Óriási az érdeklődés a gazdasszonyképzés iránt

Bejött a kormány őrült ötlete

Rengetegen jelentkeztek a pályázatra, döntés március elején várható. Közel ötmilliárd forintot osztanak szét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány augusztusban az Új Széchenyi Terv keretében uniós támogatású pályázatot írt ki egyházaknak, civil szervezeteknek a "családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítésére".

A forrás eredetileg 1,8 milliárd forint volt, amit később 4,1 milliárd forintra emeltek. A pályázat keretében legalább tíz, legfeljebb 50 millió forintra lehet szert tenni, a cél pedig megváltoztatni a társadalom véleményét a gyermekvállalásról.

A pályázati kiírásból kiderült, ezt a kormány úgy képzelte el, hogy a civil szervezetek úgynevezett "családierőforrás-központokat" üzemeltetnek majd, amelyek helyi szinten az ott élő családok, illetve a közösség más tagjai részvételével tevékenykednek, és hozzájárulnak a helyi társadalomban a családbarát attitűd megerősödéséhez.

Szívességcsere-központ

A támogatható tevékenységek köre igen széles, és abban több, meglehetősen érdekes tétel is helyet kapott. Az első támogatható tevékenységcsoport például a családokat segítő gyakorlati szolgáltatások, ami lehet egy szívességcsere-központ, melyhez annyit írnak magyarázatként, hogy önkéntes szolgáltatások cseréje.

Ennél izgalmasabb a második támogatható tevékenységcsoport, amely a gyermekvállalás és munkavállalás összeegyeztetését segítő szolgáltatásokat és képzéseket foglalja magában. Ilyen lehet az önfoglalkoztatást támogató kezdeményezésekre, például a gazdasszonyképzésre irányuló tanácsadás.

Felelős párkapcsolat és a férfi-nő kapcsolatok

A további tevékenységeket illetően a pályázat olyanokat említ, mint a családi életre nevelést segítő rendszeres, személyes jelenléttel megvalósuló csoportos tréningek, foglalkozások; a felelős párkapcsolati attitűd támogatása; kamasz fiataloknak szóló szemléletformáló foglalkozások a férfi-női kapcsolatokkal, családtervezéssel kapcsolatos kérdésekben; a házasságra való felkészítés, segítségnyújtás a fiatal párok részére ahhoz, hogy a tartós elköteleződést jelentő házasság - mint érték - mellett döntsenek, és felkészülhessenek az ezzel kapcsolatos legfontosabb feladatokra, kihívásokra.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Közel négyszáz pályázat

Mint azt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól megtudtuk, a pályázat iránt "óriási" volt az érdeklődés", 353 pályázat érkezett be több mint 12,166 milliárd forint támogatási igénnyel. A befogadást követően az értékelési folyamatba 311 pályázat került 11,53 milliárd forint támogatási igénnyel. Az értékelés folyamata a végén tart, döntés március első felében várható. Természetesen amint lesz döntés, beszámolunk a nyertes programokról.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ez a pályázat egyébként az úgynevezett konvergencia régiókra vonatkozott, a közép-magyarországi régiót érintő kiírás októberben jelent meg, a forrás ez esetben közel 500 millió forint volt. Ide 89 pályázat érkezett, a pályázatokban igényelt támogatás meghaladta a 2,58 milliárd forintot. A befogadott 75 pályázat értékelése itt is megkezdődött. A döntés március végén április elején várható.

Ezt is szeretjük