28 ezer forint a gyes, de kapsz egy szép szalagot

Tényleg ettől nőhet a születésszám?

Ajtódíszt kapnak a kismamák, hogy jelezzék a baba érkezését.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Isten hozott feliratú ajtódíszt ajándékoz innentől minden kismamának, mellyel minél több gyermek vállalására kívánják biztatni a fiatalokat, az édesanyákat. Az első ajtódíszt tegnap adták át a budapesti Szent Imre Kórházban.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az első ajtódísz átadásakor elmondta: az anyagi és a törvényi támogatások mellett ugyanúgy fontos az érzelmi megerősítés, hogy a társadalom is melléálljon a gyermekvállalásnak.

Soltész arra kérte a szülőket, hogy aki részesülhet a gyermekáldás örömében, ossza meg a környezetével is ezt a boldogságot, gyermeke születésének örömét.

Az ajtódíszt nemcsak a kismamák kaphatják meg, az önkormányzatok, kórházak ugyanilyen motívumokkal díszített zászlót is rendelhetnek, hogy a gyermekek születését minél szélesebb körben hirdessék, ne csak az elhalálozásokat.

A minisztérium cikkünk megjelenéséig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az ajtódíszek mennyi pénzbe kerültek. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az ajtódíszt Simon András grafikus tervezte, és innentől minden kismama kap egyet belőle.

Abortuszellenes kampány is volt már

A kormánynak nem ez az első különös akciója a születésszám emelkedésének ösztönzésére. Az első projekt egy abortuszellenes plakát-kampány volt, amit európai uniós pénzből finanszíroztak. Később kiderült, hogy a kormány nem erre kérte a pénzt, és nem is erre kapta meg.

Viviane Reding igazságügyi EU-biztos a botrány kirobbanása után követelte a plakátok azonnali bevonását, illetve kilátásba helyezte a Progress szerződés felmondását, amely a jogtalanul felhasznált támogatás visszavonását jelentheti.

Politikusok válásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A plakátokon egy méhen belüli magzat volt, mellette pedig ez a szöveg: Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám ... de inkább adj örökbe, hadd éljek!

Jogvédők még a pénzzel kapcsolatos problémák nyilvánosságra kerülése előtt jelezték: felháborodással fogadják a kampányt, amely a nők lelkiismeretére hatva, bűntudatkeltéssel agitál az abortuszok ellen.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük