Döntött a kormány: itt juthatsz extra olcsó állami cukorhoz

A Coopban és a CBA-ban árusítják majd az átlagárnál jóval olcsóbb, maximum 275 forintos állami cukrot.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Várhatóan két-három héten belül megkezdik annak a két ezer tonna cukornak az árusítását, amely az állami készletből kerül a piacra. A cukor jóval olcsóbb lesz, mint amennyit most fizetsz érte a boltokban: egy kilogramm 350 forint helyett csak 275 forintba kerül majd.

Korábbi hírek szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn írta volna alá a két ezer tonna cukor állami készletből történő felszabadításával, illetve annak értékesítésével kapcsolatos dokumentumokat.

Lapunk kérdésére ugyanakkor a minisztérium sajtóosztálya elmondta: mivel a miniszter ma Luxemburgban van, holnap pedig Rómába utazik, így a hét első felében biztosan nem kerül sor az aláírásra, és egyelőre az sem biztos, hogy a hét második felében megtörténik-e a szignózás.

Ez viszont nem érinti az értékesítést, amely várhatóan két-három héten belül kezdődik meg. A kormány két üzlettel kötött megállapodást az állami cukor eladásáról, az egyik a Coop, a másik a CBA. Ezekben a boltokban lehet majd megvenni a 275 forintos, maximalizált árú cukrot.

A cukor ára az elmúlt egy évben soha nem látott magasságokba szökött, a KSH márciusi adatai szerint az ár 12 hónap alatt 67,3%-kal ment fel.

Ezért ennyire drága a cukor

A Pénzcentrum elemzése szerint a cukor árának emelkedése 2009-re vezethető vissza, ekkor a nagy cukortermelő államokban az időjárás megtizedelte a cukornádültetvényeket és a cukorrépaföldeket. A világ cukorkészletei csökkeni kezdtek, az árak pedig elindultak felfelé.

Az emelkedés feltűnt a spekulánsoknak is, akik venni kezdték a cukrot a világ árupiacain - tovább gyorsítva ezzel a drágulást, mely azokat az országokat hozta kellemetlen helyzetbe, melyek többet fogyasztanak a cukorból, mint amennyit megtermelnek. Ilyen Magyarország is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mivel a hiányzó cukrot külföldről kell behoznunk, az árra rájön még a szállítási költség - ami az olajár emelkedése miatt sokkal több, mint korábban -, valamint a más országokban alkalmazottnál jóval magasabb forgalmi adó is.

Ezt is szeretjük