Gyereke lesz a Piramis 66 éves gitárosának! Képeken az idős hazai sztárapukák

Nézd meg!

Závodi János hamarosan apa lesz. Nem ő az egyetlen idős sztárapuka.

Dia

	Závodi Jánosnak egy régebbi, alkalmi kapcsolatából már született egy fia, de az ő életében a zenész nem tudott úgy részt venni, mint egy igazi édesapa, így ahogy ő mondja, most válik először apává úgy, ahogy kell.

Fotó: http://piramisplusz.hu

Dia

	Kóbor Jánosnak, az Omega énekesének első feleségétől 1976-ban született Dániel fia. 2008 júliusában másodszor is megnősült, a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsókát vette el. 64 éves volt, amikor 2007-ben megszületett lányuk, Léna.

	Komár László egy nyolcéves kislányt hagyott hátra, amikor 2012 októberében elhunyt. 60 évesen lett ismét apa: 2004 októberében látta meg a napvilágot a kis Karolina, aki negyedik feleségétől született. Az énekesnek van még egy 32 éves fia is, Balázs Ausztráliában él.

	A 2013 májusában elhunyt Bárdy György, az Egri csillagok felejthetetlen Jumurdzsákja 64 éves volt, amikor 1985-ben megszületett egyetlen gyermeke, Anna. Második feleségét, a nála 32 évvel fiatalabb Lévay Mariannt 60 évesen ismerte meg.

	Ujlaki Dénes már egy 31 éves lány és egy 21 éves fiú édesapja volt, amikor 37 évvel fiatalabb felesége 2009-ben megajándékozta egy kisfiúval, Gáspárral. A Katona József Színház színésze ekkor 64 éves volt. 

Fotó: Katona József Színház/Szilágyi Lenke

Dia

 	A 67 éves énekesnek, Bródy Jánosnak az első házasságából három gyermeke lett: Dániel, Luca, Barbara. Közel a 60-hoz nősült meg másodszorra, ebből a házasságból született meg a most kilenc éves Máté fia.

Fotó: Facebook/Bródy János
Ezt is szeretjük
Fotó: