Íme, az a 80 ezer ember, aki örülhet a kormányváltásnak

Ennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma, női fronton elkeserítő a helyzet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2012 február-áprilisában 3 millió 811 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 52 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, és 80 ezer fővel több, mint közvetlenül a kormányváltás előtti időszakban.

Idén február-áprilisban a foglalkoztatottak 3 millió 811 ezer fős létszáma 1,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket, a 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 776 ezer fő volt, 48 ezer fővel több az egy évvel korábbinál.

A kormányváltás előtt a 15-74 év közötti foglalkoztatottak aránya 48,5%-os volt, két évvel később 49,7%. Ez 1,2%-os emelkedést jelent. Ilyen magas értéket az előző kormányoknál egyébként utoljára csak közvetlenül a válság után mértek.

A probléma, hogy az arány tavaly év vége óta folyamatosan csökken, míg 2011 október-decemberében 50,2% volt, addig 2011 november-januárjában már csak 49,8%, 2012 január-márciusában pedig 49,5%, ez emelkedett most 0,2%-kal.

Nem sikerült kiugró eredményt elérni a nőknél

2012 február-áprilisában a 15–74 éves férfi népességből 2 millió 48 ezren voltak foglalkoztatottak, 26 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában, és 57 ezerrel többen, mint két évvel ezelőtt.

A nők közül 2012 február-áprilisában 1 millió 762 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 26 ezerrel többen, mint egy éve, és összesen 23 ezerrel többen, mint két éve.

A foglalkoztatottsági arány esetükben 44,3%-os, 0,8%-kal magasabb, mint egy, illetve két éve. Ez annyit jelent, hogy 2011 február-áprilisához képest a nők foglalkoztatottsági arányát nem sikerült növelni.

A nők esetében egyébként a mostanihoz hasonló arányt az előző kormányoknál utoljára 2008 október-decemberében mértek.

Mindeközben a munkanélküliség

A munkanélküliség mindeközben az egy évvel korábbihoz képest 0,1%-kal nőtt, a két évvel ezelőttihez képest 0,3%-kal csökkent. A ráta 2010 február-áprilisában 11,8%-os volt, két évvel később 11,5%-os. A nők esetében a munkanélküliség emelkedett, míg 2010-ben 10,9%-os volt a ráta, addig 2012-ben már 11,4%-os.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A számok, és ami mögöttük van

Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium szokás szerint kiadta öndicsérő közleményét Továbbra is töretlenül emelkedik hazánkban a foglalkoztatottság címmel, az igazság az, hogy a siker a közmunkaprogramnak köszönhető, tehát nem a piac teremtett munkahelyeket, hanem az állam az adófizetők pénzéből.

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza a Világgazdaság szerint úgy vélekedett, a foglalkoztatottak száma mintegy 20 ezer fővel emelkedett az előző három havi átlaghoz képest, ami teljesen megfelel a szezonalitásnak, míg 52,3 ezerrel nőtt egy év alatt, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően.

Ezt is szeretjük