Most kiderülhet az igazság az őszödi beszédről

Gyurcsány elemez, Kósa lebukott, a titkosszolgálat titkolózik?

Egyre bonyolultabb a történet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc addig nem beszél az őszödi beszéd három kiszivárogtatójáról, amíg nem talál rá bizonyítékot, de a titkosszolgálati jelentéseket szeretné teljes egészében látni - mondta el a TV2 reggeli műsorában.

A 2006-os, nagy botrányt kavart őszödi beszéddel kapcsolatos, az Alkotmányvédelmi Hivatal által nyilvánosságra hozott jelentések 2007-ben és 2009-ben készültek. A második jelentés szerint Gyurcsány Ferenc tudott a felvételről, és beleegyezett annak kiszivárogtatásába.

Mit mond Gyurcsány?

A volt miniszterelnök szerint a feltételezés, hogy ő tudott volna a beszéd nyilvánosságra hozataláról, nem igaz. Emiatt a Demokratikus Koalíció szeretné, ha a titkosszolgálat a teljes szöveget, kitakarás nélkül nyilvánosságra hozná. A nyilvánosságra hozott jelentés Gyurcsány elmondása alapján a terroristagyanús Rózsa-Flores Eduárdó véleménye, nyilatkozata egy zavaros ember zavaros vallomása, és a Fidesz nyolc évig letagadta, hogy manipulálta volna a felvételt.

Az interjúban Gyurcsány elmondta, hogy három dolgot lehet biztosan tudni; szerinte biztos, hogy szocialisták hozták nyilvánosságra az ügyet az ő tudta nélkül, de azt nem tudni biztosan, hogy kik, és végül az is tény, hogy a beszéd a Fidesznél kötött ki, akik azt megvágva és manipulálva szivárogtatták ki.

Azt leellenőrizni és kideríteni, hogy ki volt pontosan az, aki eljuttatta a Fideszhez a felvételt, a nemzetbiztonság feladata. A nyolc év alatt féltucatnyi ember neve merült fel, de egyikkel kapcsolatban sem találtak bizonyítékot.

Gyurcsány a Facebookon elemez

A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc február 25-én, kedden a Facebook-oldalán azt írta, hogy az őszödi beszéd szivárogtatása és a titkosszolgálati jelentések mind a Fidesz politikai érdekeit akarták szolgálni. A volt miniszterelnök szerint most kicsúszott a Fidesz kezéből a gyeplő, és a saját csapdájukba fognak beleesni. Szerinte hamarosan ki fog derülni, hogy ki volt a szivárogtató, ahogyan az is, hogy ki állt a 2006-os zavargások hátterében.

Képek! Gyurcsány Ferenc is bőrszerkóba bújt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Gyurcsány sorra veszi a tényeket és felmerülő kérdéseket, hosszan taglalja őket, majd levonja a következtetést, miszerint a Fidesz az elmúlt napokban beismerte, hogy ők szivárogtatták ki az őszödi beszédet egy politikai lavina elindítása céljából. A kérdés szerinte, hogy melyik fideszes politikus adott utasítást arra, hogy megvágják az anyagot.

Egy másik kérdés, amit Gyurcsány felvet, hogy vajon a Fidesznek volt-e köze a 2006-os zavargásokhoz, azok megszervezéséhez. Gyurcsány így emlékszik a 2006-os eseményekre:

Emlékezzünk csak: Orbán Viktor már 2006 nyarán, szokásos tusnádfürdői beszédében elkezdte építeni a hazugság-tematikát. Onnantól, minden fideszesnek, minden témában, minden alkalommal kötelező volt kimondani egy mondatban legalább kétszer: hazudtak. Orbán produkált akkoriban még fura dolgokat, például váratlanul megjelent a Fradi B-középben is. Aztán egyszer csak, szeptember 17-én többek visszaemlékezése szerint már a korai órákban leparkolt a Kossuth téren a Hír tv közvetítő kocsija, aztán nyilvánosságra került a vágott, manipulált beszéd, és egyszer csak megtelt a tér tüntetőkkel, amit a Hír Tv odakészített kocsija élő egyenesben tudott közvetíteni. Másnap, a mindenféle B-közép vezetésével felgyújtották a tv székházat. Ezt követően kezdetét vette a Fidesz szisztematikus politikai építkezése, a randalírozók heroizálása.

Most már a Fidesz sem tagad

Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos az ATV-nek adott interjújában elismerte, hogy ismerte az őszödi beszédet, mielőtt az a nyilvánosságra kerülhetett volna. A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc erre a tényre korábban már tett utalásokat. A fideszes polgármester elmondása szerint egy miskolci fiú hívta fel őt telefonon, és játszotta le neki a szöveget. Ezek után már nem volt kérdés számára, hogy a beszédet a sajtóhoz el kell juttatni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Azóta Rózsa-Flores Eduárdót Bolíviában meggyilkolták. A jelentésben, amiben nyilatkozott, elmondta, hogy ő vitte el a felvételt Debrecenbe, majd adta oda a polgármesternek. Állította, hogy egy fideszes irodában gyűltek össze, ahol jelen volt Kósa Lajos, Varga Mihály, Navracsics Tibor és Várhegyi Attila is.

Képek! Szerintünk ciki, szerintük menő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kósa korábban tagadott

2013-ban az MSZP-s politikus, Szabó Bálint vádolta meg Kósát azzal, hogy köze volt az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalához. Ekkor a fideszes polgármester szó szerint így reagált egy nyilatkozatban:

Az őszödi kormányüdülő kéményébe Szijjártó Péter engedett le, egy harminc méter hosszú, 5-ös narancssárga színű mászókötéllel, az ominózus 2006 tavaszi napon. Kezemben egy MK27-es táskamagnetofon volt, hozzá csatlakoztatva egy BEAG gyártmányú mikrofon. Gyurcsány Ferenc beszédét így vettük fel, a magnóban található Polimer 90 perces kazettára… A felvétel elkészülte után még a tetőn visszahallgatva a hanganyagot, azt tapasztaltuk, hogy sajnos néhány helyen Gyurcsány Ferenc hangja helyett Karel Gott volt hallható, ezeket a helyeket a szintén a tetőn tartózkodó, akkori Fidesz-szóvivő, Cser-Palkovics András eltorzított hangjával pótoltuk. Lelopózván a tetőről, a kazettát a Balaton partján ürgebőrbe varrtuk, és a Sió csatornán keresztül leúsztattuk a Sió-Duna torkolatáig. Itt jugoszláv békaemberek vették át, és juttatták el Pestre, miközben elkészítették a kazetta CD-változatát. Így kapta meg a magyar sajtónyilvánosság, amely aztán közölte.

Képek, mobilos képek forrása: Facebook, Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció

Ezt is szeretjük