22 milliót fizet a KIM egy Fidesz-közeli dramaturg tanácsaiért

Balatoni Mónika 2010. júliusa óta ad tanácsokat, megbízása 2012 decemberéig tart. 22 milliót keres.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az előző héten került fel a kormany.hu-ra a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2011-es, 2012-es megbízási szerződéseinek listája, melyekből kiderül: egy Fidesz-közeli dramaturgnak több mint 20 millió forintot fizet a minisztérium azért, hogy kommunikációs tanácsokat adjon.

Két és fél év, négy szerződés, 22,34 millió forint

Balatoni Mónikával legelőször 2010 júliusában szerződött fel évre a KIM, akkor 4,34 millió forintot kapott. A dramaturg-rendezőnek ezért a pénzért tanácsokat kellett adni a kormányprogramhoz, a tárcamunkatervekhez, illetve a kívánt országmárkakép, valamint a lakossági kommunikációs stratégia kialakításához. Feladata volt még a "közreműködés a stratégiai kapcsolatépítésben a kulturális elit és a meghatározó értelmiségi körök vonatkozásában".

A tanácsadó jól végezhette dolgát, erre utal, hogy a KIM az első megbízás után még háromszor szerződött vele ugyanezekre a feladatokra, egészen 2012 decemberéig.

A feladatkör szóról szóra ugyanaz még másfél évig

Balatoni Mónika 2011 januárjától tehát folytatta munkáját a KIM-ben, feladata szóról szóra ugyanaz volt, mint az előző évben, egyetlen kiegészítéssel, amely szerint a tanácsadás mellett közre kell működnie a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez tartozó mini kampányok felépítésének, illetve ezek üzeneteinek, koncepciójának kidolgozásában is.

Fél évre ezért Balatoni Mónika 4,5 millió forintot kapott, a szerződést ezután újból meghosszabbították fél évre, amiért újabb 4,5 millió forint járt. A feladata ezúttal is ugyanaz volt, mint 2010-ben és 2011 első felében.

A legújabb szerződésekből pedig az is kiderül, hogy szintén ugyanezekre a feladatokra újabb egy évig szerződtette a KIM Balatoni Mónikát, a szerződés szerint 9 millió forint díjazásért. A négy szerződés összesen 17,5 millió forint jövedelmet biztosít a dramaturg-rendezőnek, aki, az újabb szerződésnek hála, összesen két és fél évig - 2010 júliusától 2012 decemberéig - dolgozhat a minisztériumnak.

Rendezőből tanácsadóguru

Balatoni Mónika a Hírszerző korábbi cikke szerint egészen a KIM megbízásáig nem számított politikaimarketing-gurunak, inkább dramaturgként, rendezőként, rendezvényszervezőként ismerték. Két film is kötődik a nevéhez, köztük a "Mégis, lelkem, szeressed hazámat!" - Sorstöredékek Trianon után című alkotás. Balatoni 2004-ben a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjére rendezett műsort, a KIM-mel kötött első megbízása után pedig megrendezte az árvízkárosultak megsegítésére írt Összefogás dalát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

KIM: elégedettek vagyunk vele, ezért alkalmazzuk

Megkérdeztük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy miért pont Balatoni Mónikára esett a választásuk, rendezőként, dramaturgként milyen tanácsokat tudott adni például a kormányprogramhoz?

Vezető államtitkáraink

Nézegess képeket!

Elolvasom

Érdekelt minket az is, hogy mi indokolja, hogy Balatoni Mónika két és fél évig ugyanazon témákban adjon tanácsot, illetve, hogy milyen konkrét eredmények indokolták az újabb egy évig tartó foglalkoztatást. A KIM közölte, hogy Balatoni Mónika munkájával a minisztérium elégedett, ezért alkalmazza. Hozzátették, feladatai valóban ugyanazok, de a témák változnak.

A dramaturg  a minisztérium tájékoztatása szerint dolgozott többek között a gyermekbarát igazságszolgáltatás, azon belül is a gyermekbarát meghallgató szobák fontosságára felhívó kampányon, valamint a Te légy a hangja! Merd megtenni! kampányon, és részt vett a magyarországi uniós elnökség kulturális koncepciójának a kidolgozásában is.

- Feladatai tehát ugyanazok, de a témák változnak. Balatoni Mónika munkájával a minisztérium elégedett, ezért alkalmazza - írta válaszában a minisztérium.

Ezt is szeretjük