- A magyar genetikusan alattvaló, és egyedül felel a holokausztért

Kertész Ákos nyílt levele kiverte a biztosítékot a Jobbiknál

Most elvetetnék az író kitüntetéseit.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője pénteken azt mondta az MTI-nek, megvizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehet megfosztani Kertész Ákos írót a díjaitól, illetve a közgyűlésen kezdeményezni fogják, hogy vegyék vissza tőle a Budapest díszpolgára címet.

A heves indulatokat Kertész egy, az Amerikai Népszavában megjelent írása váltotta ki. A szintén az MTI-nek nyilatkozó író azt mondta, nem számított ilyen reakcióra, mert amit a külföldi újságnak írt, azt itthon nem kérhetik rajta számon.

"A magyar genetikusan alattvaló"

Kertész Ákos a vitatott cikkben azt írja: "A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ«.

De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.

Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az - a német néppel ellentétben, amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!"

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Jobbik szerint az, aki ilyen kijelentéseket tesz, sem a díszpolgári címre, de még a magyar állampolgárságra sem méltó, és kezdeményezni fogják, hogy Kertészt fosszák meg kitüntetéseitől, a pártokat és a civil szervezeteket pedig arra kérik, határolódjanak el Kertész nyílt levelétől.

Az MTI megkeresésére Kertész Ákos úgy reagált Mirkóczki szavaira, ha a Jobbik úgy gondolja, hogy ezt meg lehet tenni, és erre jogalapot tudnak találni, akkor erre ő nem tud mit mondani. Kertésznek egyébként többek között József Attila-díja, Kossuth-díja, Arany János-díja és Hazám-díja is van, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta.

A Népszava is beszállt a vitába

A Népszava.com már a mai napon közölt egy meglehetősen élces hangú írást, amelyben megköszönik Kertész Ákosnak, hogy felnyitotta a jobboldali párt szemét, akik először léptek fel faji jellegű kijelentéssel szemben, ám a cikk szerzője, mint írja, biztos abban, hogy "ennek szellemében visszavonják majd a cigányságra tett genetikai selejt kijelentést, a párt tagjainak és vezetőinek összes ocsmány zsidózását".

Ugyanakkor kiadtak egy hivatalosabb hangvételű közleményt is, mely szerint a Kertész nyílt levelében megjelent genetikai kifejezést a lap nem faji, hanem nemzeti sajátságként értelmezi, illetve irodalmi fordulatnak tekinti, valamint elhatárolódik a szélsőjobboldali, antiszemita interpretációtól, és egyetért Kertész Ákos gondolataival. "Visszautasítja, hogy politikusok fenyegessék az írókat, ítéljenek meg irodalmi leveleket, és elvitassák bárki jogát a véleményalkotásra."

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A közleményben az Amerikai Népszava szerkesztősége végül összegzi: "A cikkre adott negatív reakciók többsége gyűlölködő, antiszemita, rasszista és suttyó. Pontosan fejezi ki és igazolja mindannak igazságát, amit Kertész Ákos leírt."

Ha szeretnéd elolvasni Kertész nyílt levelét, kattints ide, az Amerikai Népszava közleményét pedig itt találod meg.

Ezt is szeretjük