Átmeneti megoldást kínál a kormány a bajba jutott hiteleseknek

Meghosszabbodik a lejáró kilakoltatási moratórium, de a lakást a bank ettől még eladhatja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a kormány már számtalanszor harangozta be a devizahitel miatt bajba kerültek megmentését, idáig érdemi lépések nem születtek.

Pénteken Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető árulta el, hogy az új parlament a kormány szombati megválasztását követően egyből a devizában eladósodottak problémájával foglalkozik. Azt megoldani azonban egyelőre megoldani nem, csak enyhíteni tudja a kormány.

Csak kármentésre futja

A tervezetet olvasva egyből látszik, a kormány most sem fogja megoldani a problémát, inkább csak a károk minimalizálására törekszik. A mostani javaslat beharangozója csalóka, abban sok újdonság nincs.

Állítólag készül már a teljes rendezést szolgáló törvény is, ám ez olyan, mint a Loch Ness-i szörny, melyről sokat beszélnek, de még senki sem látta. Így hiába fogadták el moratórium meghosszabbítására tett javaslatot hétfőn, azzal senki sem lehet maradéktalanul elégedett.

A jelenlegi szabályozás csak a legkomolyabb bajban lévőknek nyújt átmeneti enyhülést. Ez csak kilakoltatási moratóriumot jelent, amelynek jegyében az adós a feje felől már elvesztett ingatlanban továbbra is lakhat.

Ez a védelem nemcsak a devizakölcsönök adósaira, hanem a devizakölcsönt biztosító zálogszerződések és kezesi kötelezettségvállaló nyilatkozatok kötelezettjeire is kiterjed.

Kúriára várva

Egy összefogó megoldást kínáló törvény igencsak kívánatos lenne, hiszen eddig a kormány egyik devizahitel-ügyes intézkedése sem a legnagyobb bajban lévőkön segített - gondoljunk csak a végtörlesztésre. Az ócsai lakópark finoman szólva is szerény sikerrel büszkélkedhet. Egyfajta megoldásra adhat alapot az Alkotmánybíróság - AB - márciusi döntése, de a kormány feltehetőleg a Kúria e témában várhatóan hamarosan megszülető jogegységi határozatra is vár még.

A kormány még tavaly nyújtott be az AB-hoz kérdést a devizahitelekkel kapcsolatban. A testület döntése értelmében, kivételes helyzetben a törvények módosíthatják a szerződéseket. Ez a kivételes eset akkor ál fenn, ha valamely körülmény a felek lényeges jogos érdekét sérti, nem volt előre látható, és túlmegy a normális változás kockázatán. Az alkotmányossági aggályok tehát részben elhárultak.

Képeken a világ 7 leggazdagabb embere

Nézegess képeket!

Elolvasom

A devizadémon győzelemre áll

Korábban is próbálkozott a kormány a forint gyengüléséből fakadó devizahitel-válság megoldásával. A tehetősebbeknek kedvező végtörlesztés mellett az árfolyamgátat küldték harcba, ám ez kibővített formában sem volt elég vonzó a bajban lévők számára. A kilakoltatástól azok tarthatnak leginkább, akiknek legalább 90 napja lejárt jelzáloghitel-tartozásuk van.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az ingatlanpiaci helyzet amúgy sem kedvez a bankoknak, hiszen alig-alig van kereslet ma egy lakásra. A bedőlt hitelek fedezetéül szolgáló ingatlanoknak amúgy is csak az ötödét árverezhetik el a hitelintézetek, hiszen köti őket a kényszerértékesítési kvóta.

Ezt is szeretjük