Alföldi Róbert kiakadt Istenes Bence viselkedésén! Így szólt be neki az X-Faktorban

A versenyzők és a mentorok is érzelmesek voltak a döntőben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Történelmet írt vasárnap este Tóth Andi: a magyarországi X-Faktor történetében először a lányok csapatából került ki győztesként, emellett ő lett a tehetségkutató eddigi legfiatalabb, mindössze 15 éves nyertese.

A kommentelők természetesen már a végeredmény kihirdetését követő percekben egymásnak ugrottak.

Toronymagasan vezetett az első helyezett

A 2014-es X-Faktor fináléjában Benji, Horányi Juli és Tóth Andi volt az, akinek a nézők szurkolhattak. Istenes Bence a műsor elején ismertette a szavazás aktuális állását, amely szerint az első helyezett 49 százalékkal nagyon elhúzott a szoros versenyben álló második és harmadik helyezett előtt - ők a  szavazatok 26 illetve 24 százalékát kapták.

A műsorvezető mintha kissé túlpörögve kezdte volna az adást: vagy izgalmában, vagy azért, hogy tartsa a reklámblokkig előírt idősávot, még Tóth Gabi szavába is belevágott, nem hagyta neki végigmondani azt, amibe belekezdett. Ez sem a női mentornak, sem a mellette ülő Alföldi Róbertnek nem tetszett, az arcukra volt írva a véleményük.

A három döntős legelőször azzal a dallal állt színpadra, amellyel a közönség megismerhette őket. Tóth Andi produkciója alatt Alföldi Róbert úgy érezte magát, mintha egy iszonyú nagy sztár iszonyúan jól megcsinált koncertjén ült volna. Bejni egy szál gitárral előadott száma is nagy tetszést aratott, Tóth Gabi alig jutott szóhoz, Horányi Juli dalától pedig könnyekig meghatódott. Alföldi szerint Juli a válogató során okozott megismételhetetlen pillanatot túl is szárnyalta.

A döntősök a második körben karácsonyi számokkal készültek. Little G mosolyogva nézte, ahogy Tóth Andi egy felnőtt nőből újra szeleburdi kislánnyá változott,  Alföldi pedig azt kívánta, mindenkinek legyen olyan békés, nyugodt, szeretettel teli karácsonya, mint amit Andi a színpadra varázsolt.

Benji dala után Tóth Gabi annyit mondott, neki nem is kell már más karácsonyra, csak Benji. A többi mentor is kedves és szórakoztató produkciónak minősítette a 16 éves fiú előadását.

Horányi Juli karácsonyi dala után Alföldi azt kívánta neki, hogy teljesüljenek az álmai, mert megérdemli. Kiderült, Szikora Robi számára Juli a példakép, aki sohasem adja fel az álmait.

Alföldi Róbert kiakadt Istenes Bence viselkedésén

A karácsonyi produkciók között Istenes Bence ismét kicsit túlhevült, Alföldi Róbert véleménye erről pedig az arcára volt írva, mert a műsorvezető megkérdezte tőle:

"Mit szörnyülködsz te mindig rajtam, bármit csinálok?"

"Csodállak!" - érkezett a mentor válasza csipetnyi iróniával a hangjában.

A műsor felénél a produkció készítői megállították a szavazást, és kihirdették, ki kapta a legkevesebb szavazatot, vagyis melyik versenyzőnek kell búcsút vennie a műsortól.

Istenes első továbbjutóként Tóth Andi nevét kiáltotta, majd Horányi Julié hangzott el, vagyis Benji köszönt el a versenytől. Mentora, Alföldi Róbert nem volt csalódott, megrendítőnek nevezte azt az utat, amit a fiatal fiú végigjárt, és sikernek könyvelte el, hogy mentorként sikerült hétről hétre egyre jobban megnyitnia. A magyarországi X-Faktor történetében még egyszer sem fordult elő, hogy két nő küzdött a végző győzelemért.

A harmadik körben a lányok egy-egy olyan dallal álltak színpadra, amelyet már hallhatott tőlük a közönség a műsorban. Alföldi Róbert szerint Horányi Juli olyan koncertet nyomott le, amit a legnagyobb hollywoodi sztárok szoktak Las Vegasban, ahol két évre előre le kell foglalni a jegyeket, hogy bejusson az ember. Kicsivel később Alföldi azt mondta, nem gondolta volna, hogy egyszer ülve őrjöng egy Lady Gaga számra, de Juli hatására ezt is megtette.

"Honnan tudja ezt? Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy istenadta tehetség!" - ezeket a dicsérő szavakat Tóth Andi kapta Alfölditől.

A negyedik körben Andi és Juli egymás után adták elő a győztes dalát, amelyet külön erre az alaklomra írt Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Erdős Virág. "Győztesként énekelted ezt a dal!" - dicsérte Tóth Andi Tóth Gabi. "Drága ifjú hölgy! Maga a jövő!" - ezzel pedig Alföldi méltatta.

Horányi Juli is hatalmas sikerrel zárta az utolsó kört, állva tapsolta meg mind a négy mentor. A legnagyobb elismerés Szikora Róbert szájából hangzott el: azt mondta, nem tudott Juli ellen drukkolni, csak mellette.

Az eredményhirdetés előtti utolsó pillanatokban Tóth Andi nevét kántálta a stúdió, így sokak számára nem volt meglepetés, hogy az ő neve került elő a borítékból. Száz százalékig persze senki sem lehetett biztos a végeredményben, arra sem sokan tippeltek volna, hogy a szombati döntőben Nagy Ricsi esik ki.

A hazai X-Faktor eddigi legfiatalabb nyertese még javában énekelte el-elcsukló hangon, könnyek között a győztes dalát, amikor a kommentelők között már elindult a vita, megérdemelten nyert-e. Voltak olyan vélemények, amelyek szerint Horányi Juli tökéletesebben énekelt, mások szerint azonban ez mellékes, Andi különlegesebb előadó, benne van az a bizonyos x. Rajongói azokat a hozzászólókat is lehurrogták, akik szerint 15 évesen túl fiatal a győzelemhez, hisz a tehetség nem korfüggő.

Az egyikük továbbjutott, a másik nem! Az X-Faktor szerelmespárja szakított a mentorház után

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/X-Faktor, RTL Klub/X-Faktor

Főkép: RTL Klub/Kovács Tamás

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük