Fizetős bölcsi: csak pár száz forintot kell pluszban ráfordítani

A gondozási díjat az étkezési díjjal együtt kell számolni, így a költségek nem rúgnak többezer forintra, sőt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A parlament karácsony előtt, csendben fogadta el a fizetős bölcsődékre vonatkozó jogszabályt, amely lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak arra, hogy a gondozásért is pénzt kérjenek a szülőktől.

A szociális és családügyi államtitkárság szerint, ha egy háromtagú családnál a jövedelem eléri a nettó 114 ezer forintot - az egy főre eső jövedelem nettó 38 ezer forint - akkor mintegy 9500 forintot kell egy hónapban kifizetni.

Elsőre ez soknak tűnik, az államtitkárság azonban korábban arról tájékoztatott, hogy ebbe a díjba már az étkezésért fizetendő összeg is beletartozik.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a törvényből ez nem derül ki egyértelműen, pontosabban, csupán egy fél mondatból lehet arra következtetni, hogy a gondozási díj és az étkezési díj együtt nem haladhatja meg az egy főre eső jövedelem 25%-át.

Ugyanígy látja a helyzetet a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Viktória lapunknak elmondta, első olvasatra ők sem tudták megállapítani, hogy a díjat hogy kell számolni, ám végül arra jutottak, hogy a végösszegbe az étkezési díj is beletartozik.

Még a bölcsődék sem tudnak semmit

Megkerestünk több budapesti bölcsődét, hogy megtudjuk: gyermekünk után a a tavalyihoz képest mennyivel kell többet fizetnünk idén.

Az általunk megkeresett intézmények a gondozási díjról részletes tájékoztatást egyelőre nem adtak, ennek oka, hogy még ők sem tudnak semmit - pedig a lehetőség január elsejétől már él.

Ami jó hír, hogy a megkeresett intézmények egyike sem szed még gondozási díjat. Hogy ez a tendencia februárban is folytatódik, arról úgyszintén nem tudtak tájékoztatást adni. Ismertették viszont az étkezési díjakat, melyek alapján a gondozási díjat is ki lehet számolni.

Ezért kell többet fizetned 2012-től

Nézegess képeket!

Elolvasom

100-2300 forint

A VIII. kerületi, Baross utca 117. szám alatti intézményben az étkezés napi díja 360 forint, ami havi 7200 forintot jelent. Itt tehát a fejenként 38 ezer forintból élőknek pluszban maximum 2300 forint lehet a térítési díj.

A II. kerületi, Hidegkúti úton található bölcsődében az étkezési díj napi 470 forint, ami havi 9400 forintot jelent, vagyis itt mintegy 100 forintot kell pluszban fizetni.

Az V. kerületi, Balaton utcai bölcsődében az étkezés napi 503 forintba kerül, ami havi 10 600 forint. Ez annyit jelent, hogy itt elméletileg már nem szedhet térítési díjat a fenntartó. Szűcs Viktória elmondta, az ilyen esetekben - tehát amikor az étkezés többe kerül, mint az egy főre jutó jövedelem 25%-a - elképzelhető, hogy csökken a havi díj - az általunk számolt kategóriánál 9500 forintra.

Érdekesség, hogy a XIII. kerületben eddig egy forintot sem kellett fizetni, az önkormányzat ugyanis átvállalta az étkezés költségeit. Hogy ez a jövőben is így lesz-e, azt nem tudták megmondani.

Női képviselők a parlamentben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Akiknek nem kell fizetni

Az államtitkárság korábbi tájékoztatása alapján nem kell plusz térítési díjjal számolniuk azoknak, akik gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeket nevelnek, ahogy azoknak sem, akiknek három vagy több gyermeke van.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermek nevelése esetén sem lesz térítési díj, nem kell fizetni emellett az átmeneti gondozásban lévő, ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermekek után, illetve azoknak, akik jövedelemmel nem rendelkeznek. Nem lesz térítési díj azoknál a családoknál sem, amelyeknél az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nettó 38 ezer forintot.

Ezt is szeretjük