Így néz ki Zimány Linda egykori szerelme! Jóképű pasi lett a megasztárosból

Fotók

Így néz ki most Zentai Márk, a Megasztár 3-ban feltűnt énekes.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Emlékszel még Zentai Márkra? A bongyor hajú fiatalember 2006-ban, a Megasztár harmadik szériájában tűnt fel, ahol a zsűri bejuttatta az elődöntőbe, de a legjobbak közé végül nem került be. Ezt követően az S.O.S. Szerelem! című film producerei őt választották a főcímdal eléneklésére - ez a szám lett a 2007-ben megjelent, Ments meg, szerelem című albumának címadó dala.

A 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselte volna Magyarországot Vigyen a szél című dalával, de kiderült, hogy az két évvel korábban már hallható volt az egyik svéd televízióban, így nem indulhatott a megmérettetésen. 2015-ben megalakította saját zenekarát, a Mörköt, és ugyanebben az évben a Fool Moon énekese lett.

2007-ben részt vett a VIVA TV egyik valóságshow-jában, A Stábban, akkor ismerte meg Zimány Lindát, akivel az akkori hírek szerint egy párt alkottak.

Nézd meg, mennyit változott Zentai Márk és a szőke modell többi egykori szerelme!

Az esküvő előtt dobta szerelme Berki Krisztiánt! Ezzel a színésznővel is pórul járt

Gondolnád, hogy ismert barátnői között három híres színésznő és egy énekesnő is megfordult? Képeken Berki Krisztián híres barátnői!

Az esküvő előtt dobta szerelme a magyar műsorvezetőt! Ezzel a színésznővel is pórul járt

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük