerült befogni, egyiknek sem esett baja.

13.02 - Elzárt települések - Tizenkilenc település megközelíthetetlen és több mint ötven közutat lezártak a hófúvások miatt Fejér megyében – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudatta, hogy jelenleg megközelíthetetlen közúton Iszkaszentgyörgy, Zámoly, Csákberény, Nagyveleg, Csákvár, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok, Gánt, Magyaralmás, Csókakő, Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Baracska és Mány. Ezen kívül több mint ötven közutat kellett lezárni a megyében.

13.00 - Székesfehérváron egyébként megnyitották az Auchant, nemzeti ünnep ide vagy oda, vásárolni nem, melegedni azonban lehet.

12.55 - Segít a Facebook - Több oldalt is létrehoztak hirtelen, ahol üzenni lehet egymásnak, segítséget kérni és felajánlani.

Ilyen a: http://www.facebook.com/segitsunkabajban.

De a Jazzy Rádió is segít: http://www.facebook.com/90.9Jazzy

De itt is lehet tájékozódni: http://www.facebook.com/HungarySOS

Kommentben bátran lehet ajánlani még ilyen oldalakat.

12.50 - Folynak a megemlékezések - Eközben március 15-i megemlékezések is folynak, szerte az országban.

12.48 - Segít az osztrák Vöröskereszt - Az Osztrák Vöröskereszt várhatóan útnak indít egy konvojt Magyarországra, hogy segítséget nyújtson a rendkívüli időjárási helyzet miatt elakadt autósoknak - erősítette meg az MTI értesülését Gerry Foitik, az Osztrák Vöröskereszt országos bevetési parancsnoka pénteken délben.

"Előkészítünk egy akciót, hogy segítsünk az autósoknak, akik az M1-es autópálya Győr és, ha jól tudom, Tatabánya közötti szakaszán akadtak el" - mondta az osztrák illetékes. Becslése szerint egy-másfél órával dél után indulhatnak az autók. A magyar társszervezet kérésére szervezik az akciót.
Munkatársaik meleg teát, élelmiszert és természetesen elsősegély-ellátáshoz szükséges eszközöket visznek magukkal. Mint elmondta, becslése szerint 30-40 járművet tudnak útnak indítani, és reményeik szerint az osztrák autópálya-kezelő is rendelkezésre bocsát egy hóekét.

12.40 - Akadozik... - Az Állami Autópályakezelő felhívta a közlekedők figyelmét arra, hogy ügyfélszolgálatuk (06-40/40-50-60) és a www.autopalya.hu oldaluk leterheltség miatt nehezen érhető el.

12.30 - A Belügyminisztérium segít! - "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik autóba! Belügyminisztérium" - ezt követendő magatartási szabályoknak nevezi Bakondi György.

12.15 - Ingyenes az autópályhasználat - A kritikus időjárási és forgalmi helyzet miatt visszamenőleg, csütörtökön 14 órától díjmentessé tette a hazai díjköteles autópálya-szakaszokat az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.

Az országos kataszrófavédelem közleménye:

Lezárták az M1-es, valamint az M7-es autópályát. Senki ne induljon útnak! Országszerte fennakadásokat okozott a rendkívüli időjárás. A meteorológiai szolgálat délutántól fokozatosan a legmagasabb szintű, piros riasztást adta ki összesen 8 megye (Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) 59 kistérségére hófúvás miatt.

Az ország számos pontján volt szükség a katasztrófavédelem, a rendőrség, a készenléti szolgálatok és az együttműködő szervezetek, valamint a karitatív szervezetek segítségére. A hivatásos katasztrófavédelmi erők 920 fő 209 eszközzel, a rendőrség 412 fővel és 189 eszközzel, a honvédség 12 fővel és 6 eszközzel, az önkormányzati és önkéntes tűzoltók 296 fővel és 65 eszközzel, a polgári védelmi szervezetek 8 fővel, valamint a mentők 174 fővel és 69 eszközzel, a közútkezelők 660 fővel és 635 eszközzel, a polgárőrség 74 fővel és 30 eszközzel, a karitatív szervezetek 24 fővel és 4 eszközzel vettek részt az elmúlt 24 órában a téli időjárással összefüggő káresetek felszámolásában.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük